oldalak

2020. december 9., szerda

HATALMAS INSPIRÁCIÓK

Sri Yukteswar csendességét a Végtelennek mélységes érzékelése okozta. Nem maradt ideje sorjáztatott „kinyilatkoztatásokra" - melyek az önmegvalósítást el nem ért tanítók idejét töltik ki. A hindu szent iratokban olvasható: „A sekélyes emberek lelkében a kicsinyes gondolatok sok nyugtalanságot okoznak. A nagy lelkekben a hatalmas inspirációk is alig okoznak enyhe felindulást.”

#YOGANANDA 

2020. december 8., kedd

CSENDBEN ÜLSZ

 

A vallás igazi gyakorlása az legyen, hogy csendben ülsz, és Istennel beszélgetsz. De ha nem jutsz el a mélységnek erre a fokára, mert nem összpontosítottál eléggé, az hátrányos számodra, mert a māyā /illúzió/ káprázatában maradsz.

#YOGANANDA 

2020. december 7., hétfő

MEGÁLLAPODÁS


Alulírott KSZJ. megállapodtam önmagamban.

A minap pozitív eredménye lett a Covid gyorstesztemnek. Magyarországon az egészségügy szinte csak betegekkel foglalkozik, ezért én betegségügynek hívom. De mivel ez az egész teljesen torz, az elnevezésétől kezdve a hazugságra és a feje tetejére állításra épül, így egy barátomat, ki kórházba került C19 vírusfertőzéssel, mikor felhívtam telefonon, mondtam neki: "Te mindíg is pozitív gondolkozású akartál lenni, most megkaptad, pozitív lett az eredményed." Miért ilyen torz a vírusfertőzéses állapot megjelölése, hogy azt mondják rá: POZITÍV. Másban mindenütt a pozitív jó, de itt ez a rossz és az a jó, ha a vizsgálati eredményed negatív. Torz állapotok. Tudom, van kit erősen, sőt életfogytig kényszerít a vírus. Én magamon azt tapasztalom, hogy egy-két apró tünetet leszámítva más a helyzet. Hogy az íz- és szagérzékelés jelentősen csökken? Durván elvesztünk a nyelvünk és az orrunk kényeztetésében is. Gasztronómia, kulináris élvezetek, torkos Csütörtök, aroma kultúra, Pomádé király... Ha se ízipar, se szag (illat?) ipar nem lenne, az én boldogságszintem fikarcnyit sem csökkenne. 10 nap karantén. 10 éve nem voltam háziorvosnál, nem volt rá szükségem. Felhívom a táppénz miatt, szinte leszúr, hogy majd fél 7 után hívjam. Fél 7 után 8-ig próbálkozom folyamatosan, 7 csengés után mindíg ledob. Hazugsággyár. A betegségügy torzulatai. Párom háziorvosával egy pillanat alatt elintézett mindent.

Megismerni csak azt tudod, amit közel engedsz magadhoz. Ha megismerted, fogod tudni hogy bánj vele. Ha a C19-nek azt mondod éjszaka. Kedves testem, Kedves C19, ne tekintsétek egymást ezentúl ellenségnek, ismerkedjetek össze. Tanítsátok meg egymást arra, amire szükséges, hogy tudjátok egymást kezelni. Ne rettegés legyen a találkozástól, aztán ha az mégis létrejön, mert létre fog jönni, akkor túlreagálás, félre reagálás, ellenség-tudat, védekező mechanizmus hegyek, etc. A legtöbb allergia nem jönne létre, ha a páciens természetes ingergazdag közegbe nevelkedett volna fel.

Kórházban feküdtem egyszer és a vizitet végző stáb vezető orvosa a mellettem fekvő, látszólag teljesen jó állapotú beteget azonnal az intenzívre vitette. A stáb többi tagja értetlenül várta az orvos magyarázatát, aki a beteg diagnózisát tanulmányozva elmondta: Ja kérem, ez itt a vírusok birodalma, csak engedik, hogy létezzünk mellettük. Sokkal többen vannak, sokkal intelligensebbek, sokkal régebbiek, sokkal életképesebbek mint az ember.

Tehát ne rettegjetek a vírustól ez is csak egy ugyanolyan vírus, mint a többi. Ja hogy a nagyfiúknak más a szándéka vele? Keressetek lehetőséget rá, hogy hogyan segítsétek a valódi rászorulókat ebben a megváltozott helyzetben. Ne a félelem vezéreljen. Nem vagy FÉLEMBER!

