oldalak

2021. március 30., kedd

VÁLTOZTASS HOGY VÁLTOZHASS!

Ne folytasd életedet mindig ugyanazon a régi módon. Határozd el, hogy lépéseket teszel életed jobbá tételére, a aztán tedd is azt! Változtasd meg tudatosan gondolkodásodat pozitív irányba - ez minden, amit tenned kell.
YOGANANDA

2021. március 29., hétfő

AZ ÖRÖK SZABADSÁG MAGVA

Csak akkor vagy valóban szabad ember, ha lemondasz rossz szokásaimról. Addig vagy ura önmagadnak, amíg képes vagy magadnak parancsolni, hogy azt tedd, amit tenned kell, ám ha nem akarod megtenni, ha nem vagy képes magadon uralkodni, nem vagy szabad szellem. Az önuralom erejében rejtőzik az örök szabadság magva.
YOGANANDA

 

2021. március 28., vasárnap

KÉNY - SZER?

Teljes szabadságunk van olyan cselekedetek végrehajtására, mint az étkezés, olvasás, munka stb. Az akarat józan ítéletével összhangban - és ne a szokások kényszerítő hatása alatt éljünk e szabadsággal. Azt eszel, amit akarsz, és nem kényszerűségből, amit szokás. Ugyanígy, azt tedd, amit tenned kell, ne azt, amire a rossz szokások kényszerítettek.
YOGANANDA

2021. március 27., szombat

LELKI MÁGNES

A gondolkodási szokások lelki mágnesek, melyek hozzád vonzanak bizonyos dolgokat, embereket és körülményeket. Gyengítsd rossz szokásaidat minden olyannak kerülésével, ami alkalmat adna rá, vagy serkentené ezeket, de anélkül is gyengítheted, hogy az elkerülésükre összpontosítanál. Irányítsd gondolataidat a jó szokásokra vagy egy jó szokásra, és fejleszd azt, amíg megbízható részeddé nem válik.

YOGANANDA

2021. március 26., péntek

KÖRÜLTEKINTÉS

Mindig légy körültekintő, tudd, mit akarsz tudatosan megtenni, mert amíg akaratod nem lesz igazán erős, a körültekintés az, amit ismételten és kötelezően gyakorolnod kell a tudatalatti gondolatok, szokásokat befolyásoló erejének növelésére.
YOGANANDA

2021. március 25., csütörtök

INTELLEKTUS

Tudósok, szavaktól és obskúrus értelmezésektől ittasan
Egybehangzások, megfelelések gubancos hálóját szövögetik.
Az egyszerű gyakorlás velük elő nem fordulhat.
Vesd el az iskoláidat, és megjavul a világ.

Sokan vannak, akik az intellektusukon keresztül keresik a Taót. Ezernyi egybeesésnek örvendeznek, hasonlóságok után kutatnak a világ összes vallásában, ékesen szónokolnak elbűvölt közönségeik előtt. Mégis, gyorsabban jutnának az igazsághoz, ha gondolataikat a tapasztalataikhoz igazítanák.

Az intellektus eredendően kettős. Megkülönböztet, új kapcsolatokat hoz létre a fogalmak között, és ezeket „jelentésnek" nevezi. Ez a fajta analitikus gondolkodás rendkívül korlátozott a Tao valósága előtt, ami nem teljesen racionális, se nem mennyiségi, és messze nem írható le teljesen. Bár a Tao legtöbb követője tanult, azt is felismerik, hogy az intellektus nem több, mindössze a Tao sokoldalú megközelítésének egyik rész-szemlélete.

Azt mondják, adjuk fel az iskoláinkat - nem azért, mert a butaság kívánatos, hanem mert az intellektuson túli tudatossági szintet keressük. Tanuljunk, de közben ne veszítsük el a tapasztalat és a meditáció fontosságát. Ha sikerül vegyítenünk az intellektust és a tapasztalatokat a meditatív elménkkel, akkor semmi nem állhat közénk és a valóság szótlan érzékelése közé.

