Először pokoli hőségben fölforrósítom a vaslemezt, egészen addig, amíg el nem kezd vörösen izzani. Aztán nincs kegyelem: fogom a legnehezebb kalapácsot, és addig ütöm, amíg föl nem veszi a kívánt formát. Aztán belemártom egy hideg vízzel teli kádba, és az egész műhelyt betölti
a fölcsapó gőz, miközben a vasdarab recsegve-ropogva tiltakozik a hirtelen hőmérséklet változás ellen. És ezt addig kell ismételnem, amíg meg nem kapom a tökéletes darabot. Egy alkalom sohasem elég. A vas, ami a kezembe kerül, néha nem bírja ezt a bánásmódot. A forróság, az ütések, a hideg víz néha megrepeszti. És én tudom, hogy soha nem válhat belőle jó ekevas vagy motortengely. Ilyenkor egyszerűen az ócskavas közé dobom, a nagy halom tetejére, ami a műhelyem bejáratánál van.
Tudom, hogy Isten a bánat tüzében izzít - éppúgy, ahogy én a vasat. Elfogadom az ütéseket, amiket az élet mér rám, néha pedig én is olyan hidegnek és érzéketlennek érzem magam, mint a víz, amely a forró vasat gyötri. De nem kérek semmi mást, csak ezt: „Istenem, Anyám, ne hagyd abba, míg föl nem veszem azt a formát, ami rám vár. Üss úgy, ahogy jónak látod, addig, ameddig csak akarsz - de kérlek, sohase hajíts a lelkek ócskavashalmára."
A fény változékony, a szél eloltja, a villám meggyújtja, nincs ott egy állandó helyen, mint a ragyogó nap - mégis megéri harcolni érte.
A csend, ahonnan minden hang ered és ahová minden hang
végül visszatér. A mozdulatlanság két lélekzetvétel között. A csend két
gondolat között. Minden hang. Minden és mindenki rezgés. Minden és mindenki
egy sajátos, egyedi rezgésminta. Amit mi anyagnak nevezünk nem más mint
egymásra épülő rezgő rendszerek összessége – mondja ki mára a nyugati tudomány
is azt, amit a keleti hagyományok évezredek óta tudnak. Ezért fontos
odafigyelni arra, hogy milyen hangokkal és rezgésekkel kerülünk kapcsolatba. A csend és az éltető hangok nélkülözhetetlenek a
pihenéshez, a fejlődéshez, a békéhez. A külső-belső zajoldás észrevétlenül létszükségletünkké
vált. Egyetlen lélekzetvételnyi csend is mérföldkőnek bizonyulhat a nyugalom,
béke vagy a gyógyulás, változás felé vezető úton. A hallás az első érzékünk, amely kifejlődik bennünk az anyaméhben,
és halálunkkor az utolsó, amely ehhez a világhoz kapcsol – aktuális
kultúránkban mégis háttérbe van szorítva – mint minden egyéb, ami elsődleges. Behunyt szemmel hallgatni a világot.
