Karmazsin fény szűrődik át a fenyőfa árnyékán.
A lemenő nap megpihen az óceánban.
Az éjszaka követi a napnyugtát.
A nappal kergeti a menekülő Holdat.
Túlságosan gyakran gondoljuk statikusnak az elnyelést: a víz felszívódik a szivacsba, és ott marad. Pedig a valódi elnyelés az élet fejlődésének teljes vállalása habozás és ellentmondások nélkül. A természetben nem létezik elidegenedés. Minden tartozik valahová.
Csak mi emberek tartjuk távol magunkat ettől a folyamattól. Ragaszkodunk a civilizációhoz, a személyes terveinkhez, csip-csup érzelmeinkhez. Eltaszítjuk magunkat a folyamattól, még akkor is, ha epedezünk a szeretet, a társaság, a megértés és az eggyé válás után. Állandóan legyőzzük önmagunkat rosszul időzített kételyeinkkel és követelődzéseinkkel, vagy pedig hagyjuk, hogy a gyűlölet és a gőg elhomályosítsa az érzékelésünket. Elidegenedésünk önmagát gerjeszti.
Mindeközben minden, ami természetes, zavartalanul áramlik tovább. Magunkat is hagynunk kell, hogy szabadon belevonódjunk a természeti folyamatokba, és elnyelődjünk. Azután az események olyan maguktól értetődően követik egymást, ahogy a Nap és a Hold, és minden úgy alakul, ahogy lennie kell.
TENG MING-TAO
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése