oldalak

2022. május 14., szombat

SZÍNPADMESTER

Minden nap próbálj meg segíteni a fizikailag, szellemileg vagy lelkileg beteg embereknek, ahogyan magadon vagy a családodon segítenél. Ha mától kezdve - ahelyett, hogy a régi, nyomorúságot okozó önző stílusban élsz - az elme és Isten tudományosan összehangolt törvényei szerint vezeted az életedet, akkor, függetlenül attól, hogy milyen kis szerepet játszol az élet színpadán, tudni fogod, hogy jól játszottad a szerepedet, annak megfelelően, ahogyan azt mindannyiunk sorsának Színpadmestere irányította.
#YOGANANDA

 

2022. május 13., péntek

KOZMIKUS TERV

Minden nap tennetek kell valamit annak a Kozmikus Tervnek a teljesítése érdekében, amiért ide küldtek benneteket. A legtöbb ember azért boldogtalan, mert elfelejti összehangolni földi, tanult kötelességeit a Kozmikus Terv kívánalmainak megfelelő kötelességekkel. A Kozmikus Terv megköveteli, hogy valódi boldogságodba a leginkább rászorulók boldogságát is bevond, ha lelkedet meg akarod elégíteni.
#YOGANANDA

 

2022. május 5., csütörtök

CSALÁDODÉRT

A családodat élelemmel segíteni szükséges, de segíteni őket lelki képességeik fejlesztésében még szükségesebb. A lelkük fejlődésének segítése azáltal, hogy az Istennel való kapcsolat meditatív útjaira vezeted őket, kiemelkedően fontos.
#YOGANANDA

 

2022. május 4., szerda

HALADJ!

Haladj előre napról napra nyugodt, belső hittel. Végül túljutsz a rossz karma minden árnyékán, minden próbán és nehézségen, és végre megpillantod az isteni beteljesedés hajnalát. A tudatosságnak ebben a legmagasabb állapotában meg fogsz szabadulni a szerencsétlenség legutolsó ködfoltjától is.
#YOGANANDA

 

2022. május 3., kedd

ÁR-APÁLY

Az élet változás.
Maradj mindig nyugodt belül. Légy kiegyensúlyozott. Amikor dolgozol, légy higgadtan aktív. Egy nap majd megtudod, hogy nem vagy többé alávetve a sors ár-apályának. Ekkor erőd belülről fog jönni; motivációdban nem fogsz semmilyen külső ösztönzéstől függeni. Mint a lelki úton járó gyakorló hívő, ne tulajdoníts nagy jelentőséget a téged sújtó megpróbáltatásoknak. Légy kiegyensúlyozott gondolkodású. Haladj bátran.
#YOGANANDA

 

2022. május 2., hétfő

VÁLTOZÁS

A jótékony változásokat bátran el kell fogadni. Amíg a jobb dolgok iránti reményeinkkel szemben az elérésüktől való félelem áll, addig az elme soha nem lehet nyugodt. Fogadjátok el tehát a változást, mint az élet egyetlen állandóságát. Életünk a nyereségek és veszteségek, örömök és bánatok, remények és csalódások végtelen sorozata. Az egyik percben még a megpróbáltatások viharai fenyegetnek bennünket; pillanatokkal később egy ezüstös fény deríti fel a szürke felhőket; aztán hirtelen újra kék az ég.
#YOGANANDA

 

2022. május 1., vasárnap

ELME - LÓ

Az elme olyan, mint egy ló, amely évek óta húzza a teher-szekeret. A ló hozzászokott a napi útvonalához, és nem lehet könnyen meggyőzni, hogy új útvonalon járjon. Az elme sem hagyja el könnyedén a régi szokásait, még akkor sem, ha tudja, hogy azok csak szenvedést okoznak.
#YOGANANDA

 

2022. április 30., szombat

BÁTORSÁG

A változáshoz gyakran aggodalommal viszonyulunk. Amikor az ember lemond valamiről, azt gondolja: Nem marad nekem semmim? Bátorság kell ahhoz, hogy lemondjunk az ismertről az ismeretlenért. Még az sem könnyű, hogy lemondjunk egy ismerős fájdalomról egy eddig ismeretlen, és ezért bizonytalan boldogságért.
#YOGANANDA

