oldalak

2014. december 23., kedd

jössz és megyek - mész és jövök

Nincs miért aggódni. Már nincs. Rájöttél. Áldás. És ahogy hangzó szó nélkül odavezet magához, látom lehunyt szemhéja rezgését, felette indiánosan megérett apróráncos barna homlokát és hófehér haját. Sugárzik belőle a máshollét. Kezem homlokára, másik kezem az ő jobbjával összekulcsolódik készséges némaságban. Köszöntöm suttogva.
- Sajnos nem tudom ki vagy - nyílik fel lassan szemhéja és alóla égi mérföldekkel távolabbra fókuszáló szeme, mintha csak a tejutat nézné.
- Nem fontos - mondom. Megérti. Nincs benne semmi aggodalom.
- De nagyon jól esik! - suttogja, ahogy homlokát többször végigsimítom, mintegy beszkennelve tudatomba lelkületét, hogy együtt rezdülhessek vele. Pillája lassan újból lecsukódik és szinte dorombolva tűri kezem üzenetét. Szétárad benne a megnyugvás, az elégedettség, a hála. A szférák üzenete érkezik általa hozzám. Érzem, hogy általa kiáradok, érzékszerveim megsokszorozódnak. 5 perc, vagy 10. Minden jól és rendben van. Üzenetet váltottunk és mindketten tudjuk hol a mondat végén a pont.

Jöttem, megyek.
Sosem voltam máshol, de kell a földi látszatközelség.
Kevés a Fény? Őrizd a meleget.
Önmagadon keresztül a Létet ne tékozold szét.

Kahlil Gibran - A próféta - 10 - A házakról

2014. november 1., szombat

HA LEURAL A TESTTUDAT!

A hamvasztást a holttest hűtése előzi meg, a kemencékben egyetlen holttest fér el. Egy átlagos hamvasztás 60-70 perc alatt zajlik le, a kemencében 700-800 Celsius fok körüli hőmérséklet van kezdetben, ami akár 1100 Celsiusra is emelkedhet. A hamvasztási folyamat befejezését követően kiszedik a hamvakat a kemencéből egy erre a célra kialakított edénybe, ahol 20 percet hűtik. Ez az edény a hűlést követően egy porítóberendezésbe kerül, ahol cca. 4 mm3 nagyságúra porítják a hamvakat.

„A porítóberendezésből a hamvak az urnabetétbe kerülnek, amit még a hamvak behelyezését megelőzően ellátunk azonosítókkal (elhunyt neve, hamvasztási száma, hamvasztás napja, hamvasztást végző üzem azonosító betűjele). Az urnabetét tetejét és alját összeforrasztjuk, lezárjuk. Ez az urnabetét fog belekerülni a díszurnába.”

2014. július 27., vasárnap

NAGYKUTYA

A felmerülő haraggal szemben egyszerűen legyünk dermedtek. Ha nincs azonnali veszély, figyeljük meg a szituációt, de hagyjuk továbbmenni. Légy a nagy kutya, akinek nincs szüksége ugatásra, elég erős anélkül is. Az ártó emberek inkább zavarodottak, mint rosszak, és néhány perc a társaságukban lehet, hogy fárasztó másoknak, de nekik éjjel-nappal együtt kell élniük 15 önmagukkal. Bántani őket ilyen nagy szenvedés mellett nem lenne sportemberhez méltó.

2014. július 26., szombat

EGYÜTTÉRZÉS

  1. Az együttérzés első szintjén akkor szeretjük a lényeket, amikor az elvárásoknak megfelelően viselkednek.
  2. A második szint ott kezdődik, amikor JÓT KÍVÁNUNK MÁSOKNAK akkor is, ha nehézséget okoznak nekünk. Itt megértjük, hogy az ártó cselekedetek oka alapvetően a nemtudás. Minden lény boldogságot szeretne, azonban ha nem tudjuk, hogyan lehet ezt megvalósítani, hibákat követünk el, és ezzel szenvedést okozunk magunknak és másoknak is.
  3. A harmadik szinten nem gyakorolunk megkülönböztetést, hanem egyszerűen A TŐLÜNK TELHETŐ LEGJOBBAT TESSZÜK, míg környezetünk áldásban, tisztulásban vagy tanításban részesül, karmájának és intelligenciájának megfelelően. Ez a megkülönböztetés nélküli együttérzés túlmegy mindenféle „szeretem” vagy „nem szeretem” dolgon, és a lehető leggyorsabb úton teszi éretté a lényeket.
(Amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, ne tedd te se mással.....Amit szeretnél, hogy veled tegyenek, tedd azt te is mással.)

