Életről életre minden ember a saját ritmusában - legyen az bármennyire is kiszámíthatatlan - halad önnön megdicsőülése felé. A halál nem szakítja meg ezt a folyamatos előrehaladást, hanem csupán az asztrálvilág kedvezőbb környezetét kínálja fel a léleknek, hogy ott megtisztuljon a földi salaktól. (tisztító tűz) ,,Ne nyugtalankodjék a ti szívetek... Az én Atyámnak házában sok lakóhely van" - mondja a Szentírás. Fölöttébb valószínűtlen, hogy Isten találékonysága kimerült volna jelen világunk kiötlésében, vagy hogy a túlvilágon nem ajánl érdekesebbet holmi egyhangú hárfa pengetésnél.
A halál nem oltja ki létünket, nem jelent végső szabadulást az életből, de a halhatatlanságnak sem küszöbe. Akinek Önvalója a földi gyönyörökbe menekül, az az asztrálvilág leheletfinom tündérjátékában nem ismeri fel saját igaz valóját. Itt mindössze finomabb észleletekre tesz szert, fogékonyabb lesz a szépségre és a jóságra - ez a kettő: egy. A küszködő embernek tehát e durva földi üllőn kell kikalapálnia spirituális azonossága elpusztíthatatlan aranyát. Ha ezt a nehezen megszerzett aranykincsét nyújtja át - egyedül elfogadható ajándékként - a mohó halálnak, az emberi lény végső megszabadulást nyer a fizikai megtestesülések körforgásából.
#Yogananda: Egy jógi önéletrajza - Jubileumi kiadás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése