oldalak

2021. január 18., hétfő

SPEKTRUM

 

A tiszta fény minden szint magába foglal.
Ezért színtelen.
A sokféle szín csak akkor jelenik meg,
Amikor az egység széttöredezik.

Amikor a tiszta napfényben fürdünk, annyira ragyogó, hogy sem a színeket, sem más részleteket nem tudunk megkülönböztetni a forrásától. De amikor a fény egy szitakötő hártyavékony szárnyain, vagy az eső pára fátylain szűrődik át, vagy akár ha a bőrünkhöz ér, milliónyi apró szivárványra bomlik. A világ színekben pompázik, mert a miriád felszín és mintázat a fényt számtalan, egymást átfedő dimenzióra tördeli.
Hasonló igaz a Taóra is. Tiszta állapotában magába foglal mindent, ezért nem mutat semmit. Ahogy a tiszta fény is tartalmaz minden szint, mégis színtelen, úgy lappang minden létezés is megkülönböztetés nélkül a Taóban. Ezért nem mutat tehát semmit. Csak mikor a világunkba lép, robban szét a Tao miriád dologra. Azt mondjuk, minden a Taónak köszönheti a létét. Ám ezek a dolgok csak a nagy Tao töredékei.
A színes fényeket elegyítve ismét ragyogó, tiszta fényt kapunk. Ezért beszélnek a Tao követői állandóan a visszatérésről. Egyesítik életük valamennyi tartományát, és minden különbözőt egyetlen egésszé olvasztanak. Az egységben nem lehet sokféleség. Amikor tudatunk ráhangolódik a Taóra, csak ragyogás marad, és minden szín eltűnik.

TENG MING-TAO

MEGIGAZULÁS

Még a legnagyobb mesterek is alázattal hallgatják gurujukat, tanítójukat, mert ez a megigazulás útja.
 #YOGANANDA

 

2021. január 17., vasárnap

EGYÜTTMŰKÖDÉS

 Együttműködés másokkal.
Észlelés, tapasztalat, állhatatosság.
Tudd, mikor vezess, tudd, mikor kövess.

Amikor csatlakozunk egy szövetséghez, fokozatosan és szervesen beilleszkedünk abba a szervezetbe. A kapcsolatot a kölcsönös befolyásolás jellemzi: óvatosan terelgetjük a közösséget, és fordítva, minket is formál a társaság, akikkel találkozunk.
    Mások befolyásolásához észlelés szükséges. Tudnunk kell, mikor cselekedjünk, és mikor maradjunk tétlenek, mikor fogékonyak ránk a többiek, és mikor falra hányt borsó minden szavunk. Magától értetődik, hogy ehhez tapasztalat kell, amire számos kapcsolatban tehetünk szert - a családi társaságoktól a közösségi szervezetekig -, ahol finomíthatjuk a megfelelő érzékenységet. Idővel mind a frusztráció, mind a siker pillanatai beköszöntenek, ám némi kitartás mindkét esetben jelentős előnyt jelent. Ha keresztezik a kezdeményezéseinket, akkor ki kell tartanunk, ha másképp nem, a helyzetünkben, esetleg javítva rajta, ha lehetőségünk adódik. Ha viszont sikerrel járunk, sem bízhatunk mindent kizárólag a karizmára, hanem tovább kell dolgoznunk azon, hogy megtudjuk, mit szándékozik tenni a csoport Az igazi vezetés a kezdeményezés és alázat keveréke. A legjobb vezető háttérben marad, irányít, de nem vonja a személyére a figyelmet. Amíg a közösség tart valamerre, a vezető elégedett. Tekintélyt nem lehet szerezni, azt az emberek adják, amikor felismerik, hogy a vezető szinte észrevétlen befolyásának köszönhetik a sikert.
 
TENG MING-TAO

VEZETÉK

 

Könnyű nekem az Isten iránti szeretet magvait olyanokba elültetni, akik össze vannak hangolva velem. Azok, akik engedelmeskednek kívánságomnak, valójában nem nekem engedelmeskednek, hanem az Atyának énbennem. Ha Isten szólni akar az emberhez, vezeték gyanánt általában a gurut, tanítót használja és annak tanításait.
#YOGANANDA

2021. január 16., szombat

HÉTKÖZNAPI

 

Napernyő, verőfény, tájkép, szikrázó ég.
A szavak szűkösek a fenségeshez.
A hétköznapiban rejtezik a szentség.