 

2022. április 29., péntek

LEHETETLEN

Egy kudarcot követő minden új erőfeszítésnek jól megtervezettnek és egyre intenzívebb figyelemmel feltöltöttnek kell lennie. Kezdd mától, hogy egyenként próbálj megtenni egy-egy olyan dolgot, amelyekről azt gondoltad, hogy lehetetlenség számodra.
#YOGANANDA

 

2022. április 28., csütörtök

TARTS KI!

A körülmények ostorcsapásaitól vér serkenhet belőled, de akkor se hajtsd le a fejedet! Döglött helyzetben is kísérlet a sikerre!, ez a valódi siker; utasítsd vissza a vereség-tudatot. Mindig próbáld meg még egyszer, bárhányszor is buktál el. Tarts ki még egy percig a sikerért folytatott versenyben, amikor már mindent megtettél, és nem vagy képes többet tenni. Harcolj, amikor úgy gondolod, hogy már nem tudsz tovább harcolni, vagy amikor úgy gondolod, hogy a legjobbat küzdötted ki magadból.
#YOGANANDA

 

2022. április 27., szerda

KUDARC-OK

 

Ha a kudarcok ismételten bosszantanak, ne csüggedj. A kudarcoknak serkentőleg kell hatniuk, nem pedig méregként anyagi vagy szellemi fejlődésedre. A kudarcok időszaka a legjobb időszak a siker magvainak elültetésére. Gyomláld ki a kudarc okait, és indítsd el dupla erővel azt, amit el akarsz érni.
#YOGANANDA

2022. április 26., kedd

HELYESEN

Nagyon kevés ember elemzi, hogy fejlődik-e az életében vagy visszafelé halad. Ésszel, bölcsességgel és értelemmel felruházott emberi lényekként a legfőbb kötelességünk, hogy helyesen használjuk értelmünket és bölcsességünket, hogy tudhassuk, hogy hátrafelé vagy előrefelé haladunk?
#YOGANANDA

 

2022. április 25., hétfő

KÉPZÉS

Ahogy a harcművészethez is szükség van bizonyos képzésre, úgy az aktív életben való harcunk is igényel bizonyos képzést. A képzetlen harcosokat hamar megölik a csatatéren; ugyanígy a nyugalmuk és békéjük megőrzésének művészetében képzetlen embereket is hamar kilyuggatják az aggodalom és a nyugtalanság lövedékei az aktív életben.
#YOGANANDA

 

2022. április 24., vasárnap

FELISMERÉS

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet élhessenek, a felnőtteknek képezniük kell magukat, és fel kell ismerniük, hogy az anyagi törekvések csak arra szolgálnak, hogy önmagukun túl másokat is boldoggá tegyenek. E felismerés nélkül a kifeszített anyagi tevékenység csak idegességet, pénzsóvárságot, a szociális érzékenység hiányát, fösvénységet és minden jó elvvel szembeni tiszteletlenséget szül. Csak a másokért való szolgálat e felismerésével lehet igazán boldog az élet.
#YOGANANDA

 

2022. április 23., szombat

SZOKÁSOK

Ahhoz, hogy a gyermekek megmentése által megmentsük a jövő világát, a szülőknek fel kell ébredniük, és kiegyensúlyozott szokásokat kell kialakítaniuk az anyagi és szellemi életben is.
#YOGANANDA

 

2022. április 22., péntek

GYERMEKNEVELÉS

A felnőttek kezébe van adva, hogy emelkedetté tegyék gyermekeiket, és kiegyensúlyozott életre neveljék őket. Amíg a felnőttek az egyoldalú anyagi élet mámorában élnek, addig a gyermekek legmagasabb fokú lehetőségei beteljesületlenek maradnak.
#YOGANANDA

 

2022. április 21., csütörtök

MINDENNAPI SZOKÁSAINK

Nem a múló gondolataink vagy zseniális ötleteink, hanem a mindennapi szokásaink irányítják az életünket.
#YOGANANDA