TENG MING-TAO

GYÜMÖLCS

A mindennapi nehézségek tanulságainak árán fel fogod ismerni, hogy a rossz szokások táplálják a véget nem érő anyagias szokások fáját, míg a jó szokások a szellemi törekvések fáját táplálják. Törekvéseidet egyre jobban a szellemi fa eredményes fejlődésére kell összpontosítanod, hogy egy napon az önmegvalósítás érett gyümölcsét gyűjthesd be róla.
YOGANANDA

 

2021. március 24., szerda

ELME ÖSSZPONTOSÍTÁS

Egy rossz szokás gyorsan megváltoztatható. Egy szokás az elme összpontosításának eredménye. Egy új és jó szokás kialakításához csak a rossz ellenkezőjére kell összpontosítani.
YOGANANDA

 

2021. március 23., kedd

KITARTÁS

Mind a jó, mind a rossz szokásnak időre van szüksége, hogy erőre kapjon. Az erőteljes rossz szokást fel lehet cserélni jó szokásokra, ha - ellentétben a rosszal - kitartóan műveled a jót.
YOGANANDA

2021. március 20., szombat

VÁLASZOLJ!

 
Jegyezd meg, hogy a te akaratodban Isten mindenható ereje nyugszik. Ha sok nehézség is kerül eléd, s minden akadály ellenére sem adod fel a reményt, ha gondolataidban állhatatos maradsz, akkor meg fogod találni Istent, aki válaszol neked.
YOGANANDA 

2021. március 19., péntek

FÉL - ELEM

Bízz a belső istenekben,
Fogadd el az áldásukat.
Illúzió szegi a valóságot.
Csak úgy léphetsz át, ha ledöföd a félelmet.

Meditációidban istenekkel találkozol. Ezek nem többek, mint saját elméd legszentebb részei - nem más lények. Belső istenségeid erővel és tudással ajándékoznak meg. Kétely és félelem nélkül fogadd el, ami utadba kerül. Megbízhatsz az isteneidben. Sosem árulnak el téged, hiszen sosem árulhatod el önmagad.

Ez a bizalom eloszlatja a félelmet, és a sajnálkozást. Megoldást találsz a belső küzdelmeidre. Az istenek elkalauzolnak egészen a valóság határáig. A túloldalon tátongó mélység - a létezés végső természete. Át azonban csak akkor léphetsz, ha levetettél minden félelmet és sajnálkozást.

Minden félelem az én érzetéből ered. Amikor megállunk a valóság határán, attól félünk, hogy elveszítjük az önazonosságunkat, ha átlépünk. Rettegünk attól, hogy elpusztulunk. Pedig mindenekelőtt a Taóból jöttünk. A Tao vagyunk. A visszatérés nem a megsemmisülésünket jelenti, hanem az eggyéválásunkat a mindenséggel. Igaz, hogy többé már nem leszünk azok, akik most vagyunk, hanem egyesülünk a Taóval. Abban az állapotban pedig semmi szükség a félelemre.

TENG MING-TAO

FEL - ADAT

Feladatod, hogy felébreszd vágyadat értékes feladatok megtételére. Azután korbácsold akaratodat cselekvésre, amíg a bölcsesség útját nem követi, melyet eléd tártak
 
YOGANANDA

2021. március 18., csütörtök

VÉGZET

Oszlasd el az időt,
S a végzetet
Is eloszlatod.

A végzet az életünkbe lépő zavaró erő, ami a legrosszabb pillanatban dönti romba a dolgainkat. Pedig, amit végzetnek nevezünk, csupán a saját tetteink következménye, semmi több. Minden tettünkkel események láncolatát indítjuk el, amelyek teljes egészében hozzánk kötődnek. Minél gyorsabban futunk ezek elől a kötelékek elől, annál gyorsabban követnek bennünket. Nem vághatjuk el, minden tettünk csak erősebben húzza meg a köteleket.

