oldalak

2014. július 27., vasárnap

NAGYKUTYA

A felmerülő haraggal szemben egyszerűen legyünk dermedtek. Ha nincs azonnali veszély, figyeljük meg a szituációt, de hagyjuk továbbmenni. Légy a nagy kutya, akinek nincs szüksége ugatásra, elég erős anélkül is. Az ártó emberek inkább zavarodottak, mint rosszak, és néhány perc a társaságukban lehet, hogy fárasztó másoknak, de nekik éjjel-nappal együtt kell élniük 15 önmagukkal. Bántani őket ilyen nagy szenvedés mellett nem lenne sportemberhez méltó.

2014. július 26., szombat

EGYÜTTÉRZÉS

  1. Az együttérzés első szintjén akkor szeretjük a lényeket, amikor az elvárásoknak megfelelően viselkednek.
  2. A második szint ott kezdődik, amikor JÓT KÍVÁNUNK MÁSOKNAK akkor is, ha nehézséget okoznak nekünk. Itt megértjük, hogy az ártó cselekedetek oka alapvetően a nemtudás. Minden lény boldogságot szeretne, azonban ha nem tudjuk, hogyan lehet ezt megvalósítani, hibákat követünk el, és ezzel szenvedést okozunk magunknak és másoknak is.
  3. A harmadik szinten nem gyakorolunk megkülönböztetést, hanem egyszerűen A TŐLÜNK TELHETŐ LEGJOBBAT TESSZÜK, míg környezetünk áldásban, tisztulásban vagy tanításban részesül, karmájának és intelligenciájának megfelelően. Ez a megkülönböztetés nélküli együttérzés túlmegy mindenféle „szeretem” vagy „nem szeretem” dolgon, és a lehető leggyorsabb úton teszi éretté a lényeket.
(Amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, ne tedd te se mással.....Amit szeretnél, hogy veled tegyenek, tedd azt te is mással.)

2014. július 25., péntek

ÜLTETÉS

Az emberek testtel, beszéddel és tudattal belekeverednek változó állapotaikba, ezzel folyamatosan jövőbeli szenvedésük magjait ültetik el saját tudatalattijukban és a világban. Mikor ezek később megérnek további nehézségek formájában, csak kevesen lesznek, akik nem másokat okolnak majd emiatt. Elfelejtve, hogy mi vagyunk az egyedüli okai annak, ami történik, a társadalmat, szüleinket vagy partnereinket fogjuk vádolni, vagy bármi mást, amit divatos.

2014. július 24., csütörtök

MIRE JÓ A NEMTUDÁS?

Az ÉN és TE, az ITT és OTT közötti elválasztás okozza a zavaró érzelmek megjelenését: ragaszkodást ahhoz, amit akarunk, és taszítást attól, amit kellemetlennek tartunk. Az előbbi érzés aztán mohóságot okoz: amit kedvelünk, meg is akarjuk tartani; az utóbbiból pedig irigység válik: akiket nem szeretünk, azokat nem akarjuk boldognak látni.


Az alapvető nemtudás minden nehézség oka, ez hozza létre a kizáró (és ártó) büszkeséget.

2014. július 23., szerda

BÖLCS AKARSZ LENNI?

Kétféle bölcsesség létezik. A VILÁGI, mely a tudat által megtapasztalt külső és belső jelenségekre vonatkozik, és a megszabadító, mely magára a tudatra mutat. Az első bölcsességet az iskolákban és az egyetemeken tanítják. Ez képessé tesz minket arra, hogy rövidebb idő alatt több pénzt keressünk, érdekesebb munkát végezzünk, és nagyobb adóssággal haljunk meg, mint az oktatásban nem részesült szomszédunk. Ez a bölcsesség arra korlátozódik, ami mulandó, és amikor a saját sírunkhoz kerülünk, minden haszna eltűnik. „Az utolsó ingnek nincs zsebe”, tartja egy ismert dán közmondás. Bár az egy életen belül kifejlesztett intelligencia okos jövőbeli szülők kiválasztásához vezethet.

Maga A TUDAT BÖLCSESSÉGE azonban megszabadít, megvilágosodást hoz, és SOHA NEM TŰNHET EL.

2014. július 22., kedd

MIÉRT VISZKET?

Minden lény boldogságot szeretne, azonban ha nem tudjuk, hogyan lehet ezt megvalósítani, hibákat követünk el, és ezzel szenvedést okozunk magunknak és másoknak is. Mivel nincsenek tudatában az ok és okozat működésének, sokan csalánt markolnak meg a virág helyett.

2014. július 18., péntek

HOGYAN EMELKEDJ?

Az embernek számos kihívással kell szembenéznie, folytonosan küzdenie kell, de minden kihívás legyőzése után ERŐSEBBÉ válik, minden győzelemmel MAGASABBRA jut.