2022. április 20., szerda

KIEGYENSÚLYOZOTT ÉLET

Az emberek csak azért veszítik el az egyensúlyukat, és szenvednek pénz- és üzleti őrülettől, mert soha nem volt lehetőségük a kiegyensúlyozott élet szokásainak kialakítására. #YOGANANDA

 

2022. április 19., kedd

ÉLETMŰVÉSZET, ÉLETMŰ - VEZET, ÉLETMŰ - VESZETT,

Miért ne tanulnád meg a helyes élet művészetét?
A gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt el kell kezdeniük. A gyermek képlékeny elméjét az önfegyelmezett  felnőttek bármilyen formába önthetik. A kívánatos szokásokat könnyen ki lehet alakítani a gyermekekben, mert az akaratuk - néhány veleszületett hajlamot leszámítva - többnyire szabad. A felnőtteknek le kell küzdeniük és ki kell űzniük a régi szokásokat, hogy jó szokásokat alakíthassanak ki. De minden szokást, akár gyermekekben, akár felnőttekben, a spontán hajlandóság útján kell kialakítani. A gyermekek kiegyensúlyozott életre való nevelésében, vagy a pénzkeresésre és a lelki boldogság megszerzésére egyenlő figyelmet fordító szokások kialakításában egyaránt figyelembe kell venni a nevelés idejét és módszerét.
#YOGANANDA

 

2022. április 18., hétfő

SZOMBAT - VASÁRNAP

Az igazságot szerető, valódi világpárti hazafiaknak együtt kellene működniük azzal, hogy a dolgozó embereknek Szombaton egy napot adnak a szórakozásra és pihenésre, Vasárnap pedig egy kizárólagos napot a meditációs szokások fejlesztésére, a spirituális közösség keresésére és a legmagasabb jó, a bennük rejlő Isteni Boldogság megtapasztalására.
#YOGANANDA

 

2022. április 17., vasárnap

VÁROSI ZAJ

Az emberek a Péntek estét, a Szombatot és a Vasárnapot arra használhatnák, hogy elmeneküljenek a zajos városi környezetből, és így növelhetnék élettartamukat. Ha a városi zajokat megszüntetnék, az ember élettartamát tizenegy évvel lehetne növelni, és idegrendszere is megnyugodna. Szinte minden család megengedhet magának egy gépkocsit, és ezzel a hétvégeken ki tudnak jutni a városokból, és felfrissülhetnek a természetben lévő békés elvonulásokon, kettős életet élve: remeteként az erdőben, és harcosként a világi tevékenységek terén.
#YOGANANDA

 

2022. április 16., szombat

MEGTALÁLNI ÖNMAGAM

A szakmai tevékenység és a pénz az ember kényelmét szolgálja, de az ezek iránti vak mohóság nem foszthatja meg őt a boldogságtól. Egy naptári hetet 3 részre: a munkára, a szórakozásra és a lelki kultúrára kellene felosztani - öt napot a pénzkeresésre, egy napot a pihenésre és szórakozásra, és egy napot az önvizsgálatra és a belső megvalósításra. Az embernek kell, hogy legyen szabadideje, hogy megtalálja önmagát.
#YOGANANDA

 

2022. április 15., péntek

RABSZOLGASOR

Nyugati testvéreink csak az élet anyagi és értelmi tényezőinek fejlesztésére fordították idejüket. Túlságosan elfoglaltak még ahhoz is, hogy az anyagi munkájuk gyümölcsét élvezhessék, vagy hogy sokat megismerjenek a békéből, a pihenésből és a boldogságból. Sok nyugati testvért rabszolgasorba taszítanak kevésbé fontos elfoglaltságaik, és elfeledkeznek a legmagasabb elkötelezettségükről, a boldogító Isten Kapcsolatról. #YOGANANDA


 