CÉLT A LÉTEZÉSNEK

 

 Maradj bensődben egyedül. Ne legyen életed céltalan, mint oly sok más emberé. Meditálj és olvass jó könyveket gyakrabban. Néha-néha helyes, ha szórakozni jársz, moziba mégy, élsz egy kis társadalmi életet. De örülj a magánynak, és ha mégis épp társaságban kívánsz lenni, tedd azt teljes szereteteddel és barátságoddal úgy, hogy azok az emberek, akikkel vagy, ne felejtsenek el, hanem mindig emlékezzenek rád úgy, hogy olyan emberrel találkoztak, aki sugalmazta őket, és Isten felé fordította lelküket.

#YOGANANDA 

2020. december 6., vasárnap

BENSŐTÖKBEN

 Ne tréfálkozzatok folyton egymással! Legyetek boldogok és vidámak - bensőtökben. Miért tékozoljátok sugalmazott felismeréseiteket haszontalan csevegésekre? A szavak olyanok, mint a lövedék, amikor erőtöket fölösleges beszélgetésekre pazaroljátok, akkor benső erő készletetek tartalékait pusztítjátok. Tudatod olyan, mint egy kanna tej, amikor megtöltöd azt a meditálás békéjével, úgy kellene, abban az állapotban megőrizni. A tréfálkozás gyakran csak haszontalan mulatság. ha nem időszerű, kilyukasztja a kannát, és békéd teje elfolyik. #YOGANANDA

2020. december 5., szombat

NYUGODT VAGYOK

Nyugodt vagyok. Kiegyensúlyozott.
Jól aludtam. Nem voltak rossz álmaim.
Aktív vagyok és lelkes.
Tudatában vagyok a környezetemnek, és annak, hogy kik vesznek körül.
Éber vagyok.
Csak a lényegre összpontosítok, ezért minden mást kizárok.
A jövő még bizonytalan, de mégsem aggódom.
A hozzám közel állókra támaszkodom.
Osztozni fogok a terheikben, és ők is az enyémekben.
Élni fogok és szeretni.

NE TÖRŐDJ A SZÓRAKOZÁSSAL!


 Amíg nem találtad meg Istent, jobb, ha nem törődsz a szórakozásokkal. Azokat keresni annyi, mint Istenről megfeledkezni. Tanuld meg először őt megismerni és megszeretni, aztán már nem számít, mit teszel, mert gondolataidat Isten többé nem engedi szétszóródni.

 #YOGANANDA

2020. december 4., péntek

LELKI ALKALMASSÁG

 

Megyek a hegyekbe, hogy egyedül lehessek Istennel - mondta egy tanítványom. Ezzel a módszerrel nem fogsz előbbre jutni szellemi fejlődésedben - válaszoltam. Lelked még nem vált arra alkalmassá, hogy mélyen koncentrálhass a Szellemre. Gondolataid főleg az emberekre vonatkozó emlékeidnél és a világi szórakozásoknál időznek, sőt, megrekednek ott. Földi kötelességeid vidám teljesítését kösd össze a mindennapos meditálással, számodra még ez a legjobb út. #YOGANANDA

2020. december 3., csütörtök

TÁRSASÁGI ÉLET

 Vezess szellemi életedről naplót. Én fel szoktam jegyezni, hogy milyen hosszan meditáltam naponta, és milyen mélyre hatoltam. Keresd a magányt, amennyire csak lehet. Ne töltsd szabadidődet más emberekkel csupán azért, hogy társaságban légy. Isten szeretetét nehéz megtalálni társaságban.

 #YOGANANDA

2020. december 2., szerda

BARÁTSÁG

Ne keveredj másokkal túl szoros barátságba. A barátságok úgysem elégítenek ki bennünket, csupán akkor, ha az Úr iránti közös szeretetből fakadnak. Emberi vágyunk mások szerető megértése után - valójában a lélek vágyakozása az Istennel való egység után. Minél inkább kívül keressük e vágyakozás kielégítését, annál kevésbé valószínű, hogy megtaláljuk majd az Isteni Társat.
 #Yogananda

 

2020. december 1., kedd

MAGÁNY

magány
A szellemi ösvény olyan, mint a borotva pengéje. Egyáltalán nem egyszerű! A nagyságnak és Isten-megvalósításnak ára a magányosság. Ha egyedül vagyok, Istennel vagyok. Ez az az ösvény, melyet követned kell, ha célodat valóban el akarod érni!
 
