oldalak

2021. július 29., csütörtök

INTUÍCIÓ

 

A sólyom nem töpreng vadászat közben.
Nem gondol elvekkel és etikával.
Minden, amit tesz, természetes.

Az állatok Taóhoz-közeli, egyszerű életet élnek. Nincs szükségük gondolkodásra, sem érvelésre: sosem kételkednek önmagukban. Ha éhesek, esznek. Ha elfáradtak, alszanak. Intuíciójuk szerint felelnek a nap eseményeire. Párosodnak a megfelelő idényben, és az ismereteiknek megfelelően gondozzák az utódaikat. Amikor elpusztulnak, felfalják őket a ragadozók, vagy elemészti őket a szenvtelen időjárás.

Ezzel szemben, mi emberi lények elválunk a természetes normáktól, aggódunk a cselekedetek etikája miatt. A cselekvés szélsőségei a szadistától a moralistáig terjedő skálán változnak. A Tao ezt mind mesterkéltnek és természetellenesnek tartja. Miért szakítsuk el magunkat a természettől?

A Tao követője szívesebben él teljes összhangban a Taóval, elkerülve az elmélet és a túlzott gondolkodás beavatkozását. Bár először alaposan meg kell tanulnunk a képességeket és az etikát, méghozzá oly mértékben, hogy beépüljenek a tudatalattinkba. A helyes és a helytelen mérlegelése egy helyzetben, túl lassú reakció. A megérzésünk szerint kell tennünk, ami helyes. Ott nincs helye egy cselekedet előre vetítésének, sem kételynek önmagunkban.

TENG MING-TAO

NYILATKOZZ MEG!

 

Ha elhatározod magadban, hogy meg akarod látni Istent - mindenütt megláthatod őt. Akár edényt mosogatsz, akár árkot ásol, irodában dolgozol vagy kertben, bárhol is tevékenykedsz - mondd magadban: Atyám, nyilatkozz meg nekem! Tudom, hogy itt vagy. A Napban is benne vagy, a fűben is benne vagy, ebben a helyiségben is jelen vagy - a szívemben is benne vagy.
 
YOGANANDA

2021. július 28., szerda

ÉREZZEM!!!

 

Imádkozom Hozzá: Uram, Te vagy a teremtés Ura, ezért Hozzád jövök. Nem akarok sohasem lemondani arról, hogy beszélgess velem, és kérlek add, hogy állandóan érezzem jelenlétedet. Én nem akarok élni Nélküled!
 
YOGANANDA

2021. július 27., kedd

HOL A LELKED?

Milyen könnyen zsúfolják tele az emberek esztelenségekkel napjaikat - és mily nehezen töltik azt el értékes tevékenységekkel és gondolatokkal! Istent azonban nem az érdekli, hogy miben tevékenykedünk, hanem az, hogy hol van a lelkünk. Mindenkinek vannak különböző nehézségei, gondjai - de Isten nem hallgat semmilyen mentegetőzésre. Ő azt kívánja, hogy gyermekeinek lelke őbenne merüljön el - akármilyen nyugtalanító körülmények közepette is.

YOGANANDA

2021. július 26., hétfő

SZABADIDŐ

 

Madárcsicsergés jelzi a közelgő esőt,
Kutyaugatás csattog át az alkonyi falun.
Füstoszlop emelkedik a fenyőfák között,
Elégedett családok vacsoráznak
arany ablakok mögött.

Az élet lüktetése az üres időkben mérhető, az események közti intervallumokban. Ha meg akarod látni a Taót, fel kell ismerned ezeket a tereket. Ez szabad időt igényel, lehetőséget, hogy leülj és szemlélődj, és hogy felelj a belső késztetésekre.

Ha találsz egy helyet, ahová elvonulhatsz, az életedet úgy alakíthatod, hogy a Tao áradjon beléd. Az erdőben, vagy a hegyekben, vagy kis falvakban, ahol az idő lassabban halad, és az emberek érzékenyek a természetre, megismerhetjük a mélységet. Csak akkor pillanthatod meg a Taót, ami csupa békesség, nyugalom és a valóság természetes érzékelése, ha van időd bizonyos rendíthetetlen hit összegyűjtésére.

TENG MING-TAO

HOL VAGY URAM?

