oldalak

2015. március 18., szerda

MILYEN IRÁNYT VÁLASZTOTTÁL?

Mert vannak erők, amelyek szellemi valóságokat realizálnak, ezek a lágyító, termékenyítő, szépítő erők; és vannak erők, amelyek kifosztanak, ezek a szárító, aszaló, kövesítő erők. A szellemi valóságokat realizáló erők befelé és felfelé állnak nyitva; a rabló erők kifelé és lefelé állnak nyitva.

2015. március 17., kedd

ÖRDÖGŰZÉS azaz EXORCIZMUS (a technikáról)

A kultusz az intenzív művelés, a szeretet szellemének realizálása magas és nagy feladat, a világban levő sötét, gonosz, kártevő erőkkel való küzdelem. A bőség és a szépség, a virágzás és a gazdagság az ember összes erőit igénybe vevő tevékenység eredménye. A történeti kor azonban éppen a kultusz tevékenységének ördögűző hatását és jelentőségét nem értette meg. Ezért szabadult fel a történet alatt a gonosz, kártevő, sötét Hatalmak tömege: azok a Hatalmak, amelyeknek ördögi természetét a népek háborúi, a polgárháborúk, a forradalmak, a rablásösztön eléggé feltárja, de semmi sem mélyebbről és rettenetesebben, mint a technika. A technika nem kultusz és nem kultúra. A technika a felszabadult ördögi erők kísérlete a földi élet elpusztítására.

2015. március 16., hétfő

KULTÚRÁLT VAGYOK? - KULTÚRA = MŰVELNI


A történeti, főként az újkori ember abban a tévedésben él, hogy az intenzív művelés szellemét magának kell megteremtenie, a célt magának kell megállapítania, a színvonalat magának kell megalkotnia, az eszméket magának kell kigondolnia. Énjét arra fordítja, hogy a szellemet, a célt, a színvonalat, az eszméket kitalálja. Ezt a kitalált szellemet aztán kultúrának hívja. Nem tudja, hogy az intenzív művelés szellemét nem kell kitalálni. Kezdettől fogva kinyilatkoztatásszerűen megvan, és ha a szent könyvek írásban nem is őriznék, őrizné az emberi lélek változatlan és megváltoztathatatlan érzülete. Azt, hogy mit kell tenni, milyen tevékenységet kell folytatni, milyen színvonalat kell fenntartani, milyen eszméket megvalósítani, azt az emberben élő szeretet szelleme öröktől fogva tudja. Az erők az emberben nem azért vannak, hogy új szellemet találjanak ki. Ez különben nem is lehet; ami egyénileg lehet, az egyes-egyedül az egyetemes szellem törvényének, annak, amit a hinduk dharmának hívnak, csak eltorzítása. S amikor a történeti ember az egyetemes szellem törvényének helyébe saját Énjének akaratát tette, a szellemet tényleg el is rontotta. Az erők nem az új szellem feltalálására, hanem az örök és egyetemes szellem megvalósítására valók. Ezt az örök és egyetemes szellemet őrzi a hagyomány, amely kezdettől fogva kinyilatkoztatásszerűen minden népnél megvolt, megvan és meglesz. A kultúra tehát nem valamely eddig sehol se volt szellem feltalálása, valamely színvonal kitűzése, cél megteremtése, hanem a hagyomány által őrzött szellem realizálása.

2015. március 13., péntek

MUNKA = SZELLEMI VALÓSÁG NÉLKÜLI TEVÉKENYSÉG

Intenzív művelésről ilyen körülmények között természetesen szó sem lehet. Az élet értelmetlenné vált, ez az értelmetlenség az élet minden vonatkozásában eláradt és az élet minden mozzanatát átitatta. Az intenzív művelés először terhessé vált, később kényszerré, végül rabsággá. Ezen a fokon a művelést úgy hívják, hogy: munka. A munka nem egyéb, mint tevékenység, de szellemi valóság realizálása nélkül, az értelmetlenné vált életben értelmetlen, kínos, gyötrelmes, nehéz, alacsony rendű és felőrlő tevékenység. Ha az életnek nincs értelme, akkor az ember életcélja a semmittevő élvezet; a felelőtlen Én gyönyöre. S ha az életnek nincs értelme, akkor a tevékenység is értelmetlen; ez az értelmetlen tevékenység: a munka.