2014. július 25., péntek

ÜLTETÉS

Az emberek testtel, beszéddel és tudattal belekeverednek változó állapotaikba, ezzel folyamatosan jövőbeli szenvedésük magjait ültetik el saját tudatalattijukban és a világban. Mikor ezek később megérnek további nehézségek formájában, csak kevesen lesznek, akik nem másokat okolnak majd emiatt. Elfelejtve, hogy mi vagyunk az egyedüli okai annak, ami történik, a társadalmat, szüleinket vagy partnereinket fogjuk vádolni, vagy bármi mást, amit divatos.

2014. július 24., csütörtök

MIRE JÓ A NEMTUDÁS?

Az ÉN és TE, az ITT és OTT közötti elválasztás okozza a zavaró érzelmek megjelenését: ragaszkodást ahhoz, amit akarunk, és taszítást attól, amit kellemetlennek tartunk. Az előbbi érzés aztán mohóságot okoz: amit kedvelünk, meg is akarjuk tartani; az utóbbiból pedig irigység válik: akiket nem szeretünk, azokat nem akarjuk boldognak látni.


Az alapvető nemtudás minden nehézség oka, ez hozza létre a kizáró (és ártó) büszkeséget.

2014. július 23., szerda

BÖLCS AKARSZ LENNI?

Kétféle bölcsesség létezik. A VILÁGI, mely a tudat által megtapasztalt külső és belső jelenségekre vonatkozik, és a megszabadító, mely magára a tudatra mutat. Az első bölcsességet az iskolákban és az egyetemeken tanítják. Ez képessé tesz minket arra, hogy rövidebb idő alatt több pénzt keressünk, érdekesebb munkát végezzünk, és nagyobb adóssággal haljunk meg, mint az oktatásban nem részesült szomszédunk. Ez a bölcsesség arra korlátozódik, ami mulandó, és amikor a saját sírunkhoz kerülünk, minden haszna eltűnik. „Az utolsó ingnek nincs zsebe”, tartja egy ismert dán közmondás. Bár az egy életen belül kifejlesztett intelligencia okos jövőbeli szülők kiválasztásához vezethet.

Maga A TUDAT BÖLCSESSÉGE azonban megszabadít, megvilágosodást hoz, és SOHA NEM TŰNHET EL.

2014. július 22., kedd

MIÉRT VISZKET?

Minden lény boldogságot szeretne, azonban ha nem tudjuk, hogyan lehet ezt megvalósítani, hibákat követünk el, és ezzel szenvedést okozunk magunknak és másoknak is. Mivel nincsenek tudatában az ok és okozat működésének, sokan csalánt markolnak meg a virág helyett.

2014. július 18., péntek

HOGYAN EMELKEDJ?

Az embernek számos kihívással kell szembenéznie, folytonosan küzdenie kell, de minden kihívás legyőzése után ERŐSEBBÉ válik, minden győzelemmel MAGASABBRA jut.

2014. július 11., péntek

ÉLETUTAINK - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Homályosak, mint a földbe került üveg. Régi fehérségüket, fényüket szenvedéssel kapjuk vissza. Innen van, hogy a földi életre ember embertől születik. A széthullt láncszemeknek összekapcsolódása ez. Kinézzük magunknak a más élőket és a szivükhöz kapcsolódunk. De mert a jövendőt nem tudhatjuk előre, az előre megvizsgált jellemek és körülmények olymódon változhatnak, hogy életünk elhibázódik. Akkor aztán ujra meg ujra kezdjük a testi életet.


2014. július 10., csütörtök

ÉLETPÁLYA - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Legjobb foglalkozás az, amely a természethez köti az embert. Tehát: a gazdálkodás, erdészet, földmérés, hajózás, halászat stb.
A városi és szobai foglalkozásban az boldogul legjobban, aki specialista. Aki olyat tud, amit más nem tud, kivül áll a versengésen és hamar meggazdagodik.
Tárgyakban is annak van legnagyobb értéke, ami egy, amilyen nincs több.
A tucat tárgy és tucat ember értéktelen a társadalomnak.


2014. július 9., szerda

ÉLETCÉL - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Ha vén halottnak a sirgödör szélén mégegyszer megnyilhatna az ajka, valamennyi azt mondaná:
- Bolondul éltem!
Mert valamennyi ugy élt ezen a Földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, ugy robotolt, verejtékezett, gyüjtött, rendezkedett, hogy az elején tul aztán jól élhessen. S egyszercsak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sirnál.
Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb.
Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való utja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért.


2014. július 8., kedd

HÁZI JAVÍTÓINTÉZET - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

A lelki erőgyakorlat két sulyzója:
1. Mindennap valamit megtenni ami a lelki jóra irányul. Ráeröltetni az akaratomat olyasmire, amit nem szoktam. (P. türelem, mikor nem vagyok türelmes. Nyugodtság, mikor nem vagyok nyugodt. Nyájas arc, mikor haragszom. Harag elnyomása stb. (Mert a harag kinzó és ártalmas képzet-rajzokat idéz elő) stb.)
2. Mindennap valamit meg nem tenni, amit a test kiván. P. fölkelni korábban, mint a test óhajtaná. Megtagadni egy jó falatot, csupán azért, hogy éreztessük a testtel, hogy nem ő parancsol nekünk stb.