Itt a kulcselem az idő. A múlt eseményei hordozzák az átkot. A Tao zöldfülű követői megtanulják manipulálni a múltat, a jelent és a jövőt. Kiismerik, hogyan működnek a körülmények, és megtanulják az előnyükre fordítani azokat. A Tao haladóbb követői tartózkodnak ettől a mesterkedéstől. Ők kitörölnek minden utalást múltra, jelenre, jövőre, mint meghatározást, ezzel utasítják el a végzet fogalmát.

Ahhoz, hogy eljuthassanak egy olyan állapotba, ahol már nem nyomja őket a múlt, s a jövő nem meghatározott, rendkívül mélyen eggyé kell válni a Taóval. Ekkor a követő nem cselekszik másként, mint maga a Tao. Számukra megszűnik a végzet, ami ellenkezne velük, mert ők lesznek a lét, ők lesznek az okság, ők lesznek a Tao maga.

TENG MING-TAO

ERŐSÍTSD MEG!


 

2021. március 17., szerda

SZENTSÉG

Minden szentség sérthetetlen,
Minden gondolat lehet önálló.
A legmélyebb cél, hogy megtaláld
A szentség forrását.

A testet elpusztíthatják, és cafatokra téphetik, de az elme meghódíthatatlan. Csak akkor hatolhat be köreinkbe valaki, ha felhatalmazzuk rá. A gonosz harcolhat azért, hogy leigázzon fizikailag, érzelmileg vagy mentálisan, de csakis megtévesztéssel győzhet. Ezért kell emlékeznünk saját lelkünk szentségére. Gondolatainkat mi hozzuk létre. Amíg eltökéltek vagyunk, a gonosz nem vehet erőt rajtunk. Sokan azt gondolják, hogy mások olvasnak a gondolataikban, vagy hogy az istenek figyelik minden mozdulatunkat. Sem mester, sem látnok, sem istenség nem léphet be a belsőnk kapuján, ha mi nem döntünk úgy, hogy beengedjük.

Ugyanakkor, ha visszahúzódunk lelkünk szentélyébe, megismerhetjük önmagunkat. Ezt a munkát nem végezheti el senki más helyettünk, csakis mi magunk, folyamatos szemlélődéssel. Senki más nem léphet lényünk legszentebb belsejébe, csak mi találhatjuk meg életünk titkait.

TENG MING-TAO

AKARATERŐ

 

Ha elhatározod magad bármire, hogy meg akarod tenni, azt meg is tudod tenni. Isten a minden-dolgok összessége, és ez a képmása benned is megvan. Ő megtehet mindent, ha azonosítod magad az Ő kimeríthetetlen természetével.
 
YOGANANDA

2021. március 16., kedd

ÁTTÖRÉS

 

Hideg színű árnyékok a tavon,
A fűzfa ágai a jeget seprik.
Egy káprázatos hattyú emelkedik fel a napfényben.

Hosszú-hosszú önművelés után az ember összegyűjtött energiája elér egy küszöböt, majd telítve kitör, lélegzőn, elevenen. A lendület aprólékos növelése nélkül a kioldásnak ez a pillanata sosem jöhetett volna el. A felkészülés és tapasztalás hosszú évei után a lélek felszabadulásával nem szóródik szét, hanem erős összpontosítással képes az embert magasabb tudatállapotba emelni. Amikor az ember szellemi energiája kibontakozik, az olyan, mint amikor egy hattyú kiemelkedik a vízből.

Amint az összegyűjtött energiád eléri ezt a szintet, teljesen megváltozol. Egyrészt igazi enyhülést találhatsz ezen a ponton, másrészt meglátod az összes többi lehetőséget, amelyek még a felfedezésedre várnak.

A nagy lehetőségek felbukkanása magával hozza a felelősség szükségességét is. Ha eltérsz életutadtól azért, hogy új látképeket fedezz fel, emlékezz rá, milyen messzire repülsz, és térj vissza a megfelelő időben. Csakis te döntheted el, hogyan alakítsd az életed. Még ha jó pilóta vagy is, irányítsd bölcsen a repülést.

