Levendulaszín rózsák.
Megtestesült illat,
A hajnal püspöki színe,
Feltáruló szellem.
A virágok még a pokolba vezető út mentén is mosolyt csalnak az arcunkra. Törékenyek, mulandók, megalkuvást nem ismerők. Senki nem változtathatja meg a természetüket. Igaz, könnyű őket elpusztítani, de mit érünk vele? Nem kényszeríthetjük rájuk az akaratunkat.
A virágok felébresztik bennünk az ösztönös gondoskodást, hogy védjük, csodáljuk és óvjuk őket. Ez a világ túl csúf, túl erőszakos. Kell lennie valami törékenynek, amivel törődhetünk. Ehhez túllépünk a nyerseségen, az egyre finomabb felé. Amikor virágokat áldozunk az oltárunkon, értékes ajándékot ajánlunk fel. A pénz túl közönséges, az étel túl prózai. Csak a virágok szeplőtelenek. Velük a tisztaságot ajánljuk fel.
A virágok gyengédsége könyörületet, együttérzést és megértést kelt. Ha ez a szépség törékeny, annál jobb. Az élet maga is tűnékeny. Ne sajnáljuk az időt a szépség csodálatára az állandótlanság közepette.
#TENGMINGTAO