2015. február 4., szerda

TÉNYLEG ÉLET?

     Az ember azért dolgozik, hogy minél több és nagyobb lehetőséget biztosítson olyan életre, amely tényleg élet. Ehelyett: amit tesz, a kellékekért teszi. A kellék nem lényegtelen, de mellékes. Az életnek csupán feltétele. A dolgok. Mindig a dolgok. A technika. A berendezkedés. A körülmények megteremtése. Azt hiszik, az élethez kell valami, vagyon, pénz, állás, rang, ruha, ház, hír, autó, hatalom, villa, mintha enélkül nem lenne élet, és hozzá se lehetne fogni.
     Kellék nélkül semmi sem érhető el, mégis a kellék és az élet között nincsen kapcsolat. Ezért mondják, hogy az ember sok évet egzisztálhat, és egyetlen percet sem él. Valaki megteremtheti a feltételek sokaságát, vagyont, pénzt, hatalmat, hírt, rangot, sőt szerezhet ízlést és tudást és képességeket. Utazhat, olvashat, járhat képtárakba és hangversenyekre. Rettentő tevés-vevés, mialatt nem történik semmi. A feltételeknél marad. A kellékből nincs út az életbe.
 

2015. január 28., szerda

2015. január 26., hétfő

2015. január 23., péntek

FELEMELKEDÉS A LELKETLEN VILÁGBÓL

OLDÓSZER - ha letapadtál volna - BELSŐLEG!
Minden lelki dologban az ember első kötelessége az, hogy uralkodjon az elméjén és az érzékein. Anélkül hogy uralkodni tudna az elméjén és az érzékein, senki nem érhet el fejlődést a lelki életben. Ebben az anyagi világban mindenkit a szenvedély és a tudatlanság kötőerői tartanak fogva. Az embernek fel kell emelkednie a jóság szintjére.

2015. január 22., csütörtök

FÉNYŰZÉS - LEPLEZD LE AZ ILLÚZIÓT

Ha csak űzöd a FÉNYt, sosem válsz világossággá, mert sosem éred utol, csak űzöd. Mindig csak a nyomában jársz. Ne fényűző legyél, hanem fényszóró. Akkor már Te vagy a FÉNYFORRÁS.

2015. január 21., szerda

TÚLRA LÁTÁS

HIGGY, MERT A HIT MAGA A TÚLRA LÁTÁS. HASONLATOS A SZÉLHEZ, AMIT ÉRZÜNK, DE NEM LÁTUNK.

iSTEN TEREMTÉS

Az ember csak a saját szemével lát, a saját eszével gondolkodik. Ami kívül esik érzékeinek világán, azt saját formájára alakítja át, és feldíszíti képzeletének színeivel. Minden ember a maga képmására teremti istenét.

2015. január 20., kedd

REND - Mi A LÉTEZÉSED RENDJE?

Gondold át: a RENDKÍVÜLI = RENDEN KÍVÜLI. RENDETLEN = RENDTELEN = REND NÉLKÜLI. RENDKÍVÜLI = REND NÉLKÜLI???

2015. január 19., hétfő

GYŐZD LE A VILÁGHOZ TAPADÁS AUTOMATIZMUSÁT!

A világ állandóan mozog. Akár együtt haladunk vele, akár nem. A mozgás erői hatalmasak és ellenőrizhetetlenek. A természet lényege az életerő, ahogy a változásé is.

2015. január 16., péntek

2015. január 15., csütörtök

Mi a fenét keresek én itt?

Minden alkalommal, amikor a lélek testbe költözik, a test evoúciója fehér birkaként kezdődik el, egy intelligens, engedelmes állat születése egy családnak nevezett hordában. Ez az új emberi lény megtanul alkalmazkodni, aláveti magát szülei parancsainak. Mivel testének még nincs hozzáférése lelkéhez, egy átmeneti főnököt kreál – az egót.
   
Ahogy a test egyre több tapasztalatot szerez, úgy válik az egó egyre individualizáltabbá. Ez azt jelenti, hogy személyisége egyre erősebbé válik, és egyre nagyobb hajlandóságot mutat, hogy kinyilvánítsa különbözőségét, még akkor is, ha emiatt kizárják a hordából. Felébredt a fekete birka! A személy függetlenné válik, és visszautasítja az engedelmességet. Mind a fehér birkák, mind a feketék végül is belehalnak a félelembe és a kimerültségbe, hacsak meg nem válaszolják a következő kérdést: „Mi a fenét keresek én itt?”