Senki nem tudja leírni a szellemit, hacsak össze nem veti a mindennapi dolgokkal. Az egyik irat a „védelem ernyőjeként" írja le az isteni igét. Egy másik arról beszél, hogy Isten a fény. A mennyet az égben feltételezik, és még a legprűdebb aszkéták is erotikus képekkel írják le a megvilágosodást. Metaforához kell folyamodniuk, ha az isteniről akarnak írni.

Felfedeztek ezoterikus nyelveket, hogy megtévesszék a kívülállókat. A szent szavak mindig érthetetlenek a beavatatlannak. Csak azután foghatja fel üzenetüket az ember, miután megtanulta olvasni őket. Amikor megleltük az igazságot, amire a szavak utalnak, már nem foglalkozunk a képekkel.

Amikor összeállítandó bútort vásárolsz, követed a szerelési útmutatót, de nem hajbókolsz a kézikönyv előtt. A spirituális megvalósítással sincs másképp. Miután elérted, az útmutatók háttérbe kerülnek. A megszerzett szellemiség nem különbözik a futballtól, amit játszol, a tervedtől, amin dolgozol, az autótól, amit vezetsz és a párodtól, akivel szerelmeskedsz. Ha mindig rendkívülinek tekinted a Taót, akkor mindörökre ismeretlen, rajtad kívül álló marad - mítosz, képzelgés, megnevezhetetlen. De amint megismered, a tiéd lesz, beépül a mindennapi életedbe.

TENG MING-TAO

KIEMELKEDÉS AZ ÉRZÉKEK RABSZOLGASÁGÁBÓL

 

Isten-megvalósítás nélkül alig van szabadságod! Életeden különféle behatások, kedélyállapotok, szokások, valamint környezeted uralkodnak. Az igazi guru, tanító tanácsának követésével és fegyelmezésének elfogadásával fokozatosan kiemelkedsz az érzékek rabszolgaságából.
#YOGANANDA

2021. január 15., péntek

EGYBEHANGOLÓDÁS

A guru, a tanító iránti engedelmesség a guru, a tanító bölcsességével való egybehangolódás céljából szükséges. Egy Istent-megvalósított guru követése nem rabszolgaság, mert az ő kívánsága a mi önállóságunk és szabadságunk elérése. Az igazi guru Isten szolgája, aki Isten tervének és a te felszabadulásodnak eléréséért dolgozik. Értsd meg ezt, és engedelmeskedj mindenkor és mindaddig, amíg meg nem találod tökéletes felszabadulásod a Szellemben! 
#YOGANANDA

 

2021. január 14., csütörtök

HELYEZKEDÉS

 

Áll a daru a kék folyó öbölben,
Magányosan, fehéren, órákon át, mozdulatlan.

Egy hal! A madár csőre dárda, s mint a villám, lecsap.
A zsákmány az övé.


Az emberek állandóan azt kérdezik, hogyan kövessék a Taót. Pedig könnyű és természetes, mint ahogy a daru áll a vízben. Akkor mozdul, amikor kell, nem mocorog, ha a nyugalom a megfelelő. Derűs nyugalmának titka egyfajta éber, szemlélődő állapot. Nem csak álldogál bárgyún, nem is alszik. Ismeri a ragyogóan csendes várakozást. Rezzenetlen áll a vízáramban. Figyelmesen mereszti a szemét, nem zavartatja magát. Amikor a Tao elé hoz valamit, amire szüksége van, habozás és fontolgatás nélkül megragadja a lehetőséget, majd visszatér a nyugodt szemlélődésbe, anélkül hogy háborogna, vagy zavart keltene. Ha nem találná meg a megfelelő helyet, s nem állna ott türelmesen, kudarcot vallana.

Tetteink az életben két tényezőre egyszerűsíthetők: helyezkedésre és időzítésre. Ha nem vagyunk a megfelelő helyen a megfelelő időben, aligha tudjuk megragadni, amit az élet kínál nekünk. Szinte bármi lehetséges, ha a cselekvést összehangoljuk a hellyel és az idővel. Csak várnunk kell türelmesen, felkészülten. Ha az idő és a hely megfelel, még mindig elmulaszthatjuk a lehetőséget, ha nem vesszük észre a pillanatot, ha helytelenül cselekszünk, vagy ha kétségekkel és okoskodással gátoljuk magunkat. Amikor az élet tálcán nyújt egy lehetőséget, készen kell állnunk, hogy habozás és belső fékek nélkül.