2014. július 11., péntek

ÉLETUTAINK - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Homályosak, mint a földbe került üveg. Régi fehérségüket, fényüket szenvedéssel kapjuk vissza. Innen van, hogy a földi életre ember embertől születik. A széthullt láncszemeknek összekapcsolódása ez. Kinézzük magunknak a más élőket és a szivükhöz kapcsolódunk. De mert a jövendőt nem tudhatjuk előre, az előre megvizsgált jellemek és körülmények olymódon változhatnak, hogy életünk elhibázódik. Akkor aztán ujra meg ujra kezdjük a testi életet.


2014. július 10., csütörtök

ÉLETPÁLYA - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Legjobb foglalkozás az, amely a természethez köti az embert. Tehát: a gazdálkodás, erdészet, földmérés, hajózás, halászat stb.
A városi és szobai foglalkozásban az boldogul legjobban, aki specialista. Aki olyat tud, amit más nem tud, kivül áll a versengésen és hamar meggazdagodik.
Tárgyakban is annak van legnagyobb értéke, ami egy, amilyen nincs több.
A tucat tárgy és tucat ember értéktelen a társadalomnak.


2014. július 9., szerda

ÉLETCÉL - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Ha vén halottnak a sirgödör szélén mégegyszer megnyilhatna az ajka, valamennyi azt mondaná:
- Bolondul éltem!
Mert valamennyi ugy élt ezen a Földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, ugy robotolt, verejtékezett, gyüjtött, rendezkedett, hogy az elején tul aztán jól élhessen. S egyszercsak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sirnál.
Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb.
Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való utja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért.


2014. július 8., kedd

HÁZI JAVÍTÓINTÉZET - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

A lelki erőgyakorlat két sulyzója:
1. Mindennap valamit megtenni ami a lelki jóra irányul. Ráeröltetni az akaratomat olyasmire, amit nem szoktam. (P. türelem, mikor nem vagyok türelmes. Nyugodtság, mikor nem vagyok nyugodt. Nyájas arc, mikor haragszom. Harag elnyomása stb. (Mert a harag kinzó és ártalmas képzet-rajzokat idéz elő) stb.)
2. Mindennap valamit meg nem tenni, amit a test kiván. P. fölkelni korábban, mint a test óhajtaná. Megtagadni egy jó falatot, csupán azért, hogy éreztessük a testtel, hogy nem ő parancsol nekünk stb.


2014. július 7., hétfő

LÉLEKTAGADÓK - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Egy-egy nagy ember (Homérosz, Sekszpir, Gőte, Petőfi) egy-egy családnak sok évszázadon át lassan előre készülő gyümölcsremeke. Öröklési produktum. Egyetlen emberben száz meg száz ős elmei értékeinek összefoglalása és megérése.

- Vak lelkek! Megismeritek az évszázadokon át folyton folyt előrekészitését egy nagy ember megjelenésének, hát hogyan lehet el nem fogadnotok a tovább is folyton-folyható létezését? Ha oly remeket tud alkotni századokon át következetesen a természet, aminő egy Sekszpir elméje, egyszerre következetlenségbe esne ha el engedné rothadni három nap alatt, mint a szemétre került uborkát.


2014. július 6., vasárnap

BOLDOGSÁG KERESÉSE - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elédbe vetődő sugara.

Az óra a tied, csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle, ha napfényes, virágos békességgel teljes: a világ minden üzlete nem ér fel a szívnek egy boldog órájával.


2014. július 5., szombat

NEMEZIS - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Némely embernek mintha angyali kéz egyengetné földi utját. Másiknak mintha ördögi kéz vetne tövist, tőrt, ásna árkot, gödröt. Némelyik emberre mintha szinte célozva hull a szerencse. Másikra szinte zuhog a szerencsétlenség. Már a történetirás előtti népek tapasztalhatták ezt a különösséget. A közmondások élettapasztalatokon épült életfilozofiai figyelmeztetések. A görögök fantáziája istent is alkotott erre a különösségre. Lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy a másvilágra átjut a szeretet is, gyűlölet is. És a nagy szeretet és a nagy gyűlölet láthatatlan keze belenyulkál némelyek sorsába.


2014. július 3., csütörtök

VISZONTSZOLGÁLAT - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Ha valaki igy szól hozzátok:
- Mivel háláljam meg ezt a szivességét?
Feleljétek:
- Szerezzen örömet egy olyan valakinek, akire a testi rutsága miatt kedvetlenül néz.


2014. július 2., szerda

EMBER SZERETET - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Az emberek megmossák az arcukat, kezöket, de vajjon hány az, aki mindennap megmossa a lelkét is.
Bármit cselekszünk másoknak, azt is mind csak magunknak cselekesszük.


2014. július 1., kedd

FELEBARÁTI SZERETET - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

A felebaráti szeretet nem azt jelenti, hogy az állati emberek eszközeivé süllyedjünk, velök a magunk kárával törődjünk, hanem csak akkor legyünk az övék, ha szenvednek, ha szükségbe esnek.