oldalak

2015. március 31., kedd

CSAPDÁK 1.: NEMZ, NEMZET kontra ÉHHALÁL

Bizonygatjátok, milyen súlyos okok állnak annak hátterében, hogy naponta negyvenezer ember éhen hal. Csakhogy nincsenek ilyen okok, sem súlyosak, sem könnyedek. És miközben azt állítjátok, hogy semmit nem tehettek napi negyvenezer éhhalál ellen, naponta ötvenezer embert hoztok a világra, hogy új életet kezdjenek. És ezt nevezitek szeretetnek. És Isten tervének. Márpedig ebből az - úgymond - tervből teljes mértékben hiányzik a logika és az indíték, a könyörületről nem is beszélve.

SZÜKSÉGLET? - VÁGY? - SZENVEDÉLY? (SZENVED)

A világot lényegében kétfajta ember népesíti be: azok, akik MEGADJÁK, amit kívánsz, és azok, akik RÖGZÍTIK a dolgokat. Bizonyos értelemben azok is rögzítenek, akik adnak (mint a hentesek, a pékek, vagy éppen a gyertyaöntők). Mert a VÁGY valami után, gyakran együtt jár az adott dolog SZÜKSÉGLETével. Ezért mondják a szenvedélybetegek, hogy szükségük van a kábítószerre. Légy hát óvatos, hogy ez A VÁGY NE VÁLJÉK SZENVEDÉLLYÉ!

NE FÉLJ!!!

Amitől a legjobban félek, az sújt majd leginkább. Úgy vonzza azt magához a félelem, mint a mágnes. Valamennyi hitvallás szent iratai tartalmazzák a félreérthetetlen figyelmeztetést:
NE FÉLJ!

2015. március 30., hétfő

KÍVÜLÁLLÓ VAGYOK

A kívülállóság nem azt jelenti, hogy nem törődünk azzal, hogy mi van a világban. És nem jelent keménységet és hidegséget. Csak azt jelenti, hogy megtanulunk visszalépni, és egy pillanatig szemlélni. A kívülállóság teret ad az időnek, hogy mérlegeljük a válaszunkat, és ne essünk a megszokott reakciók hatalmába.

2015. március 27., péntek

BELSŐ ÁTALAKÍTÁS MIATT ZÁRVA!

A spirituális út megroppantja a testet,
De aztán mégis meggyógyítja.
Elpusztítja a házat, hogy kiássa a kincset,
és abból épít fel egy szebbet és jobbat.

2015. március 23., hétfő

VÁLTÁS - VAN ÉLET- / LÉTCÉLOM?

Teljesen készületlenül lépünk életünk második felébe. Még rosszabb, hogy amikor megtesszük ezt a lépést, tévesen azt feltételezzük, hogy korábbi igazságaink és eszméink kiszolgálnak, megtartanak majd bennünket. De nem élhetjük életünk második felét az életünk első felének programja alapján. Mert ami nagyszerű volt ifjúként, eltörpül az idő előre haladtával, és amit egykor igaznak találtunk, később hazugsággá változhat.

2015. március 19., csütörtök

VAN ÉLETCÉL-IRÁNYOM?

A tudat elefántja csak tévelyeg.
Ám a bölcsesség ösztökéjétől szelídül,
Amint a belső látás szilárd oszlopához,
A figyelem pányvájával jól odakötjük.

2015. március 18., szerda

MILYEN IRÁNYT VÁLASZTOTTÁL?

Mert vannak erők, amelyek szellemi valóságokat realizálnak, ezek a lágyító, termékenyítő, szépítő erők; és vannak erők, amelyek kifosztanak, ezek a szárító, aszaló, kövesítő erők. A szellemi valóságokat realizáló erők befelé és felfelé állnak nyitva; a rabló erők kifelé és lefelé állnak nyitva.

2015. március 17., kedd

ÖRDÖGŰZÉS azaz EXORCIZMUS (a technikáról)

A kultusz az intenzív művelés, a szeretet szellemének realizálása magas és nagy feladat, a világban levő sötét, gonosz, kártevő erőkkel való küzdelem. A bőség és a szépség, a virágzás és a gazdagság az ember összes erőit igénybe vevő tevékenység eredménye. A történeti kor azonban éppen a kultusz tevékenységének ördögűző hatását és jelentőségét nem értette meg. Ezért szabadult fel a történet alatt a gonosz, kártevő, sötét Hatalmak tömege: azok a Hatalmak, amelyeknek ördögi természetét a népek háborúi, a polgárháborúk, a forradalmak, a rablásösztön eléggé feltárja, de semmi sem mélyebbről és rettenetesebben, mint a technika. A technika nem kultusz és nem kultúra. A technika a felszabadult ördögi erők kísérlete a földi élet elpusztítására.

2015. március 16., hétfő

KULTÚRÁLT VAGYOK? - KULTÚRA = MŰVELNI


A történeti, főként az újkori ember abban a tévedésben él, hogy az intenzív művelés szellemét magának kell megteremtenie, a célt magának kell megállapítania, a színvonalat magának kell megalkotnia, az eszméket magának kell kigondolnia. Énjét arra fordítja, hogy a szellemet, a célt, a színvonalat, az eszméket kitalálja. Ezt a kitalált szellemet aztán kultúrának hívja. Nem tudja, hogy az intenzív művelés szellemét nem kell kitalálni. Kezdettől fogva kinyilatkoztatásszerűen megvan, és ha a szent könyvek írásban nem is őriznék, őrizné az emberi lélek változatlan és megváltoztathatatlan érzülete. Azt, hogy mit kell tenni, milyen tevékenységet kell folytatni, milyen színvonalat kell fenntartani, milyen eszméket megvalósítani, azt az emberben élő szeretet szelleme öröktől fogva tudja. Az erők az emberben nem azért vannak, hogy új szellemet találjanak ki. Ez különben nem is lehet; ami egyénileg lehet, az egyes-egyedül az egyetemes szellem törvényének, annak, amit a hinduk dharmának hívnak, csak eltorzítása. S amikor a történeti ember az egyetemes szellem törvényének helyébe saját Énjének akaratát tette, a szellemet tényleg el is rontotta. Az erők nem az új szellem feltalálására, hanem az örök és egyetemes szellem megvalósítására valók. Ezt az örök és egyetemes szellemet őrzi a hagyomány, amely kezdettől fogva kinyilatkoztatásszerűen minden népnél megvolt, megvan és meglesz. A kultúra tehát nem valamely eddig sehol se volt szellem feltalálása, valamely színvonal kitűzése, cél megteremtése, hanem a hagyomány által őrzött szellem realizálása.

2015. március 13., péntek

MUNKA = SZELLEMI VALÓSÁG NÉLKÜLI TEVÉKENYSÉG

Intenzív művelésről ilyen körülmények között természetesen szó sem lehet. Az élet értelmetlenné vált, ez az értelmetlenség az élet minden vonatkozásában eláradt és az élet minden mozzanatát átitatta. Az intenzív művelés először terhessé vált, később kényszerré, végül rabsággá. Ezen a fokon a művelést úgy hívják, hogy: munka. A munka nem egyéb, mint tevékenység, de szellemi valóság realizálása nélkül, az értelmetlenné vált életben értelmetlen, kínos, gyötrelmes, nehéz, alacsony rendű és felőrlő tevékenység. Ha az életnek nincs értelme, akkor az ember életcélja a semmittevő élvezet; a felelőtlen Én gyönyöre. S ha az életnek nincs értelme, akkor a tevékenység is értelmetlen; ez az értelmetlen tevékenység: a munka.