 

TENG MING-TAO 

ÉLETÁTALAKÍTÁS

Néha azt mondják a tanítványok: Ez és ez a tanítvány szellemileg jobban halad, mint én, miért? Válaszom: Ő tudja, hogyan kell hallgatni. Minden ember át tudja alakítani életét, ha mély figyelemmel hallgat az egyszerű tanácsokra, amelyek minden vallás erkölcsi szabályaiban szerepelnek. A legtöbb embert szíve mélyének kőkemény önzése akadályozza meg, hogy figyelmet szenteljen az ősi bölcsességnek.

#YOGANANDA 

 

2021. január 13., szerda

ELNYELÉS

Karmazsin fény szűrődik át a fenyőfa árnyékán.
A lemenő nap megpihen az óceánban.
Az éjszaka követi a napnyugtát.
A nappal kergeti a menekülő Holdat.


Túlságosan gyakran gondoljuk statikusnak az elnyelést: a víz felszívódik a szivacsba, és ott marad. Pedig a valódi elnyelés az élet fejlődésének teljes vállalása habozás és ellentmondások nélkül. A természetben nem létezik elidegenedés. Minden tartozik valahová.

Csak mi emberek tartjuk távol magunkat ettől a folyamattól. Ragaszkodunk a civilizációhoz, a személyes terveinkhez, csip-csup érzelmeinkhez. Eltaszítjuk magunkat a folyamattól, még akkor is, ha epedezünk a szeretet, a társaság, a megértés és az eggyé válás után. Állandóan legyőzzük önmagunkat rosszul időzített kételyeinkkel és követelődzéseinkkel, vagy pedig hagyjuk, hogy a gyűlölet és a gőg elhomályosítsa az érzékelésünket. Elidegenedésünk önmagát gerjeszti.

Mindeközben minden, ami természetes, zavartalanul áramlik tovább. Magunkat is hagynunk kell, hogy szabadon belevonódjunk a természeti folyamatokba, és elnyelődjünk. Azután az események olyan maguktól értetődően követik egymást, ahogy a Nap és a Hold, és minden úgy alakul, ahogy lennie kell.

TENG MING-TAO 

 

ÖSSZEHANGOLTSÁG

Ha beleegyezünk, hogy akaratunkat egy olyan mester bölcsessége vezesse, akinek akarata Istenével van összehangolva, akkor az a mester oly módon irányítja akaratunkat, hogy az Istenség felé való visszatérésünk a leggyorsabb legyen. Egy világi ember és egy szent között a fő különbség az, hogy a bölcs ember, akaratát az Isteni Akarattal hangolja össze.
RAJARSI JANAKANADA

 

2021. január 12., kedd

ALAKÍTÁS

A fazekas korongozik.
A középponttól a kész edényig
Bontakozik az alak, ahogy fogynak a változatok.
A lágy megkeményedik.


Amikor a fazekas nekilát egy új edénynek, először vesz egy darab agyagot, gömbformára gyúrja, majd rádobja a korongra. Nem feltétlenül találja el a korong közepét, ezért gondosan formálja, míg szabályos henger nem lesz. Fordulóról fordulóra nyújtja és összenyomja. Először olyan, mint egy torony, azután inkább egy húsos gombára hasonlít. Csak miután többször felhúzta, majd összenyomta, kezdi lassan gyúrni, amíg az edény falai ki nem emelkednek a korongból. Nem gyurmázhat vele sokáig, mert az agyag elkezd fáradni, azután összeesik. Megadja neki a megálmodott formát, majd félreteszi. Másnapra bőrkeményre szárad, így a fazekas megfordíthatja, hogy megformázza a talpát. Néhány díszt is bekarcolhat a falába. Végül kiégeti, és azután már csak a színét variálhatja, az alakját már nem.

Hasonlóképpen alakítjuk mi is az élethelyzeteinket. Meggyúrjuk valamelyest, majd életünk középpontjába vetjük. Nyújtjuk és tömörítjük, vizsgáljuk a dolgok természetét. Ahogy alakítjuk az adott szituációt, szem előtt kell tartanunk, milyen alakot akarunk a dolgainknak. Minél inkább közeledik valami a befejezéséhez, annál jobban körvonalazódik. Fogynak a változtatási lehetőségeink, amíg teremtményünk teljes hatásában meg nem jelenik. Hogy szépséget hoz-e vagy csúfságot, sikerrel jár, vagy kudarcba fúl, az az alakítás folyamán dől el.