 #Yogananda

 

2020. november 30., hétfő

NE LÁSS SEMMIT, CSAK A CÉLODRA FIGYELJ

 

"Ne láss semmit, csak a célodra figyelj, ami mindig előtted ragyog. Azok a dolgok amik velünk megtörténnek nem számítanak; amivé válunk általuk az számít. Minden nap fogadj el mindent mint Istentől jövőt. Éjjel adj vissza mindent az Ö kezébe."

FELTÁRULKOZÓ AJTÓK

Ó, Atyám, amikor vak voltam, egy ajtót sem találtam, mely Hozzád vezet! Te adtál látást nekem, s most mindenfelé feltárulnak előttem ajtók, melyek a virágok szívébe, a barátság hangjába, a kedves élmények emlékeibe nyílnak. Minden Veled töltött pillanat egy új bejáratot nyit a Te jelenléted határtalan templomába.

#Yogananda

2020. november 29., vasárnap

DÚDOLJ

Gondolataid hátterében mindig dúdolj egy halk, áhítattal telített éneket, Mennyei Atyád iránti szeretetedtől vezérelve, és mindig arra gondolva, hogy minden képességedet Tőle kapod ajándékul.
 #Yogananda

 

2020. november 28., szombat

LELKEM Ó-BORA

Semmi a világon nincs oly mámorító, mint Istenem szeretete! Szüntelenül iszom ebből a Nektárból. Lelkem ó-bora - mikor iszom belőled, a mindenség óceánjából - érzem, hogy kimeríthetetlen vagy! Te vagy a boldogság égboltja, mely a világmindenség minden csillagát ragyogtatja, örökké szívemben dobogva.
 #Yogananda

 

2020. november 27., péntek

MENJ TOVÁBB!

Konstruktív célra fejtsd ki meglévő erőidet, és meglásd, még több erő áll a szolgálatodra. Menj tovább utadon rettenthetetlen elszántsággal, és használd fel közben a siker megannyi velejáróját. Hangold rá magad a Szellem teremtő erejére.

#Yogananda

2020. november 26., csütörtök

ÉLET-AJÁNDÉKOK

Két kézzel kapunk Isten élet-ajándékai - napsugár, táplálék, sok-sok más áldás - után, de amint elfogadtuk jóságát, azonnal elfeledkezünk az Adományozóról. Ha adtál valakinek egy rendkívüli ajándékot, és az soha meg nem köszönte, nem is törődött veled többé, milyen fájdalmasan érintett! Így érez Isten is az Iránta tanúsított közönyünk miatt.
 
 #Yogananda

 

2020. november 25., szerda

AZ ÚR, MINT KOLDUS

Az Úr egyik megjelenése - mondhatni, megindító megjelenése - az Úr mint koldus. Kéri a figyelmünket. A Világmindenség Ura, akire minden csillag, nap és hold ragyog, és bolygók hada remeg előtte, fut az ember után, és így szól: - Nem méltatsz szeretetedre? Nem szeretsz jobban Engem adományaimnál? Nem Engem, az adományozót keresed inkább, mint a dolgokat, amelyeket neked alkottam? S az ember azt mondja: - Most el vagyok foglalva. Most nem tudok időt szakítani Rád. - És az Úr szól: - Majd várok.
 
 #Yogananda

2020. november 24., kedd

TUDATOSÍTSD MAGADBAN!

A köszönet és hálaadás nyitja meg az utat tudatodban a szellemi növekedéshez és a szellemi fejlesztésedhez szükséges dolgok eléréséhez. A Szellem látható megnyilvánulásra törekszik, amint megnyílik egy csatorna, amelyen keresztül kiáradhat. Hálásnak kell lenned mindenért, ami azt az utat a legkisebb mértékben is megnyitja előtted. Tudatosítsd magadban, hogy minden erő - a gondolkodáshoz, beszédhez, cselekvéshez - Istentől származik, és hogy Ő mindig veled van, most és mindenkor vezet és sugalmaz.
 