2022. április 14., csütörtök

KEL - ETI

A keleti népek többek között azért voltak fogékonyabbak spirituálisan, mert könnyebben vették az életet, nem voltak hajlandóak munka-robotokká alakítani magukat, és több idejük volt az elmélkedésre. Természetesen sok keleti ember a szabadidejét a spirituális önmegvalósítás helyett a lustálkodási szokások táplálására használta, de általában a keleti népek spirituális felfogása mégis felébredettebb. #YOGANANDA

 

2022. április 13., szerda

AMBÍCIÓ

Az embereknek önmagukon kell segíteniük, nem pedig megalázó, rabszolgatartó jótékonyság által. Az anyagilag ambiciózus embereket csak az koronázza meg, ha találnak spirituális okot is a pénzszerzésre, ha az anyagi törekvést a szolgálat eszményével koronázzák meg. Ambíció nélkül megnyomorítjuk képességeinket, és így akadályozzuk az emberiség fejlődését.
#YOGANANDA

 

2022. április 12., kedd

ÖNMEGDOLGOZOTT FEJLŐDÉS

Azok a gazdag szülők, akik túl sok pénzt hagynak a gyermekeikre, megfojtják az önmegdolgozott fejlődés, a siker és a boldogság kifejlesztését. #YOGANANDA


 

2022. április 11., hétfő

MUNKA SPIRITUALIZÁLÁSA

 

Amikor az ember sok pénzt keres azzal, hogy másokat tesz boldoggá, és ezt a vagyont ismét arra használja fel, hogy másokon segítsen, hogy azok majd segíthessenek önmagukon, ez a törekvés spiritualizálása.
#YOGANANDA

2022. április 10., vasárnap

SPIRITUALIZÁLNI

Az embereknek spiritualizálniuk kell vállalkozói ambíciójukat azzal, hogy embertársaik megfelelő szükségleteinek szolgálatára gondolnak.
#YOGANANDA

 

2022. április 9., szombat

SZAKMAI ÉLET

A szakmai életnek nem kell anyagi életnek lennie. A szakmai tevékenység végzés spiritualizálható. A szakmai élet nem más, mint mások anyagi kiszolgálása a lehető legjobb módon. Az emberek "haszonszerző barlangnak" bélyegzik azokat a vállalkozásokat, amelyeket csak a pénzszerzés gondolatával indítanak. De azok az üzletek, amelyek teljes mértékben arra koncentrálnak, hogy a vásárlókat a legjobb árucikkekkel, minimális áron szolgálják ki, azok mindig sikeresek lesznek, és ezek fogják előmozdítani a világ erkölcsi fejlődését #YOGANANDA

 

2022. április 8., péntek

BECSÜLETES PÉNZSZERZÉS

Mivel Isten éhséget adott nekünk, és mivel van egy fizikai testünk, amiről gondoskodnunk kell, a pénzt becsületesen és tudatosan kell megszereznünk úgy, hogy az az embertársaink valódi szükségleteit szolgálja.
#YOGANANDA

 

2022. április 7., csütörtök

FIZIKAI - NEM FIZIKAI

Az ember lelki és anyagi lény. Lelki értelemben belső fegyelem által kell fejlesztenie magát, de anyagi értelemben is eredményesnek kell lennie vállalkozói képességeinek fejlesztésével. #YOGANANDA

 

2022. április 6., szerda

2022. április 5., kedd

KIS SIKEREK

Légy boldog a kis sikerek biztos elérésekor, és akkor tudni fogod, hogyan lehetsz boldogság milliomos, amikor később megvalósítod életed nagy álmait. Boldogtalanságodat a kudarc okozza. Állandó boldogságot teremthetsz magadnak azzal, ha soha semmi nem zavarhat meg a siker felé vivő, előre vezető utadon.
#YOGANANDA

 

2022. április 4., hétfő

SZIVÁRVÁNYOS ÖSVÉNY

Vigyáznod kell, hogy ne táplálj életedben életképtelen törekvéseket, és ennek következtében ne töltsd éveidet a szegénység, a család és a barátok gúnyolódásának mocsarában vergődve, miközben a szivárványos ösvényt kergeted. Készíts mentális tervrajzokat apró dolgokról, és addig folytasd ezek megvalósítását, amíg nagy álmaidat is valóra nem váltod.
#YOGANANDA

 

2022. április 3., vasárnap

VALÓRA VÁLTANI

Azért vagy boldogtalan, mert nem képzeled el elég erősen azokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket feltétlenül szeretnél, és nem használod akaraterődet, kreatív képességedet és türelmedet arra, hogy megvalósítsd azokat. A boldogságot az adja, hogy képes vagy először a legkisebb vágyaidat, majd később a legnagyobb álmaidat is valóra váltani.