#TengMingTao

FELTÉTEL NÉLKÜLI ENGEDELMESSÉG

Az igazi tanítvány feltétel nélkül engedelmeskedik gurujának, tanítójának, mert tudja, hogy az feltétlenül bölcs és tiszta ember.

#YOGANANDA 

2021. január 11., hétfő

PUSZTÍTÁS ÉS GYÓGYULÁS

Gyógyulás

A tűz kihűl.
Elsimul a víztükör.


Nem számít, milyen szélsőséges egy adott helyzet, idővel megváltozik. Semmi sem tart örökké. A hatalmas erdőtűz kioltja önmagát, a háborgó tenger megnyugszik. A természeti események ellentéteik keresésével egyensúlyozzák ki önmagukat, és ez az egyensúlyra törekvő folyamat minden gyógyítás lényege.

Ehhez a folyamathoz idő kell. Ha a szóban forgó esemény nem jelentős, akkor csekély kiegyensúlyozó erő elegendő. Ám, ha a lendület óriási, akkor napokba, évekbe vagy akár élethossznyi időkbe telhet, mire a dolgok újra egyensúlyba rendeződnek. Valójában, ezek nélkül az apró egyensúlytalanságok nélkül nem létezne mozgás az életben. Az egyensúlytalanság tartja fenn az élet változékonyságát. A teljes központosítás, a teljes egyensúly csak pangást hozna. Az élet nem más, mint folyamatos pusztítás és gyógyulás, újra meg újra.

Ez az oka annak, hogy a bölcsek még a legnagyobb zűrzavar közepette is türelmesek. Akár betegség, akár balszerencse, akár saját haragjuk felel az egyensúlytalanságért, tudják, hogy a felfordulást gyógyulás követi.

 

#TengMingTao 

 

ISTEN MEGNYILATKOZIK?

 

Egy guru vagy tanító nélkül az átlagos kereső nem tudja megtalálni Istent. Ehhez elengedhetetlenül szükség van 25%-ban a meditálás módszerének gyakorlására, 25%-ban a Guru áldására és 50%-ban Isten kegyelmére! Ha végig állhatatos maradsz törekvéseidben, Isten megnyilatkozik neked.

#YOGANANDA

2021. január 10., vasárnap

EGYÜTT ISTENBEN

„Semmit sem veszítetek, ha elmentem, mert bensőleg most is veletek vagyok, és leszek mindig, akár itt élünk, akár keresztül megyünk a halál kapuján. Istenben mindig együtt leszünk!" 
#YOGANANDA

 

2021. január 9., szombat

A TANÍTÓ EGYETLEN CÉLJA

Ha valaki megtalálta guruját, tanítóját, akkor feltétlen odaadással tartozik iránta, mert ő Isten közvetítője. A guru, a tanító egyetlen célja tanítványát az Önmegvalósításra vezetni. Azt a szeretetet, amelyet a guru a tanítványától kap, ő mindig vissza irányítja Istenhez.

#YOGANANDA 

2021. január 8., péntek

ISTEN ÓHAJA

Isten óhaja Veled szemben, hogy veled legyek itt, hívjalak, hogy jöjj Hazádba vissza - hol vár Krisztus, Krisna és a nagy szentek serege. Jöjj! - mondja az Úr. - Ők mind örömüket találják bennem. Sem a világi örömök, sem a táplálékok íze, sem a virág szépsége vagy a földi szerelem múló öröme nem hasonlítható Otthonom isteni öröméhez. Jegyezd meg, hogy csak egyetlen Valóság van, s az Ő! Felejts el minden egyebet!

#YOGANANDA 

2021. január 7., csütörtök

ELÉGEDETT VAGY VELEM?

Uram! Ha az erők mind haragra gerjednek is ellenem, de Te elégedett vagy velem, akkor én a Te örömöd várában védve vagyok! És ha az erők védenek is áldásuk védőfalával, de a Te áldásodat nem kapom meg, akkor árva vagyok, elhagyatott, nemtetszésed romjai között!