 #Yogananda

 

2020. november 23., hétfő

HÁLÁM TITKOS ILLATA

Amikor életem fáját a jószerencse nyara melegíti, akkor könnyen bimbóznak rajta a hála illatos virágai. A balszerencse téli hónapjai alatt - ó, Uram, engedd, hogy csupasz ágaim változatlanul sodorják feléd hálám titkos illatát!

 #Yogananda

2020. november 22., vasárnap

KI SZERET ENGEEEEEM???

Szerelmesünk azt ígéri, hogy örökké szeret, de ha elmerül a Nagy Álomban, elfelejti földi emlékeit, s mit ér az esküvése? Ki az, aki szeret bennünket, még ha nem is mondja? Ki az, aki akkor is emlékezni fog ránk, amikor mások elfeledtek? Ki az, aki akkor is velünk lesz, amikor el kell hagynunk világi barátainkat? - Egyedül Isten!
 
 #Yogananda

 

2020. november 21., szombat

AJÁNDÉK TŐLE, NEKED

Minden napnak hálaadás napjának kell lennie - az élet ajándékaiért. A napsugárért, a zamatos gyümölcsökért és zöldségekért, amelyek közvetett adományai a Hatalmas Adományozónak. Isten gondoskodik számunkra munkáról, hogy kiérdemelhessük ajándékainak elfogadását. A Mindent Kielégítő Egyetlennek nincs szüksége köszönetünkre, még ha szívből is jön, de amikor hálával fordulunk Felé, figyelmünk a minket mindennel ellátó Nagy Forrásra, legnagyobb Üdvünkre összpontosulhat.
 
 #Yogananda

 

2020. november 20., péntek

SZELLEMI NAPTÁR

Örömmel teszem közzé e művet, mely már magyar nyelven is hozzáférhető. Legyen megvalósulásotok, felébredésetek segítője, vezessen el benneteket a benne foglalt gondolatokon is túlra. Az év minden napjára van benne egy reggel könnyen megjegyezhető, napközben egyszerűen felidézhető, este elalváskor elmélyíthető gondolat, jobbára Yoganandától, akihez társulnak lelki testvérei: Sri Yukteswar, Gyanamata nővér, Rajarsi Janakananda is.

Interneten olvasható ide kattintva:

https://docs.google.com/document/d/e/2PACX-1vRCBDs-uJeVocBzZ3tOnCUnOpym5q-53lOIw6fHl1GUMl7hnQj0ZcdlDbQTCr-JfGmhCepHGLqBm0-l/pub 

Letölthető pdf-ben ide kattintva:

https://drive.google.com/file/d/1UlUG15rerGjlEcMkgQIBvmWQFGepqS2s/view?usp=sharing

NE AZ ADOMÁNYOK UTÁN VÁGYAKOZZ!

Az Urat kitartó áhítattal keresve lehet csak megtalálni. Ha az Adományozó után, az Alkotó után vágyakozol, és nem adományai után, akkor segít, hogy megtalálhasd őt.
 #Yogananda

 

2020. november 19., csütörtök

A SAJÁT RITMUSODBAN

 

Életről életre minden ember a saját ritmusában - legyen az bármennyire is kiszámíthatatlan - halad önnön megdicsőülése felé. A halál nem szakítja meg ezt a folyamatos előrehaladást, hanem csupán az asztrálvilág kedvezőbb környezetét kínálja fel a léleknek, hogy ott megtisztuljon a földi salaktól. (tisztító tűz) ,,Ne nyugtalankodjék a ti szívetek... Az én Atyámnak házában sok lakóhely van" - mondja a Szentírás. Fölöttébb valószínűtlen, hogy Isten találékonysága kimerült volna jelen világunk kiötlésében, vagy hogy a túlvilágon nem ajánl érdekesebbet holmi egyhangú hárfa pengetésnél.
A halál nem oltja ki létünket, nem jelent végső szabadulást az életből, de a halhatatlanságnak sem küszöbe. Akinek Önvalója a földi gyönyörökbe menekül, az az asztrálvilág leheletfinom tündérjátékában nem ismeri fel saját igaz valóját. Itt mindössze finomabb észleletekre tesz szert, fogékonyabb lesz a szépségre és a jóságra - ez a kettő: egy. A küszködő embernek tehát e durva földi üllőn kell kikalapálnia spirituális azonossága elpusztíthatatlan aranyát. Ha ezt a nehezen megszerzett aranykincsét nyújtja át - egyedül elfogadható ajándékként - a mohó halálnak, az emberi lény végső megszabadulást nyer a fizikai megtestesülések körforgásából.
 