TENG MING-TAO

GONDOLATERŐ, AKARATERŐ


Ha minden elérhető külső eszközt és saját természetes képességeidet is felhasználod minden akadály leküzdésére utadon, kifejlesztheted azokat a képességeket magadban, melyeket Isten adott neked, azokat a határtalan képességeket, melyek lényednek legbelső erőiből forrásoznak. Rendelkezel a gondolaterővel és az akaraterővel. Használd ezeket az isteni ajándékokat a lehető legeredményesebben.

YOGANANDA

2021. március 15., hétfő

FELHALMOZÓDÁS

 

Egy hasadék a viharos tengeren,
Arany rakódik a csontokra.
Miután a felhalmozódás elkezdődött,
Vigyázz, hogy félbe ne szakítsd!

Van egy mese egy jámbor fiúról, akinek az apja meghalt. Egy fengshui-szakértő arra utasította a fiút, hogy egy tengeri barlang bejáratánál temesse őt el. A tenger százévente egyszer nyitja csak meg ezt a helyet, és a család, aki ezt kihasználja, nagy vagyonra számíthat. Bár balsejtelmek gyötörték e szokatlan temetkezési hellyel kapcsolatban, a fiú, a megadott időben a vízbe eresztette a koporsót.

Hetek múltán aggódni kezdett, hogy mit tett. Végül elment egy konkurens szakértőhöz, aki, irigységtől vezérelve, azt tanácsolta a fiúnak, hogy emeltesse ki a koporsót. A fiú úgy is tett. Amikor a koporsót a felszínre emelték, és kinyitották, a fiú látta, hogy finom aranyréteg kezdett lerakódni apja csontjaira - a megindult kedvező átalakulás csalhatatlan jeleként. Megbánva tettét, vissza akarta dobni az apja holttestét, de már túl késő volt. A tévedést nem lehetett helyre hozni.

A spirituális gyakorlást nem szabad megszakítani. Aggódhatunk, mert alig észlelünk valami haladást napról napra, de maradjunk türelmesek, míg meg nem látjuk, milyen eredményeket gyűjtött kitartó erőfeszítésünk. Az önfejlesztés egyenletes, fokozatos haladást jelent. Az idő előtti megszakítás sokkal rosszabb, mintha el sem kezdjük.

TENG MING-TAO

2021. március 14., vasárnap

KONCENTRÁLJ!


 

Mindig légy biztos abban, - benső éned csendes birodalmában - hogy aminek az elnyerésére vágysz, helyes-e számodra, és összhangban van-e Isten célkitűzéseivel. Azután alkalmazd akaratod minden erejét, hogy végrehajtsd szándékodat; elhatározásodhoz ragaszkodva koncentrálj Isten gondolatára, az ó gondoskodására bízva magad - a minden erő és beteljesülés forrására.

YOGANANDA 

2021. március 13., szombat

VEZETÉS

Ha tévedés vezet, az emberi akarat vezet félre bennünket, de ha a bölcsesség vezet, akkor az emberi akarat össze van hangolva Isten akaratával. Isten terve gyakran válik előttünk homályossá az emberi élet küzdelmei folytán, és elveszítjük benső vezetésünket, amely megvédene a szenvedések szakadékaitól.
YOGANANDA

2021. március 12., péntek

BENSŐ AKARAT

 

A dinamikus akaraterő létrehozása határozza meg, hogy az életben meg tégy olyan dolgokat, amelyeket egyébként nem tudnál végrehajtani. Kísérelj meg először egy egyszerű feladatot elvégezni. Amikor önbizalmad erősödik, és akaratod dinamikusabbá válik, törekedhetsz nehezebb teljesítményekre. Légy meggyőződve, hogy jól felkészültél, azután utasítsd vissza a balsiker gondolatát. Fontos, hogy benső akaraterődet egy időben csak egy dolog megtanulására vagy elvégzésére szenteld, ne forgácsold szét benső életerődet azzal, hogy valamit félbe hagysz azért, hogy új dologba kezdj.
YOGANANDA

2021. március 11., csütörtök

FÜGGETLENEDÉS

A téli hóban
Magányosan álló darunak

Nincs szüksége ékszerekre.