#YOGANANDA 

2021. január 6., szerda

A BÉKESSÉG ITALA

Sokszor kell közlekednem hajómmal a halálon túli szakadékokon keresztül, és visszatérnem a földi partokra mennyei hazámból. Meg kell terhelnem hajómat azokkal a sóvárgó várakozókkal, akik visszamaradtak, és a szivárványszínben játszó öröm mély opál vizén vinni őket át - ahol Atyám osztja a minden vágyat lecsillapító békesség italát.

#YOGANANDA 

2021. január 5., kedd

TÖBBET KAPSZ

Ha nem is látlak, jusson eszedbe, hogy dolgozom érted valami más helyen. Nem szükséges látnunk egymást mindig, hogy segíthesselek. Többet kapsz a mély és szabályos meditálással. Nemcsak azért vagyok itt, hogy ebben az életben segítselek, hanem a túlvilágon is.
#YOGANANDA
https://hu.wikipedia.org/wiki/Paramahansza_J%C3%B3g%C3%A1nanda

 

2021. január 4., hétfő

ÉLŐ VÍZ

Az embernek szellemi kutatásai kezdetén bölcs dolog összehasonlítania a különféle szellemi ösvényeket és tanítókat. De ha megtaláltad a neked kijelölt igazi tanítót vagy gurut, azt az egyetlent, akinek tanítása elvezet isteni célodhoz, akkor a nyugtalan kutatásodnak meg kell szűnnie. A szellemileg szomjas embernek nem szabad folyton folyvást új forrásokat keresnie, hanem a legjobb forráshoz kell járulnia, és naponta inni annak Élő Vizéből.

#YOGANANDA 

2021. január 3., vasárnap

TE LÉGY AZ ÚR!

Határozd el, mely szokásaidat akarod kiűzni az új évben magadból. Dönts felettük, és ragaszkodj elhatározásodhoz. Határozd el, hogy több időt szentelsz az Úrnak, minden nap szabályosan meditálva, és hogy hetenként egy este több órát töltesz Atyáddal, s így idővel egy határozott szellemi fejlődést fogsz érezni. Határozd el, hogy a bensődben jelentkező legszentebb úton fogsz haladni; uralkodni fogsz érzelmeiden és étvágyadon. Te légy az úr fölöttük!

#YOGANANDA

2021. január 2., szombat

HASZONTALAN GONDOLATOK

Az új évre a leghőbb kívánságom és érted küldött imáim célja az, hogy elhagyd gondolkodásod és cselekedeteid rossz szokásait. Ne vidd át az új évre azokat! Rossz szokásaidat ne cipeld magaddal! Bármely pillanatban le kellhet dobnod halandó burkodat, és ezek a szokásaid hiábavalóknak bizonyulnak, mert ezek nem a tieid. Nem tartoznak hozzád, ne fogadd el őket. Hagyj magad mögött minden haszontalan gondolatot, elmúlt szomorúságot és rossz szokást. Kezdj új életet!

#YOGANANDA 

2021. január 1., péntek

LEGÉRTÉKESEBB ÁLMAIM


Az új év kezdetével mind ki fognak tárulkozni a korlátozások kapui, és azokon áthaladva mérhetetlen területre jutok, ahol életem legértékesebb álmai beteljesednek.

 #YOGANANDA

2020. december 31., csütörtök

VEZESS KEGYESEN

Örök nagy Isten! Te ura vagy minden időknek, Te vagy a kezdet, Te vagy a vég, Te vagy minden! Éj és nap egyenlő Előtted, végtelen Teremtő. Benned minden fény, szeretet és üdvösség. Mi, szegény földi emberek, napok és órák szerint számítjuk létünket. Minden földi pillanat közelebb visz minket az örökké tartó, nagy naphoz. Édes Istenünk, ma ismét befejeztünk egy évet. Hála legyen Neked mindenért, amit a te jóvoltodból ajándékoztál nekünk. Legyen Neked hála a vidámságért és a bánatért, a fájdalmakért és az örömökért. Mindkettő Tőled jött, mindkettőt szívesen kell vennünk és megbecsülnünk. Hiszen e Földön nincs nappal éjszaka nélkül, hogyan lehetne hát idelent öröm bú nélkül? Mennyei jó Atyám, kérlek, vezess kegyesen ez új évben is, és légy velem utolsó órámig, amellyel megérkezik rám nézve a megváltás napja, amidőn az Úr Jézushoz hasonlóan én is azt mondhatom: „Uram, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet!” Ámen.