#Yogananda: Egy jógi önéletrajza - Jubileumi kiadás
 

 

ANGYALOK KÖZÖTT


Nem lelheted örömödet igaz módon a világban mindaddig, amíg reggelente nem a mennyben ébredsz fel; amíg nem látod magadat az Atya palotájában; amíg az égre, a földre és a levegőre nem vagy képes úgy pillantani, mint mennyei gyönyörűségekre – oly becsben tartva mindazt, ami körülvesz, mintha csak az angyalok között járnál. Csak az uralkodó nász-szobájába vezetett királyi
jegyesnek van annyi oka az örvendezésre, mint neked.

 Thomas #Traherne

NE KÖZÖLD SENKIVEL!

Ne közöld senkivel, hogy érzéseid milyen mélyen kapcsolnak az Úrhoz! A Világmindenség Ura ismeri szeretetedet, és Rajta kívül senkivel se ismertesd azt, mert könnyen elveszítheted.
 
#Yogananda

2020. november 18., szerda

MONUMENTÁLIS DRÁMA


Az igaz kereső szívében mindig ezt mondja: “Én Uram, én Uram - nem kívánom, hogy teremtésed monumentális drámájába belekeveredjem. Csak annyira kívánok abban részt venni, hogy részem lehessen a Te templomod emberi szívekben való megépítésében. Szívem, lelkem, testem és elmém, mindenem a Tiéd.” - Az ilyen áhitat eléri Istent, az ilyen kereső megismeri Istent.

#Yogananda

 

2020. november 17., kedd

SZOKÁSAID MEGVÁLTOZTATÁSA

Ne koncentrálj arra a gondolatra, hogy hiányzik belőled az áhitat, inkább igyekezz azt magadban kifejleszteni. Miért esel kétségbe, hogy Isten még nem jelent meg neked? Gondolj arra a hosszú időre, amikor te nem vettél tudomást róla! Meditálj többet és mélyebben. Szokásaid megváltoztatásával fel tudod ébreszteni szívedben Isten csodálatos lényére való emlékezésedet, és felismerve őt, nem kétséges, hogy határtalanul fogod szeretni!
 
 #Yogananda

 

2020. november 16., hétfő

CSAK HA NEKI ADOD

Aki teremtett minket, sóvárog szeretetünkért. Arra vágyik, hogy önként adjuk Neki - minden kérése nélkül! Szeretetünk az egyetlen, amivel Isten nem rendelkezik mindaddig, amíg mi magunktól nem nyújtjuk azt Neki. Láthatod, még az Úr is vágyik valamire: a mi szeretetünkre. S mindaddig nem lehetünk igazán boldogok, amíg azt nem ajánljuk fel neki.

#Yogananda

2020. november 15., vasárnap

HATÉKONY IMA


Csak az az ima hatásos, amelyben teljes lelkeddel égsz az Isten utáni vágyakozásban. Néha - kétségkívül - imádkoztál már így, talán épp amikor valamiért nagyon erősen könyörögtél, vagy sürgósen akartál valamit, talán pénzt - ilyenkor fel tudtad égetni vágyaddal az eget. Így kell érezned mindig, de csak Isten utáni vágyakozásból! Szólj hozzá éjjel-nappal, s meglátod, válaszolni fog.

#Yogananda

2020. november 14., szombat

HELYES VÁGY


Jegyezd meg, hogy akaratodban Isten akarata van. Szívedben semmit sem szabad jobban szeretned Istennél - aki “féltékeny" Isten. Ha el akarod őt érni, akkor minden más vágyat ki kell vetned szívedből, s csak a maradéktalanul utána való vágyakozásnak élj.

#Yogananda 

2020. november 13., péntek

OSTROMRA FEL!

Amikor a jámborok imádkoznak Istenhez, ő tudja, hogy szívükben és lelkükben odaadásuk iránta nem langyos-e, gondolataik nem csaponganak-e vadul szerteszét. Isten a lagymatag hívásra nem válaszol. Ám azoknak az utána vágyakozó gyermekeinek, akik éjjel és nappal a leghevesebb imákkal ostromolják, és beszélnek Hozzá, megjelenik. Az ilyen rajongóihoz Ő biztosan eljön.
 