2014. július 7., hétfő

LÉLEKTAGADÓK - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Egy-egy nagy ember (Homérosz, Sekszpir, Gőte, Petőfi) egy-egy családnak sok évszázadon át lassan előre készülő gyümölcsremeke. Öröklési produktum. Egyetlen emberben száz meg száz ős elmei értékeinek összefoglalása és megérése.

- Vak lelkek! Megismeritek az évszázadokon át folyton folyt előrekészitését egy nagy ember megjelenésének, hát hogyan lehet el nem fogadnotok a tovább is folyton-folyható létezését? Ha oly remeket tud alkotni századokon át következetesen a természet, aminő egy Sekszpir elméje, egyszerre következetlenségbe esne ha el engedné rothadni három nap alatt, mint a szemétre került uborkát.


2014. július 6., vasárnap

BOLDOGSÁG KERESÉSE - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elédbe vetődő sugara.

Az óra a tied, csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle, ha napfényes, virágos békességgel teljes: a világ minden üzlete nem ér fel a szívnek egy boldog órájával.


2014. július 5., szombat

NEMEZIS - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Némely embernek mintha angyali kéz egyengetné földi utját. Másiknak mintha ördögi kéz vetne tövist, tőrt, ásna árkot, gödröt. Némelyik emberre mintha szinte célozva hull a szerencse. Másikra szinte zuhog a szerencsétlenség. Már a történetirás előtti népek tapasztalhatták ezt a különösséget. A közmondások élettapasztalatokon épült életfilozofiai figyelmeztetések. A görögök fantáziája istent is alkotott erre a különösségre. Lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy a másvilágra átjut a szeretet is, gyűlölet is. És a nagy szeretet és a nagy gyűlölet láthatatlan keze belenyulkál némelyek sorsába.


2014. július 3., csütörtök

VISZONTSZOLGÁLAT - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Ha valaki igy szól hozzátok:
- Mivel háláljam meg ezt a szivességét?
Feleljétek:
- Szerezzen örömet egy olyan valakinek, akire a testi rutsága miatt kedvetlenül néz.


2014. július 2., szerda

EMBER SZERETET - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Az emberek megmossák az arcukat, kezöket, de vajjon hány az, aki mindennap megmossa a lelkét is.
Bármit cselekszünk másoknak, azt is mind csak magunknak cselekesszük.


2014. július 1., kedd

FELEBARÁTI SZERETET - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

A felebaráti szeretet nem azt jelenti, hogy az állati emberek eszközeivé süllyedjünk, velök a magunk kárával törődjünk, hanem csak akkor legyünk az övék, ha szenvednek, ha szükségbe esnek.


2014. június 30., hétfő

SZENVEDÉS - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Éppen az ártatlannak látszó szenvedés bizonyítja, hogy életünk a Földön egy előbbi életnek a következménye.


2014. június 29., vasárnap

HAZUGSÁG - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Aki hazudik vagy gyáva, vagy gonosz, vagy blagueur (mókamester?).
Mind a három arca állati.
Szoljunk mindig igazat vagy hallgassunk.
Tolakodó ember kérdéseit utasitsuk vissza vagy viszontkérdéssel, vagy tréfával, vagy siketséggel.
Az igazmondás elve nem azt jelenti, hogy bárkinek is nyitva van a belső fiókunk.


2014. június 28., szombat

BŰN - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Mi a bűn?
Minden cselekedet, amelyre belső érzésünknek egy hangja azt mondja:
- Ne tedd!
Az a belső hang amely az embert a jóra inti, a lélek hangja. Az a hang amely a rosszra szólitja, a test hangja.
A lélek hangja pedig az Isten hangja.


2014. június 27., péntek

ZSIDÓSÁG - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Ahogy az egyes ember a születése előtt való kilenc hónap folyamán évmilliók grádusain halad végig, születése után pedig ha eléri a lelki fejlődés legmagasabb fokát, a mindeneket átölelő altruista ember fokára jut, - épp igy a nemzetek is. - Már most hogy a zsidóság nehezebben bir feljebb jutni a lelkiség grádusain, néha sulyossá válik helyzete.


2014. június 26., csütörtök

ELÉG A TÖKÉLETESSÉG?

Sok ezer ember közül talán egy törekszik tökéletességre, s a tökéletességet elértek közül igazán alig ismer Engem egy is. - Szerinted ki mondja ezt?

