SZÁZ x SZÉPEK

A fűszálak közt megbújó százszorszépek el akarják vonni a sarjadó fű végtelenzöldárnyalatú szőnyegétől a figyelmemet, de nem hagyom. Nekem a fű is százszorszép. Ó, de közben a kék és fehér ibolyák is felszínre hozták a földszagból átlényegített bódító illatú csábvirágaikat. Hasra. Illatfürdő. Hosszú úton, sok lépcsőn felfelé. Kiváló lehetőség a napközbeni felesleges hiábavalóságok terhének hátrahagyására némi mantra segítségével. Mire felérek, már csak a 100% jelenlét iránti vágy kitárt belsőkapuja marad. A részlegen TVznek, mobiloznak, keresem az emberi szükségességodaadásom bejáratát. Kell egy sárga köpeny, ebben a fehérben állandóan szomatikus orvosnak néznek. András a múltkor még kibotorkált cigiszenvedélyezni, ma drótszamárra emelem és kitolom a terasz napfényfürdőszobájába. Nem volt jó hétvégéje. Segítek rágyújtani, 4 végtagjából egy még úgy, ahogy. Nem volt jó hétvégém - kezdi "Hogy van?" kérdésemre. 26 éve felesége hátrahagyta őt. Hirtelen, éjszaka, meghalt. Azon a régóta egyetlen utolsó éjszakán, amelyet András hétvégi kimenőjén vele töltött. Csak fáradtolajszagúan nehézfojtogató lajstromát sorolja életének. Nehéz elterelni ettől, de a csicsergő madarak és a lemenő napfényfürdő segít. 3 fia önálló lakásban él, mivel ezért gürcöltek az ősökkel együtt, de a kétség, hogy ebben a gürcölésben kimaradt a létezés, még nem merül fel. Újabb cigi, közben buzdítom, hunyja le majd este szemét és álljon meg a múltban egy lélekemelő momentumnál és ott elidőzve hízlalja fel bensőjében ennek szépségét. Férfiasan megbeszéljük még, hogy milyen áttörhetetlenül nehéz pelenkába pisi-kakilni. Közben segítek ággyal kitolni Katalint a napfürdőszobateraszra, akinek a teste már szinte mozdulhatatlan, de még tiszta tudattal látja, nincs visszaút. "Mennyi időm van még hátra?" - kérdezi. Hát ezt csak az égbolt és a homokszemek tervezője tudná megmondani - válaszolom, de kettőnk közül akár én is elmehetek előbb - toldom hozzá. Mosolyog. Még tud. Visszatoljuk a szobába, visszaszerelem ágyrácsait, közben csörög a mellette fekvő Olgának a mobilja. Nem tudja felvenni, de szólni sem, hogy segítsek. Csak érzem a szükségességét. Hallom a telefoncsipogóhangszórón, ahogy beszélnek hozzá, miközben a füléhez tartom, de csak susogni tud válaszként. Érzem, nagyon koncentrál, hogy röviden, tömören válaszoljon, de csak sokszorra sikerül a túlfél számára érthetően válaszolni. Érzem, hogy belefeszül és nehéz elengednie a szókommunikációt. Orvostudománnyal szétroncsolt, gyógymódszerekkel elembertelenített test. Kezem, pikkelybőrös kékzöldsárgafoltos kezét fogja, másikkal hullóhajú fejét (inkább koponyára aszott bőrét) símogatom. Érzem, hogy szűnik a feszültsége, beleréved valami régen tapasztalt vigaszba. Testérzékelése még működik, azaz bőre, mint érzületközvetítő felület. Megnyílt egy kapu, beengedett és kommunikálunk. Sokkal tisztábban és sokkal kifejezőbben, mint szavakkal. Kb. fél óra telik. "Nagyon köszönöm" - suttogja, mikor tovább megyek. Csak fizikailag tovább. Valahogy Andrea közelébe kerülök, testi kontaktus csak egész kicsi, belsőm már teljesen az övé. Beszélgetünk, miközben a szomszéd ágyon két, az ágyon fekvőhöz tartozó hozzátartozó bánatfelhőkben űcsörög. Andrea vallásos, de érzem, hogy nem hisz az örök életben. Semmiújságok közt ott a keresztény új Szövetség is, mondja mindennap olvassa. Beismerésbe kezd, az anyagtól az anyagtalan felé haladva. Mekkora erőfeszítéseket tettek anno férjével, hogy a nászajándék flancos bútort ahhoz illőekkel egészítsék ki. Jogász szeretett volna lenni, de közgazdász lett. Csak kíváncsiságból, válaszra nem érdemes kérdésként mondtam ki, hogy az Isteni igazságot hogyan képviselte volna jogászként? Válaszkényszere azt mondatja vele, hogy sosem tett volna olyat, amivel nem ért egyet a lelkiismerete. (Ó de vajon a lélek ismerete, az un. lelkiismeret (számomra nem értett szó) vajon kinek adatott meg?) Most már tudom, hogy mit nem csináltam jól - folytatja - mert ismerem magam és nagyon türelmetlen voltam mindíg. Még éjszaka is felkeltem, hogy egy porszemet eltakarítsak. És mindíg mindenkinek meg akartam mondani, mit csináljon. Hiba volt - ismeri be. Gondolati léleképítő kapaszkodót, pozitív élményt kerestetek vele, de nem engedi. Ebben a "verzióban" ez még blokkolt funkció nála. Könnyű azt mondani - veti oda. Tovább beszélgetünk, harmadszorra sikerül (verziószámugrás). Szobát váltok fizikailag, de a lelkem egy része mindenkinél ott marad és eggyé válik velük. Viszont semmivel sem leszek kevesebb, sőt. András, László, Feri szoba. András nyitott szemmel elszenderült, érzem, hogy közel áll a küszöbélményhez. László elmeséli, két hete van itt és tegnap újra tudott szalonnázni. Itt már mindent szabad. Ferinek bent volt a nagyobbik fia, hulló haját lekopasztotta.

Teste a múlt hét óta sokat élettelenedett, de gondolati működése nem gyengül, a benne megjelenő szellemi formák nagyon gyötrik. Vártam már, hogy befut sorstárs Andrea, aki hétre szokott jönni, megörvendeztem neki, talán túlságosan is, de jó volt érezni a kisugárzását. Kicsit beszélünk és megyek, visszaciviledek, majd hosszú séta ki az intézetből. Magammal viszem a kérdőjelet: milyen ok okozata egyéni szenvedésük? A százszorszépeknek a sötétben még érzem a százszorszépségét és közben listát csinálok magamban arról, hogy mit is tudok én itt tenni? Beszélgetni szavakkal, Egységkapcsolódni szavakon túl és érintések közvetítése által némi enyhülést adni a küszöbélmény előtt állóknak. De ők sokkal többet adnak nekem. Százszorszépet.