A hulló hóban egyedülálló daru a függetlenség igen kifejező jelképe. Nincs szüksége senkire, biztonságban van a környezetében, és képes egyedül végigmenni az életén. Függetlensége abból ered, hogy elégedett önmagával, önmagában.

Nincs szüksége ruhára, házra, vagyonra, státuszra. Elégedett, sőt, büszke a lényére. Így van ez velünk is: mi szükség pazar ruhákra, lenyűgöző karrierre, fenséges templomra vagy ékszerekkel teleaggatott mesterre? Az, amit akarunk messze túl van ezeken a külsőségeken.

A terhek, nehézségek csiszolják a személyiséget. Milyen egyéni vonások gátolnak a függetlenedésben? Ezek a területek határozzák meg az egyéni gyakorlásodat, mivel küzdened kell azért, hogy megállj a saját lábadon. Ez nem jelenti azt, hogy sosem csatlakozol másokhoz, de csak a szükséges mértékben működsz együtt másokkal. Ily módon sosem nyel el egy csoport, és sosem félsz az egyedülléttől.

TENG MING-TAO

AKARAT

Az ember mint Isten képmása magában hordja az akaratnak isteni, mindent megvalósító hatalmát. Az ember legfontosabb kötelessége megtalálni, hogyan lehet helyes meditálás által összhangba kerülni az Isteni akarattal.
 
YOGANANDA

2021. március 10., szerda

ILLUMINÁCIÓ

 

Tüzet tápláló tűz.

Mindenki tudja, hogy a fa meggyújtása tüzet csihol. De amikor a tűz táplálja a tüzet, ritka alkalom, amely a legnagyobb fényességet eredményezi. Két láng egyesül, és együtt olyan fényesen világítanak, amire külön-külön nem lettek volna képesek.

Közösségi tevékenységre vetítve ez azt jelenti, hogy amikor valaki együttműködik másokkal, akkor az eredményeik messze meghaladják az egyének által elérhetőeket. Ez a helyzet harmóniát igényel, amely ötleteket, inspirációt termel, valamint lendületet a növekedéshez és cselekvéshez. Ha az erők egyesítése megfelelő, akkor az eredmények hasonlatosak a tűz táplálta tűz esetéhez, és bevilágítják az egész világot.

Időnként az egyesítés éppen két emberre vezethető vissza. Ha ketten egyesítik erőiket, egyéniségük feláldozása helyett csak erejüket adva egy vállalkozásba, akkor csodálatos helyzet áll elő, amely mások javára szolgál, és a két embert is nagyobb növekedésre bátorítja.

A tűz táplálta tűz jelentheti az érintett energiák villámgyors kimerülését is. Óvatosság szükséges, hogy ne veszítsük el egyéniségünket semmilyen egyesülésben. Az eszme az egyesítés, nem a beolvasztás. Nem érdekes, mi minden érhető el, ha összefogunk másokkal, bölcs, ha emlékszünk rá, hogy mindannyian függetlenül járjuk ezt az ösvényt. Az utazás végső igazságával és a végső jutalmakkal egyedül kell szembenéznünk.

TENG MING-TAO

VÉSŐ

 

Gurum megtanította, hogyan kell használnom a bölcsesség vésőjét, hogy az isteni jelenlét befogadására méltó templommá alakíthassam át magam. Minden ember meg tudja ezt tenni, ha a Szent Írásokat, az istenileg megvilágosodott tanítók írásait és tanácsait, tanításait követi.
 
YOGANANDA

2021. március 9., kedd

ALKOTÓERŐ

 

A vihar darabokra tör,
Felhők lepik el a láthatárt.
Az ég forgása.
Mozgat mindent idelent.