YOGANANDA 


 

2022. április 2., szombat

A SIKER EMBEREI

A siker emberei azok, akiknek van elég bátorságuk ahhoz, hogy kitörölhetetlen tervrajzot készítsenek a fejükben arról, amit létrehozni vagy tevékenykedni kívánnak a Földön. Aztán, ahogyan a pénzemberek alkalmazzák kreatív képességüket, vagy ahogy az építőmunkások az akaraterejüket, az ácsok a precíz odafigyelésüket, és ahogyan a munkások a lelki türelmüket alkalmazzák - így váltják ők is valóra az álmukat. #YOGANANDA

 

2022. április 1., péntek

SZABADSÁG AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN

Milyen helyet foglal el a kötelesség a belső örömhöz vezető úton? Felelőtlenül élni azt jelenti, hogy az egónak élünk, nem pedig Istennek. Minél nagyobb hangsúlyt fektet az ember az egó-kiteljesítésre, annál kevésbé tudatosul benne az igazi öröm. Az életben való kötelességteljesítés nem biztos, hogy könnyű, és nem biztos, hogy mindig azonnal örömteli. Az isteni öröm elérése hosszú távú feladat. Az embernek teljesítenie kell az életben a kötelességeit, és nem szabad kitérnie előlük, ha el akarja érni a szabadságot az örökkévalóságban.
#YOGANANDA

 

2022. március 31., csütörtök

MILLIÁRDOS MOSOLY

ÉBRESZTŐ! Soha nem késő diagnosztizálni az életedet. Elemezd, hogy mi vagy most és mi a mélyen gyökerező feladatod, hogy olyanná tehesd magad, amilyennek lenned kellene. Vannak-e olyan adottságaid és erőd, amit eddig nem használtál fel? Minden erőd megvan, amire szükséged van. Az elme erejénél nincs nagyobb. Szabadítsd meg elmédet azoktól az apró szokásoktól, amelyek világiasan tartanak téged. Mosolyogj örök mosollyal - Isten mosolyával. Mosolyogj a kiegyensúlyozott gondtalanság határozott mosolyával, azzal a milliárdos értékű mosollyal, amelyet senki sem vehet el tőled.
#YOGANANDA

 

2022. március 30., szerda

PÉNZ és BOLDOGSÁG

Mindenképpen fel kell fedezned az életpályádat, gyermekkorod és a jelenlegi élethelyzeted elemzésével, mielőtt elhamarkodottan rossz irányba térnél el. Aztán, miután megtaláltad az utadat, próbáld meg köré építeni az összes rendelkezésedre álló kreatív pénzszerző módszert. A pénzszerzési módszereidnek azonban az eszmei felfogásod határain belül kell maradniuk - különben lehet, hogy pénzed lesz, de boldogságod nem. Boldogság csak akkor lehetséges, ha a pénzszerzés vágya nem bír téged arra csábítani, hogy gonosz úton járj.
#YOGANANDA

 

2022. március 29., kedd

ALVA - JÁRÓ

 

Az életnek ezen a színpadán a legtöbb ember úgy viselkedik, mint egy báb-színész, akin a környezet, a születés előtti ösztönök és a sors játszik. Soha nem tudják, milyen szerepet játszhatnak sikeresen, és nem tudják összehangolni saját feladataikat a Kozmikus Színjáték általános tervével. Milliók úgymond úgy végzik élet-feladataikat, mintha alvajáró állapotban lennének.
#YOGANANDA

2022. március 28., hétfő

JÁTÉKMOTOROK

 