A kipattanó válasz: „Azért vagyok itt, hogy kibontakoztassam magam”. Azért jöttem ide, hogy akként, aki valójában vagyok, a legfőbb teremtőként nyilvánuljak meg. Így születik meg a független paripa, aki lelkének engedelmeskedik, nem pedig egójának. Pontosabban: az egó fokozatosan feloldódik, és a fizikai, vitális és mentális testek a lélek köré csoportosulnak. Csak néhány ember éri el a következő szintet – a szárnyas paripát –, mert ez megköveteli az emberi vágyakról és szükségletekről való lemondást. Az ilyen ritka lények a mindennapi életük összes teremtményével azonosulnak.

Kahlil Gibran - A próféta - 30 - Búcsú-2


Nem vagytok testeitekbe zárva, sem házaitokhoz, földjeitekhez kötve.
Ami ti vagytok, az a hegyek fölött lakik, és a széllel vándorol.
Az nem kúszik ki a napfényre melegedni, és nem váj odut a sötétbe, hogy biztonságot találjon,
Mert az a szabad lélek, mely beburkolja a földet, és az éterben mozog.

2015. január 14., szerda

KILÁTÓ

Abból az anyagból készültünk, amiből az álom. Amiből a jázmin és az olaj illata. Álom, csoda, káprázat, költészet, mítosz, látomás, zene.

Kahlil Gibran - A próféta - 29 - Búcsú-1


Tudjátok azt, hogy olyanok vagytok, akár a lánc: erőtök akkora, mint bennetek a leggyengébb láncszemé. De ez csak fele az igazságnak. Olyan erősek is vagytok, mint bennetek a legerősebb láncszem. Legapróbb cselekedeteitekkel mérni benneteket ugyanaz, mintha az óceán hatalmát a tűnékeny hullámtaraj erejével mérnénk. Gyarlóságaitokból ítélni meg benneteket ugyanolyan, mintha az évszakokat illetnénk váddal állhatatlanságuk miatt.

2015. január 13., kedd

Kahlil Gibran - A próféta - 28 - A halálról


Ismerni szeretnétek a halál titkát.
De hogyan találhatnátok meg, ha nem az élet szívében keresitek?
A bagoly éjszakához szokott szeme vak a napvilágra, a fény titkát föl nem derítheti.
Ha valóban látni akarjátok a halál szellemét, tárjátok szíveteket szélesre az élet teste előtt.
Mert egy az élet és a halál, éppúgy, miként egy a folyó és a tenger.

2015. január 12., hétfő

BAL, JOBB és BAL, JOBB - PRÓBÁLGASD!

Ne engedd, hogy a távolság, amit meg kell tenned,
elriasszon az első lépés megtételétől!

Kahlil Gibran - A próféta - 27 - A vallásról




Mindennapi életed a te templomod és vallásod.
Valahányszor belépsz, vidd magaddal mindenedet.
Vidd az ekét és a szekercét, a kalapácsot és a lantot,
Mindazt, amit szükségből vagy kedvtelésből formáltál,
Mert az álmodozásban eredményeidnél magasabbra nem emelkedhetsz, sem kudarcaidnál alább nem merülhetsz.
És vigyél magaddal minden embert:
Mert az imádságban az ő reményeik fölébe nem emelkedhetsz, sem csüggedésüknél lejjebb magadat nem alázhatod.

2015. január 10., szombat

Kahlil Gibran - A próféta - 26 - A szépségről

A szépség az élet, ha az élet föllebbenti szent arcáról a fátylat.
De az élet ti vagytok, és ti vagytok a fátyol is.
A szépség az örökkévalóság, mely önmagát tükörben szemléli.
De ti vagytok az örökkévalóság, és ti vagytok a tükör is.

2015. január 9., péntek

Kahlil Gibran - A próféta - 25 - Az örömről

Ifjaitok közül némelyek úgy keresik az örömöt, mintha az volna minden, és őket megrójátok és megítélitek ezért. Én nem ítélném és nem rónám meg őket. Engedném, hadd keressék. Mert megtalálják az örömöt, de nemcsak őt; Heten vannak az ő nővérei, és a legkisebbik is szebb, mint maga az öröm. Nem hallottatok még arról az emberről, aki gyökereket keresve ásott a földben, és kincset talált?