ADELMA ELIZ


 

HATÁROZOTTSÁGGAL ÉS AKARATTAL

 

Feledjük el a múlt szomorúságait, ne időzzünk azokon az új évben. Határozottsággal és akarattal újítsuk meg életünket, jó szokásainkat és sikeres dolgainkat. Ha az elmúlt év reménytelenül rossz volt, az új évnek reményteljesen jónak kell lennie.

#YOGANANDA 

2020. december 30., szerda

ÖNMAGAD ELLENSÉGE VAGY?

 

Önmagad ellensége vagy anélkül, hogy tudnád. Nem tudsz nyugodtan ülni, nem tudsz időt szakítani Istenre. Türelmetlen vagy, és azt várod, hogy azonnal elnyerd az eget. Ám nem tudod megszerezni könyvek olvasásával, sőt még jótékony cselekedetekkel sem. Azt csak úgy tudod elérni, ha idődet Istennek szenteled, mély meditálásban. Ezért mondta Jézus: “Ha kezed megbotránkoztat, vágd le azt".

#YOGANANDA 

2020. december 29., kedd

ZSEB-TIGRIS v.s. ZSEB-ISTEN

 





Zseb-Tigris v.s. Zseb-Isten

Mai kerékpáros sétámon, egyik általam kedvelt lélek-töltő állomásomon, Hároson, ahol a Compó utca a Hárosi-Dunába lejt, elméláztam. Vajon a hozzám bújó cica tudja, hogy ő egy kis tigris, vagy zseb tigris, ahogy mondani szoktam? És mivel számomra semminek nincs értelme, amit nem tudok magamra vonatkoztatni, azonnal jött a párhuzam, hogy, ha az Istennel kötött szövetség könyvében az áll, hogy "saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert" akkor vajon én mennyire vagyok erről tudatos, hogy én egy kis Isten vagyok?

Recycling - újra és újra hasznosítás

Kreatív csónakkabin ex-Trabant kaszniból. Ha egy jármű így tud újrahasznosulni, vajon az embernek van újrahasznosulása? Persze nem a fizikai testre gondolok, mert annak egyetlen atomi elemének sem áll meg a rezgése, mikor azt mondják a testre: halott. Esetleg ez lenne a reinkarnáció? Újra hús testbe jönni - ezt jelenti a leirat szerint a re-in-karnáció. Esetleg most egy újrahasznosult testben vagyok? Ez egy új esély, a teljesség, a tökéletesség, az abszulutum, a primordiális lét megvalósítására? Nekem könnyebb egy olyan Istenben hinnem, aki újra és újra hasznosít.

2020. december 28., hétfő

DOLGOZZ TÜRELEMMEL

Az igazság ez: ami után vágyakozol, az veled van mindenkor, közelebb, mint kezed vagy lábad. Bármely pillanatban a világ fölé emelhet, legyőzve szeszélyes hangulatodat. Dolgozz türelemmel ezért a pillanatért!

#GYANAMATA 

2020. december 27., vasárnap

TŰR-ELEM

Amikor szántják a földet, művelik, akkor türelem kell minden haszontalan gaz kipusztításához, és várni kell - még ha a föld bevetetlennek látszik is -, amíg a jó mag kicsírázik. Ennél sokkal több türelem kell megtisztítani a tudat mezejét, melyet benőttek az érzéki örömökhöz való haszontalan ragaszkodás dudvái, amelyeket nagyon nehéz kigyomlálni. Ha a tudat mezeje már ki van tisztítva, és a jó tulajdonságok magvaival be van vetve, csak akkor várhatjuk, hogy a nemes tevékenység növényei kihajtsanak, és bőséggel teremhessék a valódi boldogság gyümölcseit. Magaddal szemben is legyen benned türelem, türelem az Istennel való mély, bensőséges kapcsolat megteremtéséhez, és a mély meditálás eléréséhez, melyet bár mulandó földi testedben rejtőző lelked megismerése által tapasztalsz, mégis elpusztíthatatlan.

 #YOGANANDA

2020. december 26., szombat

ÖRÖKKÉ


Számomra nem múlt el a Karácsony, az én Karácsonyom örökké tart - egy örökké növekvő örömben. Ha ennek vége szakadna, olyan idő következnék, amikor mindennek be kellene fejeződnie. De soha nem lesz olyan szent, aki Istent kimeríthetné, mert Ő örökké új boldogság!