Mozgás nélkül semmi nem keletkezhetne az univerzumban. Az ég forgása kelthet szelet, esőt, mennydörgést, villámot. A Föld forgásának köszönhetjük a nappalokat és éjszakákat, az időjárást, az évszakokat és a növények növekedését. A mozgás felel az alkotókészségért.

A Tao követői értékelik a kezdeményezést, de a puszta agresszió nem elég. Kreativitásra is szükség van. Ez jelenthet problémamegoldó-készséget, szokatlan stratégiák kiötlését vagy versírást, zeneszerzést, festést. Az ember ilyenkor a Taóval összhangban mozog, nem csak majmol vakon, hanem értelmesen és harmonikusan ellenpontoz. Az alkotókészség nem azt jelenti, hogy önkényesen kifacsarunk valamit a kulturális elméinkből. Inkább spontán együttműködés a Taóval, mozgás, ami életet, s nem nyomorúságot hoz másokra.

Az ember akkor éri el a kreativitás végső szintjeit, amikor olyan alaposan elsajátított valamilyen jártasságot, hogy el is feledkezhet róla. Nézzük csak az eget és a földet. Gondolkodnak vajon az időjáráson, az évszakokon vagy az éltető körforgásokon? Csak forognak, természetükhöz híven, a többi létrejön, anélkül, hogy gondolkodnának vagy munkálkodnának rajta. Ez a valódi erőfeszítés nélküli cselekvés, és a legmagasabb rendű készség, amit a Tao követője elérhet.

TENG MING-TAO

ISTEN ÁLMA

 

„Ha valaki a nirvikalpa megvalósítása által tudja, hogy Földetek Istennek egy álma, az eljuthat a finomabb anyagú, álom-teremtette bolygóra, a Hiranya-lokára, és ott megtalál földi testemhez pontosan hasonló feltámadt testemben. Yogananda, mondd el ezt mindenkinek.” Swami Sri Yukteswar mondta Yoganandának, aki előtt 1936. június 19-én testben jelent meg - több mint 3 hónappal földi eltávozása után.

2021. március 8., hétfő

VISSZATÉRÉS

 

Meredek szögekben
Verődnek keresztbe-kasul az égbolton.
Szabad röptű fecskék
Köröznek vissza a fészkükre.

A fecskék sebes repülésükről és kiszámíthatatlan röppályáikról híresek. Ugyanakkor bármilyen messzire repüljenek is, előbb-utóbb visszatérnek a fészkükbe.

A visszatérés eszméje mindannyiunk számára fontos. Munkálkodjunk, fedezzünk fel új dolgokat, utazzunk, és érjük el a céljainkat az életben. Nem számít, mennyit erőlködünk, mennyit barangolunk, de szükségünk van valamilyen mágneskőre, valamilyen központra, ahonnan indítjuk a műveleteinket. Néhányunknak ez egy hely, egy otthon. Másoknak elég, ha csupán visszahúzódnak a szívükbe.

A Tao követői szerint létezik egy központi szellem, ahová mindannyiunknak vissza kell térnie. Ezt a központi szellemet egyre jobban beszennyezik a gondolataink és a civilizációnk bonyodalmai. Minden oktatás - bár szükséges rossz - foltot hagy az eredendő lelken. Ezért a visszatérés egyszerűsítés, amely elveti a szocializáció szükségtelen problémáit. Fokozatosan eltávolítjuk az egyes rétegeket, és megkeressük az utunkat vissza, a makulátlan, tiszta belső személyhez. Hosszú ideig tart, rengeteg útmutatás és gyakorlás szükséges hozzá, de amíg vissza nem térünk természetes állapotunkba, nem remélhetjük igazán, hogy egyesülünk a Taóval.

TENG MING-TAO 

BARÁTSÁG

Swami Sri Yukteswar Paramahansa Yoganandához, tanítványához: „Barátod akarok lenni mostantól fogva örökké! Nem számít, hogy akár a legalacsonyabb mentális síkon vagy, vagy akár a bölcsesség legmagasabb fokán. Barátod akarok lenni, még ha tévedsz is, mert akkor inkább lesz szükséged barátságomra, mint bármikor máskor."

