oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lemondás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lemondás. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 9., kedd

SZELLEMI VAGYON

A lemondás nem negatívum, hanem pozitívum. Nem jelenti semminek a feladását, kivéve a szenvedését. Nem kell azt gondolni, hogy a lemondás az áldozat ösvénye. Inkább egy isteni befektetés, ami által a kevés önfegyelem fillérjeiért milliós szellemi vagyonokat aratunk. Nem bölcs dolog-e tovatűnő napjaink aranypénzein örökkévalóságot vásárolni?
#YOGANANDA

 

2021. február 7., vasárnap

BOLDOGSÁG?

 

Imádkoztam újból és újból, és kiáltottam éjjel és nappal, és amikor már semminek nem volt jelentősége számomra, amikor bensőleg mindenről lemondtam, még a boldogságról is, nehogy anyagi boldogság legyen, akkor jött el hozzám Isten!
#YOGANANDA

2021. február 6., szombat

TÉTLEN ELME


A lusta ember sohasem találja meg Istent! A tétlen elme az ördög műhelyévé válik. De azok, akik úgy munkálkodnak, hogy nem várják munkájuk gyümölcsét, és csak egyedül Isten után vágyakoznak, azok az igazi lemondók.
#YOGANANDA

 

2021. február 5., péntek

SZEREPLŐ

 

Szívedben mondj le mindenről, és értsd meg, hogy csak egy szerepet játszol a bonyodalmas kozmikus moziban, egy szerepet, mely előbb vagy utóbb véget kell, hogy érjen. Elfelejted majd, akár egy álmot! Környezetünk hozza létre bennünk jelen szerepeink és jelen próbáink látszólagos fontosságának káprázatát Emelkedj felül ezen a múlékony tudaton! Így valósítsd meg, hogy bensődben egyedüli befolyásolóddá Isten váljék életedben.
#YOGANANDA

2021. február 3., szerda

FEL ˄ ADÁS

A szentek azért hangsúlyozzák a nem-ragaszkodást, hogy az anyaghoz való kötődés súlyos terhe ne akadályozza meg Isten országába való belépésünk megvalósítását. A lemondás nem jelenti mindennek a feladását, de a kis élvezetekét igen - az örök boldogságért.

#YOGANANDA 


 

2021. február 1., hétfő

A SZELLEMI ÁLDÁSOK ELŐFELTÉTELE

A lemondás az a bölcs ösvény, amelyet az a kereső követ, aki hajlandó lemondani a kisebbről a nagyobbért. Ő lemond a múló érzéki élvezetekről az örökké tartó örömért. A lemondás önmagában nem végcél, de megtisztítja az alapokat a szellem képességeinek a megnyilatkozására. Senki se féljen az önmegtartóztatás szigorúságától, mert a szellemi áldások, amelyek követik, nagyok, és semmivel össze nem hasonlíthatók.
#YOGANANDA

 

2020. december 16., szerda

FELKÉSZÜLÉS A KRISZTUS-GYERMEK MEGSZÜLETÉSÉRE

Fel akarok készülni a mindenütt jelenvaló Krisztus-Gyermek jövetelére, tudatom bölcsőjének (mely mostanra már önzésem, közönyöm, érzéki ragaszkodásom által ütött-kopottá vált) megtisztításával, mindennapi isteni meditálással, önvizsgálattal és tudat- bölcsőmnek a helyes ítélőképesség által való kifényesítésével. Újjá akarom alakítani a bölcsőt a testvéri szeretet, hit, alázatosság, Isten-megvalósítás utáni vágyakozás, lemondás és önzetlenség ragyogó lelki tulajdonságaival, hogy méltón ünnepelhessem meg az Isteni Gyermek megszületését.

 #YOGANANDA