 #JOGANANDA

2020. december 25., péntek

LELKED CSENDJÉBE

Bár éreznéd ezt a Karácsonyi Szellemet - nemcsak a nap végéig, hanem - minden éjszakai meditálásod alatt. Akkor lelked csendjébe, amikor elűzöl minden haszontalan gondolatot, a Krisztus-Tudat lép. Ha mindannyian követjük Jézus szellemét, akkor biztos, hogy mindenkor tapasztaljuk bensőnkben jelenlétét is.

 #JOGANANDA

2020. december 24., csütörtök

LELKEM ÖRÖK RAGYOGÁSA

Bármennyire is belegabalyodtál a testi létbe, az időnek nevezett, miszlikre szabdalt örökkévalóságba, vagy a mértékegységekké torzított, de eredetileg végtelen és határtalan térbe, esetleg az emlékek, a vágyak, a hamis, a látszat, és az érzelmek pókhálócsapdájába, TE ÖRÖKKÉVALÓ LÉLEK VAGY. Itt az ideje, hogy vállald fel végre ezt és állj bele ennek a szerepébe. MOST. Hunyd le a szemed, még a semmire se gondolj és mondd: 'MINT A NAP, MINDENRE ÉS MINDENKIRE VAKÍTÓ FEHÉRSÉGGEL SUGÁRZOM LELKEM ÖRÖK RAGYOGÁSÁT, MELYET SEMMI SEM VÁLTOZTATHAT MEG!' Képes vagy rá, mert EZ VAGY TE!

CSATLAKOZOM

Minden gondolatom a meditálás karácsonyfáját díszítse áhítatom ritka ajándékaival, szívből fakadó arany imákkal, hogy Krisztus eljöhessen, és fogadhassa alázatos ajándékaimat. Lélekben csatlakozom az összes templomban ma megvalósuló imádáshoz, és az egyetemes Krisztus-Tudat megszületését úgy fogom föl, mint békét a jámbor szívek oltárán.

#JOGANANDA 

2020. december 22., kedd

JELENLÉTÉNEK ÖRÖME

Hivd Krisztust szíved áhítatával és dalával, és hívd őt elmélyülő önmegvalósításoddal. Buzgalmad és belső érzékelésed minden erejével merítsd tudatodat a Vele való boldog egységbe. Feledkezz meg az időről! Amikor érzed bensődben terjeszkedni az örömöt, tudhatod, hogy Krisztus hallja szíved dalát. Ha csupán a szavakra összpontosítasz, akkor nem tudsz Krisztussal azonosulni. De ha az ő jelenlétének öröme dalol benned, azt ó meghallja.

 #JOGANANDA

2020. december 21., hétfő

ÚJJÁSZÜLETÉS

Ó, Krisztus, vedd birtokodba szívem és lelkem! A minden ember iránt érzett szeretet legyen a Benned való újjászületésem záloga. Legyen a Te Tudatod - mely minden atomban megnyilvánul - bennem is nyilvánvalóvá, mint bizonyítéka feltétel nélküli hűségemnek Hozzád és Gurumhoz és Mestereimhez - ó Áldott Jézus - s a Legfelsőbbhöz, aki Atyja mindeneknek.
 #YOGANANDA

 

2020. december 20., vasárnap

ÖSSZEKAPCSOLVA

 Óriási a különbség a képzelet és az önmegvalósítás között. A képzelet folytán minden nap lehetnek altudati álmaid és Krisztus-látomásod is. De az ilyen tapasztalások nem jelentik azt, hogy valóban kapcsolatban vagy Vele. Az igazi Jézus-látomás a Krisztus-Tudattal való bensőséges egység. Ha ezzel a Krisztus-Tudattal vagy összekapcsolva, akkor megváltozik egész életed.

 #YOGANANDA

2020. december 19., szombat

ÚJRA ELJÖN?

Jézus újra eljön? Jézus Krisztus természetfeletti értelemben mindenütt jelenvaló, Ő mosolyog rád minden virágból, amelyre csak ránézel, Jézus Krisztus kozmikus testének érzete van az Úr minden porszemében, a szél minden fuvallata Jézus lélekzése. Az ő isteni Krisztus-Tudata öltött testet mindenben, ami él. Ha van szemed a látásra, akkor láthatod őt a teremtés trónjára emelve.