2021. március 7., vasárnap

ZENIT - NADÍR

 

Hajnalban ragyog a látóhatár.
Alkonyatkor elcsitul az ég.

A hajnal és az alkonyat együtt mérik a napot. Amikor a nap felkel, a hold leszáll. Amikor a hold kél, a nap nyugszik. Ez jelenti a létezés ciklusát, mert e váltakozás nélkül az univerzum ereje kimerülne. Amikor a nap eléri a zenitet, pályájának csúcsát, elkerülhetetlenül elindul lefelé, a nadír, a mélypont felé. Minden esemény - beleértve terveinket és tevékenységeinket - ugyanezt a mintát követi.

Bölcs az, aki ismeri az élet körforgásait, és tudja, hol található rajtuk egy adott körülmény, aminek részesei vagyunk. Ha el akarunk nyújtani valamit, kapcsoljuk össze valamilyen felfelé ívelő tevékenységgel. Ha valamit el akarunk pusztítani, akkor csak vezessük el a tetőpontjára, mert a zenitje után minden dolog hanyatlani kezd.

Az emberek túl gyakran bizonytalankodnak affelől, hol is állnak az életben. Fontos, hogy mind rövid, mind hosszú távon megvizsgáljuk. Ha tíz év alatt messzire akarunk jutni, akkor minden évben hosszú utat kell megtennünk. Ha hosszú utat akarunk megtenni évente, akkor gondoskodjunk róla, hogy minden nap tegyünk valami lényegest. Az élet körforgásai segítségével állítsunk fel mércét az életünkben, majd rendezzük el a terveinket a választott mértékegységnek megfelelően. Ezután már nem kell tartanunk attól, hogy nem tudjuk, mennyit haladtunk.

TENG MING-TAO

 

LÁNG

Testem meg fog halni, de munkám folytatódik. És szellemem tovább él. Még ha el is megyek, együtt fogok dolgozni veletek a világ kiszabadításáért - Isten akarata szerint. Készüljetek Isten dicsőségére! Töltekezzetek meg a Szellem lángjával!

YOGANANDA

2021. március 6., szombat

FELEMELKEDÉS

 

Fagyos reggel, kőlépcsők.
Meredek út vezet a templomhoz.
Időnként rosszul léphetünk,
De újra és újra keljünk fel.

A spiritualitás naponta gyakorlandó. Nem számít, mennyit teljesítettünk az egyik nap, folytatnunk kell a következőn. A haladás olyan észrevétlen lehet, hogy akár haszontalannak is érezhetjük az erőfeszítést, és nehéznek a másnapi felkelést, s a folytatást ugyanazzal a lelkesedéssel. Pedig pontosan ez a teendőnk.

Ha megvan az útmutatás, a tehetség és a megfelelő körülmények, akkor figyelmünket nagyrészt ennek az egyszerű, mindennapi erőfeszítésnek kell szentelnünk. Soha senki nem termett még a mennyben egyetlen ugrással. A szellemiséget egyenletes mászással érhetjük el, amilyen a hegyi templomhoz vezető nehéz utazás. A lépések száma ezrekben mérhető, az út meredek. Sokáig tart eljutni odáig, de kárpótol a kilátás útközben, és gondolhatjuk, hogy a legjobb kilátás a csúcsról nyílik. Ha elesünk, szedjük össze magunkat, és másszunk vissza újra az útra.

A szellemi élet sikerét nem a látványos események mérik, hanem a mindennapos odaadás. Ez a vasakarat, ez a mély őszinteség gondoskodik a felemelkedésünkről.

TENG MING-TAO

ISTEN IRGALMA

Isten irgalmának esőcseppjei nem gyűlnek össze a büszkeség hegycsúcsain, de könnyen lefolynak az alázatosság völgyébe.