2015. január 8., csütörtök

Kahlil Gibran - A próféta - 24 - Az imádságról

Nem taníthatom meg nektek, szavakkal miként imádkozzatok.
Isten nem hallgat szavaitokra, kivéve, ha Ő maga nyilatkozik meg a ti ajkatok által.

2015. január 7., szerda

Kahlil Gibran - A próféta - 23 - A jóról és a rosszról




Jó vagy, ha adni akarsz magadból.
Ám akkor sem vagy gonosz, ha önmagad hasznát keresed.
Mert amikor a hasznot keresed, nem vagy egyéb, mint gyökér, mely a földbe kapaszkodik, és szívja annak tejét.
Hiszen a gyümölcs nem mondhatja a gyökérnek: - Légy olyan, mint én, dús és érett; és adakozz a te bőségedből.
Mert az adakozás a gyümölcs sajátja, éppúgy, amiként az elfogadás a gyökéré.

2015. január 6., kedd

A VALÓSÁG ILLÚZIÓJÁNAK VÉGE

Azt mondd magadban: az a valóság, hogy nincs valóság, a valóság egy viszonyfogalom csupán. Egyetlen valóság létezik csak, a nem-valóság – ebből indulj ki, és ott találod magad majd egy álomban, ami azonban már garancia arra, hogy a valóság illúziójának vége számodra. Meg fogod érteni, csak nézz körül jobban a nyúl földalatti üregében!

Kahlil Gibran - A próféta - 22 - Az időről




Ki ne érezné közületek, hogy a szeretet ereje határtalan?
És ki ne érezte volna mégis, hogy a szeretet, habár határtalan, benne foglaltatik lénye leg­köze­pében, nem egyik gondolattól a másikig, nem egyik cselekedettől a másikig halad?
És az idő vajon - akár a szeretet - nem oszthatatlan és fokozatok nélkül való?

2015. január 5., hétfő

>>>EGYIRÁNYÚ SZERETET>>>

Könnyű szeretetért szeretetet adni, de szeretet adni annak, ahonnan bántást, kellemetlenséget kaptunk…. ez a legnagyobb szeretet, mert, annak  van a legnagyobb szüksége a szeretet és béke erejére, aki másokat megbánt.

Kahlil Gibran - A próféta - 21 - A beszédről




Vannak közöttetek, akik azért keresik a beszédeseket, mert félnek az egyedülléttől. Az egyedüllét csöndje feltárja előttük meztelen önmagukat, és szeretnének elmenekülni előle. És vannak, akik beszélnek, és anélkül, hogy sejtenék vagy remélnék, olyan igazságot fednek fel, amelyet maguk sem értenek. És vannak olyanok, akik belül ismerik az igazságot, de szavakkal nem mondják el. Az ilyenek keblében lakik a csend, amelynek ritmusa van.

2015. január 4., vasárnap

Kahlil Gibran - A próféta - 20 - A barátságról




És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé.
Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is.
Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt?
Keresd fel őt az élet óráján is.
Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti.
És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása.
Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül.

2015. január 3., szombat

Kahlil Gibran - A próféta - 19 - A tanításról




Senki nem képes előttetek semmit fölfedni, csupán azt, ami tudásotok hajnalán, fél­álom­ban máris ott hever. A tanító, aki követői között a templom árnyékában jár, nem bölcsességéből ad át nékik, hanem hitéből és szeretetéből. Ha valóban bölcs, nem azt kívánja, hogy belépjetek az ő bölcsességének házába, hanem inkább saját elmétek küszöbére vezet benneteket.

2015. január 1., csütörtök

Kahlil Gibran - A próféta - 18 - Az önismeretről




Ne mondjátok: „Megtaláltam az igazságot”; mondjátok azt: „Találtam egy igazságot”. Ne mondjátok: „Megtaláltam a léleknek útját”. Mondjátok: „Találkoztam a lélekkel, mely az én utamon jár”. Mert a lélek minden úton jár.

2014. december 31., szerda

NINCS MIÉRT GÖRCSÖLJ!