Egyedül az Úr tetszésére tervezek és cselekszem a Földön. Amikor dolgozom, vizsgálom magam, és ezt suttogom: Hol vagy Uram? - s az egész világ megváltozik körülöttem. Nincs semmi más, csupán egy hatalmas Fény és én ennek a Fénynek a tengerében egy piciny buborék vagyok. Ilyen az öröme az Istenben való létezésnek.
 
YOGANANDA

 

2021. július 19., hétfő

HÁROM

 

A következő három tanács, mely egyben előírás is, foglalja magában azt a szabályt, amelyre minden tanítványnak szüksége van az életben. Ezek: nem ragaszkodás a földi dolgokhoz, Istennek mint mindent adónak a felfogása, megértése, illetve csendes türelem. Mindaddig, míg a háromból bármelyik is hiányzik, nagyon komoly szellemi hiányokkal kell megküzdenünk.
 
GYANAMATA


2021. július 18., vasárnap

SZENT

 

Sohasem láttam, sohasem hallottam, hogy Gyanamata bárkit is bírált volna. Soha nem hallottam ingerült szavát. Minden tanítvány, aki olyan szerencsés volt, hogy ismerhette őt, valami újszerű, sajátságos inspirációt érzett közelében, és mind azt mondták róla: ő valóban szent volt.

YOGANANDA

2021. július 17., szombat

2021. július 16., péntek

CSISZOLÁS

 Ne foglalkozz mások hibáival. Használd a bölcsesség csiszoló eszközét - saját elméd ragyogóvá és hibátlanná alakítására. A magad példájával másokat is sugalmazol, hogy tisztítsák meg saját környezetüket.

YOGANANDA

2021. július 15., csütörtök

MEGSZAKÍTATLAN FEJLŐDÉS

 

Amikor azt mondják neked, hogy jó vagy, nem szabad lazítanod, hanem azonnal arra törekedj, hogy még jobb légy! A megszakítatlan fejlődés ad boldogságot neked, környezetednek és Istennek.
 
YOGANANDA

2021. július 14., szerda

ELVÁRÁS MENTES

 

Nem várok másoktól semmit, így azok cselekedetei nem kerülhetnek ellentétbe kívánságaimmal.
 
YUKTESWAR

2021. július 13., kedd

VÁLJ SZÉPPÉ!

Kerüld a negatív életszemléletet. Miért merednél a csatornába tekinteteddel, amikor minden oly csodás körülöttünk? Hibát lehet találni még a legnagyszerűbb művészeti, zenei vagy irodalmi műben is, de nem jobb-e élvezni azok báját és szépségét? Az életnek egyik oldala ragyogó, a másik sötét - hiszen a viszonylagosság világa fényből és árnyból áll. Ha megengeded, hogy gondolataid destruktív dolgokon időzzenek, magad is ezekhez válsz hasonlóvá. Mindenben csak a jót vedd észre, hogy a szépség tulajdonságait szívd magadba.

YOGANANDA 

 

2021. július 12., hétfő

JEL - ENLÉT

 

Isten jelenlétének gyakorlása
Imádkozz Neki, “Uram, Te vagy a teremtés Mestere, ezért Hozzád jövök. Sosem fogom feladni amíg nem beszélsz velem és nem veszem észre a jelenlétedet. Nem fogok Nélküled élni.
 
YOGANANDA

2021. július 11., vasárnap

ÉGETŐ

 

Nem lehetsz szabad mindaddig, amíg el nem égeted a múlt tetteinek magvait a meditálás és a bölcsesség tüzében.
 
YOGANANDA

2021. július 10., szombat

PACSIRTA

Határozd el, hogy nem fog érinteni fájdalom, hogy nem leszel mesterkélt, hogy nem leszel a szokások és hangulatok áldozata - s olyan szabad leszel, mint egy pacsirta.
 
YOGANANDA

 

2021. július 9., péntek

SZABAD VÁLASZTÁS

Az akarat szabadsága nem abban áll, hogy a születés előtti vagy születés utáni szokásoknak vagy szeszélyeknek megfelelően cselekszünk, hanem abban, hogy a bölcsesség és a szabad választás sugallatának megfelelően cselekedjünk. Ha akaratodban összehangolod magad velem, (mint a guru bölcsesség-vezette akaratával) - megtalálod majd a szabadságodat.

