A forgácsok ragyognak a délutáni napfényben.
Összeilleszti az illatos fadarabokat,
Mintha boltívet építene.
Amíg fel nem teszi az abroncsot, nem létezik a hordó.
A hordó nem létezik, amíg a kádár el nem készíti. Addig csak mindenféle darabok: egyenes szálú fa, forgács, egy kerek fenéklemez és fémpántok, de hordó sehol. Minden alkotórésze megvan, de össze kell állítani azokat, hogy alakot öltsenek. Ugyanez vonatkozik a személyiségeinkre. Mindaddig, amíg nem kapaszkodnak össze szorosan, egy egységbe, nem beszélhetünk teljességről, és hiába várunk a hasznosságra.
A spirituális gyakorlás kívül eshet azon a rendszeren, amire a személyiségnek szüksége van. Bár az efféle rend kezdetben korlátozónak tűnhet - önkényességében talán még mesterkéltnek is - teljes mértékben szükséges. Merthogy eszköz a célhoz. Meglehet, a célnál nem lesz szükségünk efféle szerkezetre, de nélküle mi sem érnénk el a célt. Mielőtt elhagynánk a hordó képét, van még valami, amire felfigyelhetünk. A hordóban egyetlen dolog van: űr. Ugyanez igaz ránk is. Személyiségünk valamennyi része - mindegy, milyen tökéletesen formált - csakis azt foglalhatja magába, ami bennünk van. Minden spirituális gyakorlat, miközben összeforraszt minket, rámutat a középpont ürességére. Ez az üresség nem nihilizmus, hanem lehetőség a Tao belépésére. Csak ilyenféle tér birtokában lehet nyugalmunk.
TENG MING-TAO
