Amikor folyamatosan az élet viharai háborgatnak, és a szellemi erőm apad, akkor van szükségem arra, hogy belekapaszkodjak abba az ajándékba, amit hitnek neveznek, abba a támaszba, amivel átvészelem a viharokat. A hit nem egy okos fejtől függ, CSAK HIT: hit önmagamban és a belső erőmben. A hit a győzelem magja, és annak az alapja, hogy a lehetetlent lehetővé tegyem.
Ez nekem olyan buddhistás, de sebaj, az is egy út. Az enyém meg, hogy ha kevéske az önbizalmam valamivel kapcsolatban, még mindig rábízhatom magam a Gondviselésre, nevezzük bárhogy. Küld embert, infót, valamit. S jó lesz. Még ha rossz, akkor is jó. Aztán remélhetőleg fejlődöm... A "rábízás" se könnyű egy erős egóval.
VálaszTörlés