ISTEN - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Az ember külön-egynek érzi magát, pedig minden ember a mindenségben benne van. A minden az egy. Ő csak rész abban. S ha külön egynek érzi is magát, s magáénak az életét, az élete olyan a mindenben, mint a sejt élete az emberi testben: különvaló élet a sejt, s mégis akaratlanul is, magatudatlanul is a test mindenségeinek a része és szolgája.


2014. június 25., szerda

BIBLIA - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Az a halász, az a vámszedő, az a sátorgyártó, az mind egytársaság volt a lelkek országában. Különböző családokban öltöttek testet, s mikor a Legnagyobb is megjelent közöttük, megismerték őt, és köréje csoportosultak. Az Ég magvetői voltak ők e földön.


2014. június 24., kedd

JÉZUS - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Ez az én testem. Hátha Krisztus így értette: Ez, vagyis kenyér legyek én nektek. Ahogy a kenyér mindennapi táplálékotok, legyek én a lelketeknek kenyere. Én: az út, az igazság, élet. És az én vérem legyen a borotok, - lelketek bora. Megemlékezzetek, hogy kiontottam érettetek. Merőben lehetetlen, s az érzésem is ellene mond, hogy Krisztus anyagilag értette volna a testét, hogy neki az volt volna a gondolata, hogy a test megegye a testet; hogy ő a gyomorban és belekben óhajtott egyesülni. Hiszen ő megvetette a testet és mindig lélekbeli egyesülésről beszélt. Nem érzem magamat pápuának!


2014. június 23., hétfő

VALLÁS - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

A vedanta vallás logikusabb, mikor azt mondja, hogy a szenvedés következmény, mint a keresztény vallás, amely azt mondja előzmény. Az okozat nem lehet az oknak előzménye.



2014. június 22., vasárnap

HIT - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Ha a magunk esze szerint intéződnék az életünk, első dolgunk volna, hogy a vénülést meg a halált kivetnénk a sorsunkból. És folytatnánk az életet még erősebb küzdelemmel, vesződnénk a vagyongyüjtés munkájával s vagyonunk biztositásával, agyarkodnánk az embertársunkra, akik utunkban állanak, s gondot gondra hurcolva haladnánk gyorsan azon az úton, amelynek a vége: öngyilkosság.


2014. június 21., szombat

SPIRITIZMUS - Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Az ember megnyugodhat azon, hogy nem tudja, honnan jött, hol van és hova megyen. Jó: födje az Isten fátyola ezeket a titkokat. De mikor az ember azt látja, hogy sirással kezdődik és sirással végződik; hogy az egész élete szakadatlan láncolata a szenvedéseknek, akkor a miért? felkiált az égre a legvallásosabb lélekből is.




2014. június 16., hétfő

KI VAN KIÉRT?

A Teremtőt merőben érettünk élőnek tekintjük, mintha bizony az Istennek más gondja nem volna, csak hogy vezetgessen bennünket, mint hegymászókat az oláh! Hátha nem ő van miérettünk, hanem MI VAGYUNK ŐÉRETTE?

2014. június 15., vasárnap

PUSZTA ESZKÖZ

Puszta ESZKÖZ legyek:
a MŰVELETLEN föld és a MEGMUNKÁLT föld között,
a PROBLÉMA és a MEGOLDÁS között,
az ÜRES LAP és a KÖLTEMÉNY között,
az ÉHEZŐ és a JÓLLAKOTT között.

2014. június 14., szombat

KREA-TÚRA

Nem volt  semminek nemléte sem léte
nem volt levegő és fölötte kék ég.
Hol volt a világ, mi takarta, védte?
Hol volt a magasság és hol a mélység?
Az élet még nem vált el a haláltól,
egymásban pihent a nap és az éjjel,
lélekzés nélkül lélekzett magától az Egy
és magányát dobogta  széjjel.
Fekete volt minden, mint mikor éj van
az idő csak készülő óceán volt
ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban
áttüzesedett, s burkából kilángolt.

2014. június 13., péntek

2014. június 3., kedd

VALLÁSOS HIT - SPIRITUALITÁS

A spiritualitás az emberi lélek azon tulajdonságaival függ össze, amelyek - mint a szeretet, az együttérzés, a türelem, az elnézés, a megbocsátás, az elégedettség, a felelősségérzet, a harmónia érzése - önmagunknak és másoknak egyaránt boldogságot szereznek.

A szertartás és az imádság, szintúgy a nirváná-val és a megváltással összefüggő kérdések, közvetlen kapcsolatban állnak a vallásos hittel, ezek a belső tulajdonságok viszont nem okvetlenül.

Így hát az egyén akár magas szinten is kifejlesztheti őket magában anélkül, hogy bármely vallási vagy metafizikai rendszerhez fordulna.

Ezért mondom néha, hogy a vallás nélkül talán meg tudunk lenni, de ezek nélkül az alapvető lelki tulajdonságok nélkül nem.