A VALLÁSOS LELKÜLET ELVESZTÉSE 35-ÖN TÚL
Életük delén, azaz harmincöt éven túli pácienseim közt egyetlenegy sincs, akinek végső problémája ne a vallásos lelkiség, irányulás volna. Igen, végső soron mindegyik abba betegszik bele, hogy elvesztette azt, amit az eleven vallások mindenkoron megadtak híveiknek, s egyikük sem gyógyult meg igazán, aki nem nyerte vissza vallásos lelkületét, orientálódását, aminek természetesen semmi köze felekezethez vagy egyházi hovatartozáshoz.
Szerintem nagyon fontos, hogy a gyermeki hitünket "elveszítsük", fontos, hogy megmártózzunk (ki-ki vérmérséklete szerint) más ideológiákban, világnézetekben, esetleg a harcos ateizmusban. Ez a bigott hívők szemében blaszfémia, számomra semmiképpen sem. Én tettem egy kisebb kanyart, amivel eltávolodtam a ministráns-hittanos-ideologikus gyermeki hitvilágomtól, és az utóbbi egy évben kezdem újra felfedezni a katolikus hit mélységeit és magasságait. Egészen más szemmel, egészen más hittel, mégis valamilyen "otthonossággal" térek vissza, de mégsem ugyanoda. Nem akartam megtagadni a katolikusságomat (pedig az egyház igen sok okot adott rá), de a hitem innen ered, és ide is tér vissza. Azt viszont nagyon szomorúnak tartom, ha valakinek csak vallása van, de hite nincs. Fáj az ilyet látni, kerülöm is az ilyen embereket. /layman/
VálaszTörlés