YUKTESWAR

2021. július 8., csütörtök

GYÓGYÍTÓ FÉNY

Amikor a józan ítélőképességű, helyesen cselekvő ember „megpörköli" az elméjében felgyülemlett rossz hajlamok magvait, minden parányi agysejt a bölcsességnek, inspirációnak és egészségnek ragyogó trónjává válva, Isten dicsőségét hirdeti az értelmes test-sejteknek. Az az ember, aki elérte ezt az állapotot, valóban szabad. Az ilyen felszabadult lényeket jövendő testet öltéseikben karma nem érinti, és csak azért öltenek testet, hogy letöröljék mások karma-kötelékeinek könnyeit. Az ilyen felszabadult mestereket láthatatlan gyógyító fény övezi. Bárhova mennek, a boldogság és egészség fényét árasztják.
 
YOGANANDA

 

2021. július 7., szerda

KI VÁLASZT?

Az, hogy tetszésünk szerint azt tehetjük, amit akarunk, még nem bizonyítja igazi cselekvési szabadságunkat. Meg kell értened, hogy milyen mértékben vagy szabad, és mennyire befolyásolnak a rossz szokásaid. Jónak lenni csak azért, mert szokásoddá vált, hogy jó légy, még nem jelent szabadságot. Kísértésbe esni nem jelent bűnt, de ellenállni annak és legyőzni azt - az méltó dolog. Az a szabadság. Mert akkor egyedül szabad akaratodból és szabad választásodból cselekedtél.
 
YOGANANDA

 

2021. július 6., kedd

SZÉTTÉPI

 

A lélek kötve van a testhez a vágyak és kísértések, a szomorúság és a gondok láncával, és törekszik attól megszabadulni. Ha elkezded rángatni ezt a láncot, mely halandó tudatodhoz köt, egyszer majd a láthatatlan Isteni Kéz széttépi láncodat, és szabad leszel!
 
YOGANANDA

2021. július 5., hétfő

SZER - ENCSE

Nem tudod, milyen szerencsés vagy, hogy mint emberi lény születtél meg. Ezáltal áldottabb vagy minden más teremtménynél. Lehetőséget kaptál a meditáción keresztül Istennel bensőséges összeköttetésre lépni. Az Úr megadta neked azt a szabadságot, hogy keresd meg őt.
 
YOGANANDA

 

2021. július 4., vasárnap

SZOLGÁLAT

 

A szabadsághoz vezető út mások szolgálatán keresztül érhető el. A boldogsághoz vezető út a meditáláson keresztül visz el az Istennel való egybehangolódáshoz. Rombold le egód korlátjait, szabadulj meg önzésedtől, szabadítsd meg magad a test-tudattól, felejtsd el önmagadat; szabadulj meg testetöltéseidnek ezektől a börtöneitől, szereteteddel olvadj a Mindenbe, és légy Egy, minden teremtménnyel.
 
YOGANANDA

2021. július 3., szombat

SZAB - AD - SÁG

Az ember szabadsága végleges és azonnali - ha ő maga úgy akarja, és ez nem külső, hanem belső győzelmektől függ.
 
YOGANANDA

2021. július 2., péntek

KAR - MA

Mielőtt cselekszel, még szabad vagy. Cselekvésed után hatás követi a cselekedetet - akár akarod, akár nem. Ez a karma törvénye! Szabadon cselekvő személy vagy, de ha már végrehajtottál egy bizonyos cselekedetet, ennek következményét te fogod learatni.
 
YOGANANDA

2021. július 1., csütörtök

FELFELÉ SZABADULÁS

 

A szabadság azt az erőt jelenti, amelyet a lélek irányít, és nem a vágyak és szokások kényszere. Ha az egónak engedelmeskedsz, az leigázottságra vezet - ha a léleknek engedelmeskedsz, az felszabadulásodat hozza.
 
YOGANANDA

2021. június 30., szerda

ÖNGYÓGYÍTÁS

Elismerem, hogy minden betegség az EGÉSZségi törvények megsértésének az eredménye, és megkísérlem, hogy a bajt megszüntessem a helyes étkezéssel, a mértékletes evéssel, a böjtöléssel, több meditációval és helyes gondolkodással.
YOGANANDA

 

2021. június 29., kedd

TISZTÍTÓ - SZER

 

“Az orvos a gyógyítás munkáját Isten törvényei szerint végzi, amikor a megfelelő dolgokat alkalmazza." - mondta Sri Yukteswar. Ám a mentális terápia magasrendűségét magasztalta, és gyakran ismételte: „A bölcsesség a legnagyobb, leghatásosabb tisztító".
 