Paramahansa #Yogananda

 

2020. november 12., csütörtök

JÁMBOR

Legyetek jámborak, szelídek! Emlékezzetek Jézus szavaira: „Atyám, elrejtetted ezeket a dolgokat az okosak és bölcsek elől, de feltártad a gyermekek előtt".

Paramahansa #Yogananda

 

2020. november 11., szerda

ÁHITAT

Isten azt mondja: “Az én gyermekem áhítatos hívására, aki küszködik és imádkozik és meditál azért, hogy Engem megismerjen testében, lelkében, szellemében - mint a mindent átható, új örömöt, mint a meditáció szüntelenül növekvő boldogságát, - annak csendesen és mélységesen megjelenek".
 
Paramahansa #Yogananda

 

2020. november 10., kedd

ÖSSZHANG

Istennel összehangolva lenni - csodálatos! S Benne bízni egyszerűen, megelégedetten, bárhová is helyez, és bármivé is tesz - még annál is több! Mindent fogadj el alázattal és megadással, bármit is ad!
 
Paramahansa #Yogananda

 

2020. november 9., hétfő

BECSÜLETESEN

Túl sokat foglalkozunk az érzelmeinkkel, bár el kell fogadnunk, a jó érzés nagyon örömteli. Mit számít azonban az, hogy hogyan érzel? Viseld el sorsodat mindaddig, amíg Isten akarata az, hogy ezt így kell tenned. Cselekedj mindenben és mindig becsületesen - és megjön a béke és az öröm jogos érzése is a megfelelő időben.

#Gyanamata nővér

 

2020. november 8., vasárnap

SRÍ RÁGA AZ ŐSZI ALKONYATOKRA

A Hindóla Rága csak tavasszal, hajnalban csendül fel az egyetemes szeretet kifejezéseként. A Dípaka Rágát nyári estéken játsszák az együttérzés felébresztésére. A Mégha Rága az esős évszakban, délben hallható, s bátorságot ad. A Bhaivara Rága augusztusban, szeptemberben és októberben, reggel nyugtatja meg a lelket. A Srí Rága az őszi alkonyatok hangsora, s a tiszta szeretetet zendíti meg. A Málakausa Rága télen, éjfélkor hallatszik, és merésszé tesz.

Részlet Paramahansza Jogananda: Egy jógi önéletrajza című könyvéből

Bővebben itt olvasható: https://drive.google.com/file/d/1EWxSjudVZJKZVo4r49dN89docFgMZkZe/view?usp=sharing

 Egy Srí Rága meghallgatása:


 

A FELESLEGES TEVÉKENYSÉGEK FELHAGYÁSA

Mindennek megvan a maga helye és ideje, és ha idődet az igazi boldogságod rovására elpocsékolod, az nem helyes. Minden fölösleges tevékenységemmel felhagytam, így tudtam meditálni, és törekedhettem Isten megismerésére, így lehettem éjjel-nappal az Ő isteni tudatában.

Paramahansa #Yogananda

 

2020. november 7., szombat

KEZDD EL MOST!

Isten bebizonyította, hogy ha Ő velem van, szükségtelenné válik az élet minden “szükségessége". Ennek tudatában egészségesebb leszel, mint az átlagosan gondolkodó emberek, vidámabb és nagylelkűbb leszel minden körülmények között. Ne keresd a jelentéktelen dolgokat, azok eltérítenek Istentől. Kezdd el most próbaképpen, hogy életedet egyszerűbbé tedd, és király leszel!

Paramahansa #Yogananda

 

2020. november 6., péntek

EGYSZERŰSÉG

Gurum - Sri #Yukteswar - vonakodott fejtegetésekbe bocsátkozni az érzékelésen túli világról. Ő egyedülállóan csodálatos aurája tökéletes egyszerűségében volt legyökerezve. Beszélgetéseiben kerülte a döbbenetet keltő hivatkozásokat, s cselekedetei is egyszerűségük által voltak kifejezőek.

Paramahansa #Yogananda

2020. november 5., csütörtök

Ő TUDJA

Isten előtt nem szükséges magyarázni a dolgokat, mivelhogy Ő tudja, mire van szükséged, mielőtt kimondanád; és inkább kész megadni azt, mintha kérnéd.

#Gyanamata nővér

 

2020. november 3., kedd

TEDD ÉLETEDET EGYSZERŰBBÉ!