#YOGANANDA 

 

2020. december 18., péntek

FÉNYESSÉG!

Hunyd le a szemed, és koncentrálj bensődbe. Figyeld az isteni bölcsesség fénylő csillagát, és engedd, hogy bölcs gondolatok kövessék benned ezt a távoli csillagot - hogy általa mindenütt Krisztust láthasd. Ebben az örökkévaló, ünnepélyes, mindenütt jelenvaló Krisztus-Tudatban meg fogod találni Jézust, minden vallások nagy szentjeivel és hatalmas tanítóival együtt, akik várnak téged, hogy megadják neked az örökkévaló boldogság isteni világosságának átvételére való képességet.

#YOGANANDA 

2020. december 17., csütörtök

MINDENRŐL ÉS MINDENKIRŐL

Krisztus a gyöngédség bölcsőjében született. A szeretet nagyobb hatalom, mint a gyűlölet. Bármit mondasz, mondd szeretettel, ne sérts meg senkit! Ne gyűlölj senkit! Szeress mindenkit - vedd észre mindenkiben Krisztust. Az Egyetemes Szellem jegyében gondolkozz mindenről és mindenkiről.

#YOGANANDA 

2020. december 16., szerda

FELKÉSZÜLÉS A KRISZTUS-GYERMEK MEGSZÜLETÉSÉRE

Fel akarok készülni a mindenütt jelenvaló Krisztus-Gyermek jövetelére, tudatom bölcsőjének (mely mostanra már önzésem, közönyöm, érzéki ragaszkodásom által ütött-kopottá vált) megtisztításával, mindennapi isteni meditálással, önvizsgálattal és tudat- bölcsőmnek a helyes ítélőképesség által való kifényesítésével. Újjá akarom alakítani a bölcsőt a testvéri szeretet, hit, alázatosság, Isten-megvalósítás utáni vágyakozás, lemondás és önzetlenség ragyogó lelki tulajdonságaival, hogy méltón ünnepelhessem meg az Isteni Gyermek megszületését.

 #YOGANANDA

2020. december 15., kedd

SZELLEMI MAGASZTOSSÁG

Hogy emberi tudatunkba isteni tudatosságot vihessünk, felül kell emelkednünk a Krisztusról alkotott, korlátok közé szorított, általános felfogáson. Számomra a Karácsony a szellemi magasztosságnak egy gondolata, annak megértése, hogy lelkünk Krisztusnak, az Egyetemes Értelemnek oltára minden egyes teremtményben. Jézus egy kis jászolban született, de a Krisztusi Szellem mindenütt jelenvaló.

#YOGANANDA 

2020. december 14., hétfő

ISTEN BOLDOGSÁGÁNAK SZÖKŐÁRJA

 
A csend mélységeiből Isten boldogságának szökőárja zuhog csalhatatlanul, és betölti az ember lényét.

 #YOGANANDA

2020. december 13., vasárnap

ELMÉD MÖGÖTT

Mielőtt valami fontos dologban határoznál, mindig ülj csendben, és kérd döntésedhez az Atya áldását. Akkor Isten ereje lesz erőd mögött, Isten elméje elméd mögött, Isten akarata akaratod mögött.

#YOGANANDA 

2020. december 12., szombat

A BÜSZKESÉG SUDÁR TÖLGYFÁI

 Hallgatásom - mint táguló szféra, kiterjed mindenfelé. Hallgatásom szétterjed, mint egy rádióból hangzó dallam fölöttem, alattam, jobbra, balra, bennem és köröttem. Hallgatásom terjed, mint a boldogság futótüze, a bánat sötét bozótjai és a büszkeség sudár tölgyfái mind elhamvadnak benne. Hallgatásom - mint az éter, mindent átjár - magával ragadja a föld, az atomok és a csillagok dallamait, hogy Isten végtelen palotáinak termeibe vigye.

 #YOGANANDA

2020. december 11., péntek

GYAKOROLD A CSÖNDET!

Alakítsd ki belső környezetedet. Gyakorold a csöndet. Emlékszem a nagy mesterek csodás fegyelmezéseire. Ha beszélgettünk, csevegtünk, ezt mondták: - Vonulj vissza bensőd várába! - Akkor nagyon nehezemre esett elfogadnom ezt, de most már értem, hogy a béke ösvénye volt, amit nekünk mutattak.

 #YOGANANDA