YOGANANDA 

 

2021. március 5., péntek

AKADÁLYTALAN

 

A madárdal zavartalan száll
Át a kék égen, a zöld mezők felett.
Ha érzed, a rohanó Taót,
Engedj utat neki, engedj utat neki.

Milyen érezni a Taót? Erőfeszítésmentes áramlás, elsöprő lendület. Mint az elnyúló táj felett szárnyaló és lebegő madárdal. Érezheted az életedben: az események tökéletes lendülettel, remek ritmusban követik egymást. Érezheted a testedben: az energiák pezsdítő crescendóban emelkednek benned, hogy minden idegszálad bizsereg tőle. Érezheted a szellemedben: olyan tökéletes kegyelmi állapotban lehet részed, ahol a valóság tájképe felett ünnepelsz, mint az elhaló madárdal.

Amikor a Tao hasonlóképpen közelít hozzád, lovagold meg, mindazért, ami értékes számodra. Ne avatkozz be. Ne állj meg - azzal kudarcot, elidegenedést, bánatot vonsz magadra. Ne próbáld irányítani. Hagyd szabadon áramlani, és kövesd. Amikor a Tao veled van, tegyél félre minden aggodalmat. Kövesd, amíg szól a dal. Csak kövesd.

TENG MING-TAO

VIRÁG

Ó, Mindenek Teremtője! Engedd, hogy ragyogó virág legyek álmaid kertjében. Vagy lehessek egy kicsiny csillag, melyet szereteted tart időtlenséged fonalán, mint csillogó gyöngyszemet mennyországod határtalan nyakláncán. Vagy add nekem a legnagyobb kitüntetést: a legszerényebb helyet a Te szívedben. Ott meg fogom ismerni az élet legfennköltebb alkotásait.
YOGANANDA

2021. március 4., csütörtök

ILLESZTÉK

Eső csepeg az ereszről
A természet költészete.
Szóban és írásban
Magunknak magyarázunk.

A Tao megismerése ugyanott lakik az elmében, ahol a költészet. Ezért fejezték ki magukat az ősök versekben: ugyanaz a gyors felfogás. Amikor megérintjük a Taót, nem a tudós beszél belőlünk, hanem maga a Tao szelleme. A régi szövegek részletesen írnak erről. Ezért van ilyen hatalmas különbség a tudósok és a gyakorlók szavai között, ahogy a tudósok és a költők szavai között is.

A tanulmányaink elején össze kell illesztenünk a tapasztalatainkat, és hagynunk a Taót, hogy átáramolhasson rajtunk. A Tao követői rendszeresen írnak, illetve készítenek más alkotásokat, költeményeket is önmagunk megismerésének eszközeként. Összeillesztve a tapasztalataikat segít nekik, hogy megérthessék azokat a fejlődési fázisokat, amiken éppen keresztülmennek. Amikor képessé válnak erre, az kielégíti és semlegesíti racionális elméjüket. A folyamat elsodorja az útból az intellektualizmust, és ami marad, az a tiszta, szavakon és képeken túli Tao.

TENG MING-TAO

 

GURU - MESTER

A guru és a tanítvány kötelessége az egymás iránti hűség. Nemcsak egy életen, hanem sok életen keresztül, ha az a kapcsolat szükséges Isten eléréséhez. Azok, akik maradéktalanul hűségesek gurujukhoz, biztosan elérhetik a végső felszabadulást és felemelkedést. Tanítója lehet egy embernek több is, de guruja csak egy lehet, aki guruja marad sok életen keresztül, mindaddig, míg a tanítvány el nem éri végső célját, Istenben való felszabadulását. Erre kell gondolni amikor a kapcsolat kialakul.
#YOGANANDA

2021. március 3., szerda

A - LÁZAT, ALÁ - ZAT, ALÁZ - AT, AL - ÁZAT

Alázatosságomban akarok büszke lenni. Megtisztelve akarom magam érezni, amikor Istenért végzendő munkával vagyok fegyelmezve. Azt akarom, hogy megörvendeztessen minden alkalom, amikor szeretetet adhatok gyűlöletért!
#YOGANANDA