Gyermekek milliói indulnak el életútjukra cél nélkül. Úgy viselkednek, mint a kis felhúzós játékmotorok, elindítva egy kis erővel, de sín nélkül futnak, így összeütköznek mindennel, ami az útjukba kerül. A legtöbb embernek ilyen céltalan életút a sorsa, mert életük korai szakaszában sosem indultak el a helyes cél felé, és nem lettek megfelelően felvértezve olyan rendszerezett erőkkel, amelyek lehetővé tennék számukra, hogy a meghatározott úton haladjanak.
#YOGANANDA

2022. március 27., vasárnap

MÁSOK ÖRÖMÉBEN

Taníts meg úgy szeretni másokat, ahogy szeretném, hogy engem szeressenek. Taníts meg, ó, Anya, hogy másokat boldoggá tehessek - másokat is megmosolyogtassak. Taníts meg, ó Anya, hogy boldogságomat mások örömében találjam meg.
#YOGANANDA

 

2022. március 26., szombat

Isteni Anya, taníts meg szeretni másokat és szolgálni másokat. Taníts, hogy szavamhoz hű legyek, ahogy én is azt akarom, hogy mások is hűek legyenek szavukhoz.
#YOGANANDA

 

2022. március 25., péntek

JÓ KEDV

Kora hajnaltól kezdve mindenkinek, akivel ma találkozom, sugározni fogom jókedvemet. Én leszek a Lelki Napfény mindazok számára, akik ma keresztezik utamat.
#YOGANANDA

 

2022. március 24., csütörtök

ARCOM BALDACHINJA

Ó Csendes Nevetés, Te mosolyogj lelkemen keresztül. Hadd mosolyogjon a lelkem a szívemen keresztül, és hadd mosolyogjon a szívem a szememen keresztül. Ó, Mosolyok Hercege, trónolj arcom baldachinja alatt, és megvédem gyöngéd Énedet őszinteségem várában, hogy semmiféle lázadó képmutatás ne leselkedjen rád, hogy elpusztítson Téged. Tégy engem Mosoly Milliomossá, hogy szabadon szórjam mosolyodat a szomorú szívekbe, mindenütt!
#YOGANANDA

 

2022. március 23., szerda

Nincs nagyobb erő, amellyel leküzdheted a kudarcot, mint egy igazi mosoly. Nincs jobb ékszer, mint az őszinte mosoly. Nincs nagyobb szépség, mint a béke és bölcsesség arcodon ragyogó mosolya.
#YOGANANDA

 

2022. március 22., kedd

ÉLÉNKÍTŐSZER

Tegyél meg mindent a nehézségek leküzdéséért, de mosolyogj annak kezdetén, végén és mindig. Nincs jobb csodaszer a bánatra, nincs jobb élénkítő szer, mint a mosoly.
#YOGANANDA

 

2022. március 21., hétfő

BOCSÁSSATOK MEG!

Legyetek hajthatatlanok a sértődés elkerülésében, és bocsássatok meg szabadon és kapásból azoknak, akik megbántottak benneteket. Soha ne haragudjatok! Soha ne engedd, hogy más haragjának áldozatává válj.
#YOGANANDA

 

2022. március 20., vasárnap

Látni. A dolog magától értelmeződik - (Hamvas Béla)

 

AZ ÉLET KOZMIKUS MOZGÓFILMJÉNEK SZEMLÉLÉSE

Az élet e filmszínházában egyszerre vagyunk nézők és szereplők. Színészként az általunk játszott szerepeken keresztül szórakoztatást, inspirációt és tanítást nyújtunk, bizonyos értelemben megosztva másokkal az életünk során eddig szerzett ismereteinket. Nézőként figyeljük az élet - a saját és mások életének - változó, szórakoztató, építő, végtelenül lenyűgöző játékát. A színdarab megtekintése lehetőséget ad arra, hogy fontos tanulságokat vonjunk le önmagunk számára.

#Yogananda

ELŐBUKKAN

Amikor a reménytelenség komorsága előbukkan, azonnal lődd le egy reményt ébresztő mosollyal. Ne a szomorkodás szokását alakítsátok ki, hanem a mosolygás szokását.
#YOGANANDA