>   CSOMÓ   <

Mit tudjuk mi, hogy ki kötötte:
Isten, a Sátán, a Gonosz, a Jó?
De meg nem oldja hit, tudás, erő,
Örök az élet szálán a csomó.

Mit tudjuk mi, hogy s mint kötötték,
Hogy bogozták a végzet kezei,
A végzet a mi babráló kezünk
És szakadt, véres körmünk neveti.

Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő.

Bár ostromolták roppant rendszerek,
Rajta minden hatalmuk megtörött,
A megoldások sora végtelen
S reménytelen - mert a csomó örök.

Mert minden fűszál, minden kis virág
Egy rettenetes gordiusi bog
És az marad, míg lélek lesz, ki rajt'
Halódni, vívni, tépelődni fog.

S a tépelődő, babrálgató ujjnál
Még szánandóbbak tán a vaskezek:
Caesar, ki ketté vágtad a csomót,
Szegény - Te sem oldottad meg.

Mindig az győz, aki fel tudja adni énjét.




Kahlil Gibran - A próféta - 17 - A fájdalomról



Fájdalmatok a megértést magába záró héj megtörése. Miként a gyümölcs magvának meg kell törnie, hogy szíve a nap elé állhasson, meg kell ismer­jétek a fájdalmat. És ha szívetek képes volna életetek mindennapi rejtelmeit csodálni, fájdalmatokat nem kevés­bé látnátok gyönyörűségesnek, mint örömeteket; És elfogadnátok szívetek évszakait, amiként mindig is elfogadtátok a földjeitek fölött átvo­nuló évszakokat. És figyelmetek derűvel kísérné a bánat telét.

2014. december 29., hétfő

ÁLLOMÁSOK az emberi LÉTben (nem ÉLETben!!!)

1. Ősállapot
2. Bűnbeesés
3. Ébredés
4. Ismétlés
5. Külső sötétség
6. Megszabadulás

Hol járok? Hol jársz?

Kahlil Gibran - A próféta - 16 - Az értelemről és a szenvedélyről


Az értelem és a szenvedély a kormány és a vitorla a ti lelketek tengerjáró hajóján. Ha a vitorla szétszakad, vagy a kormány eltörik, csak tehetetlenül sodródhattok, vagy pedig moz­du­latlanná váltok a tenger közepén. Mert az értelem, ha egymagában uralkodik, korlátozó erő; és a szabadjára engedett szenvedély olyan tűz, amely önnön elemésztéséig lobog. Engedjétek hát lelketekben az értelmet a szenvedély magasába emelkedni, hogy dalra keljen; És lelketek értelemmel kormányozza a szenvedélyt, hogy a szenvedély minden nap új erőre kapjon, és miként a főnix, saját hamvai fölé repüljön.

2014. december 23., kedd

jössz és megyek - mész és jövök

Nincs miért aggódni. Már nincs. Rájöttél. Áldás. És ahogy hangzó szó nélkül odavezet magához, látom lehunyt szemhéja rezgését, felette indiánosan megérett apróráncos barna homlokát és hófehér haját. Sugárzik belőle a máshollét. Kezem homlokára, másik kezem az ő jobbjával összekulcsolódik készséges némaságban. Köszöntöm suttogva.
- Sajnos nem tudom ki vagy - nyílik fel lassan szemhéja és alóla égi mérföldekkel távolabbra fókuszáló szeme, mintha csak a tejutat nézné.
- Nem fontos - mondom. Megérti. Nincs benne semmi aggodalom.
- De nagyon jól esik! - suttogja, ahogy homlokát többször végigsimítom, mintegy beszkennelve tudatomba lelkületét, hogy együtt rezdülhessek vele. Pillája lassan újból lecsukódik és szinte dorombolva tűri kezem üzenetét. Szétárad benne a megnyugvás, az elégedettség, a hála. A szférák üzenete érkezik általa hozzám. Érzem, hogy általa kiáradok, érzékszerveim megsokszorozódnak. 5 perc, vagy 10. Minden jól és rendben van. Üzenetet váltottunk és mindketten tudjuk hol a mondat végén a pont.

Jöttem, megyek.
Sosem voltam máshol, de kell a földi látszatközelség.
Kevés a Fény? Őrizd a meleget.
Önmagadon keresztül a Létet ne tékozold szét.

Kahlil Gibran - A próféta - 10 - A házakról