Miért tartod a lényegtelen dolgokat fontosnak? A legtöbb ember a reggelijére, tizóraijára, ebédjére, munkájára, társadalmi tevékenységeire és hasonlókra túl sok energiával összpontosít. Te tedd életedet egyszerűbbé, és hagyatkozz teljes lelkeddel Istenre.
Paramahansa Yogananda

 

2020. november 2., hétfő

LELKEM "VAD"VIRÁGAI


Dicsőítő éneket zengek hangtalanul Hozzád, ó Szellem! Nem egy betanult, iskolázott dallamot, csupán szívem mesterkéletlen énekét. Hozok Néked - nem gondos aggodalommal öntözött üvegházi, hanem - ritka vadvirágokat, melyek lelkem emelkedettebb ösvényein maguktól termettek.

Paranahanaa #Yogananda

 

2020. november 1., vasárnap

MINT EGY KISGYERMEK

A szellemi életben az ember olyanná lesz, mint egy kisgyermek - sértődöttség nélküli, befogadásra kész, tele élettel és örömmel.

Paramahansa #Yogananda

 

2020. október 31., szombat

A TEREMTETTSÉGED LÉNYEGE


Az egész teremtésnek az a rendeltetése, hogy próbára tegye az embert. Magatartásunkkal eláruljuk, hogy ezen a világon az Úr után vágyakozunk-e, vagy csupán adományai után. Isten nem közli veled, hogy őt kell kívánnod mindenek felett, mert szeretetedet mindentől szabadon, minden ösztönzésről függetlenül óhajtja. Ez a valós titka e világegyetem játszmájának.

Paramahansa #Yogananda

 

2020. október 30., péntek

A BÉKESSÉG VÉDŐFALA

Régi, megrögzött módszer, hogy a kísértést el kell nyomni, meg kell tagadni. Azonban inkább úrrá lenni kell megtanulnod a kísértés fölött! Megkísértve lenni még nem bűn! Ha felkavarna is a kísértés, még nem vagy rossz, de ha engedsz neki, egy időre a gonosz kerít a hatalmába. Vedd körül magad a békesség védőfalával. A leghatalmasabb erő, melynek segítségével szembeszállhatsz a kísértéssel, a bölcsesség. Az isteni, tökéletes megértés juttat majd arra a fokra, ahol már semmi nem tud megsérteni, sem olyan cselekedetekre rávenni, melyek gyönyörűséget ígérnek, de végül megsebeznek.

Paramahansa #Yogananda

 

2020. október 29., csütörtök

NAGYOBB ISTENI ERŐ

Jól jegyezd meg, hogy mint Istennek egy gyermeke, nagyobb erővel vagy megáldva, mint amennyire bármikor szükséged lehet - hogy leküzdhess minden megpróbáltatást, melyet Isten küldhet reád.

Paramahansa Yogananda

 

2020. október 28., szerda

KELL HOGY TÖRŐDJ VELEM!

Képes leszel-e rossz szokásaiddal holnap sikeresebben küzdeni, mint ma? Miért növelnéd a mai nap hibáit a tegnapiakéval? Egyszer mégis Isten felé kell fordulnod, nem lenne azt legjobb azonnal megtenned? Add át magad Neki egészen, és mondd: - Uram, jó vagy rossz gyermeked vagyok, de mindenképpen a Tiéd vagyok. Kell, hogy törődj velem! - Ha folyamatosan fáradozol Érte, tökéletesedni fogsz. Valamikor a szent is egy bűnös volt, de soha nem hagyta abba küzdelmeit a rossz ellen.

Paramahansa #Yogananda

2020. október 27., kedd

NE ENGEDD!!!

A kísértés egy cukormázba burkolt méreg. Ízlik, de nyilvánvaló, hogy mindenkor öl. A boldogság, amit ettől a világtól várnak az emberek, soha nem tartós. De az isteni Öröm - örök! Mindig ez után sóvárogj, mert ez maradandó, és keményszívűen utasítsd vissza ennek a világnak veszedelmes örömeit. Ezt az utat kövesd! Ne engedd ezt a világot uralkodni magadon! Soha ne felejtsd el, hogy az egyetlen Valóság, Isten. Az igazi boldogságod az Istennel való azonosság SZEMÉLYES átélésében rejlik.

Paramahansa #Yogananda