A Madárszabadító, meditációs objektum, vagy meditáció, ha jól nézzük, ha elmerülünk benne, olyasfajta energiákat, olyasfajta jószándékú erőket ad, mint egy fa ölelése, mint egy órás heverés a földön, a felhők szemlélése. Átérezhetővé teszi azt az ősi energiát és erőt, amit a kereszténység az Isten szóval illet.
"Az út vándora vagyok. Madarak, fogadjatok el társatoknak! Pora lábujjak között, kezek közt szétpergő kalászok. Járom az utam, szemembe tűz a nap, s rátok gondolok, rátok, kik a boldogtalanságot isszátok. Rátok gondolok, mikor hallgatom a pacsirtát, s rátok gondolok majd, mikor egy bot lesújt. Felhőkkel, és aláhulló esővel járok. Szemem a végtelenbe mered, míg élek, s ha majd meghalok. Madarak, fogadjatok el társatoknak! Elfeküdt fű, utánam ez marad."
A Madárszabadító egy ikon, vagyis képmás, kísérletnek arra, hogy mondjunk valamit az égi szférákról, hogy megmutassuk képekben, hogy itt, az időben, a tájban, egy olyan tájban, ami megállít (ilyen a bakonyi és pilisi táj, ahol a filmet forgatták) és a szeretetben, a részvétben jelen vannak az égi hatalmak - és rosszkedvünkre törnek.
Nahát, hogy így belebotlottam e blogba, jelzem, hogy igen, jó volt utána meditálni locsogás helyett.
VálaszTörlésS hogy a blog neve...? Az enyém "Útközben"... :)
Régen, talán hat éve láttam a filmet. Erős Tarkovszkij-utánérzés, mind tempójában, mind mondanivalójában. Ettől függetlenül megállja a helyét, elgondolkodtató, meditatív, és hamisítatlan görögkeleti-pravoszláv hangulata van. Az pedig kedvemre való :)
VálaszTörlés