YOGANANDA

2021. június 28., hétfő

HATÁSKELTÉS

 
A makacs lelki és testi betegségek mindig igen mélyen gyökereznek az altudatodban. A betegséget, rejtett gyökereinek kitépésével lehet meggyógyítani. Ezért a tudatos elme minden állításának, a tudatos gondolatok erejének, olyan hatáskeltően kell átjutnia az altudatba, hogy az automatikusan viszont-befolyásolja a tudatos elmét. Az erős, tudatos állítások igy visszahatnak az elmére és a testre az altudat közvetítésével. Sót, a még erősebb állítások így nemcsak az altudatot érik el, hanem a felsőtudatot is, a csodás erők bűvös tárházát.

YOGANANDA

2021. június 27., vasárnap

HAMIS BARÁT!

 
A test hamis barátod. Add meg neki a szükségeset - de ne többet. A fájdalom és az élvezet múlékonyak, tűrd e kettősséget nyugodtan, ugyanakkor igyekezz azok reád ható befolyása fölé emelkedni. A képzelet (imagináció) az a kapu, amelyen keresztül mind az egészség, mind a betegség be tud lépni hozzád. Ne higgy a betegség valóságában még akkor sem, ha beteg vagy, mert az el nem ismert látogató elmenekül!
 
YUKTESWAR

 

2021. június 26., szombat

ISTEN EGÉSZSÉGI TÖRVÉNYEI

Tartsd be Isten egészségi törvényeit. A lelki egészség, az elme tisztán tartása felette áll a fizikai higiéné fontosságának, de ez utóbbit sem szabad elhanyagolni. Mindamellett ne élj olyan merev szabályok szerint, hogy a szokásaidtól való legkisebb eltérés megártson.
YOGANANDA

2021. június 23., szerda

BIZTOS MÓDSZER

 

A tökéletes, a feltétel nélküli hit Istenben a legbiztosabb módszer az azonnali gyógyulásra. A szakadatlan erőfeszítés ennek a hitnek az elérésére - az ember elsőrendű és legjobban jutalmazott kötelessége.
YOGANANDA

2021. június 22., kedd

NÉZETELTÉRÉS

 

Öregember, vigyázz a büntetéssel!
A nézeteltérés még nem hűtlenség.
Vattába csomagolt vasad lehet,
Hogy már csak törékeny csont a hájtömegben.

Senki nem játszhatja a legfelsőbb hatóságot. Az emberek vezetőket keresnek, papokat, gurukat és remetéket, hogy megtudják tőlük a helyes életreceptet. De azt senki nem ismeri. Senki nem ismerhet olyan jól, mint te saját magadat. Némi kezdeti útmutatáson kívül nem sokat kaphatsz egy bölcs embertől. Akár évtizedekig is tanulhatsz egy rendkívüli ember mellett, de sose add fel a méltóságodat, a függetlenségedet és a személyiséged.

Nincs legjobb módja a dolgok intézésének. Vannak hiteles ösvények, még ha el is térnek a tiszteletre méltó idősebbekétől. A sokféleség hasznára válik a hagyománynak. Az öregek viszont gyakran összekeverik a nézeteltérést a hűtlenséggel, és büntetést osztanak az eltérő nézetek miatt. Elszakadnak a Taótól, s öncélú sémákról papolnak. Talán saját közelgő haláluk miatt kapaszkodnak bizonyos nézetekbe. Amikor a vezetők elnyomásra váltanak, azt jelzi, hogy idejük a végéhez közeledik.

Van egy szállóige, ami az idős mestereket vattába csomagolt vashoz hasonlítja: kívülről lágynak tűnnek, de belső erejük hatalmas. Mind reménykedünk ilyen öregekben. Ám az öreg mesterek gyakran elveszítik kapcsolatukat a Taóval. A próba megmutatja, hogy nem maradt más belőlük, csak törékeny csont és háj. Hogyan tisztelhetnénk ilyen embereket?

TENG MING-TAO

GYÓGYÍTÁS

Ó, Szellem, taníts meg bennünket meggyógyítani testünket kozmikus energiáddal való feltöltéssel; segíts meggyógyítani elménket koncentrációval; és segíts meggyógyítanunk szellemi tudatlanságunkat a Rólad való meditálás isteni gyógyszerével.

YOGANANDA 



2021. június 21., hétfő

FEJLESZD MAGAD!

Meditálnunk kell, hogy hitünk elmélyülhessen. Ha egyszer részesülhettünk már Istennel való kapcsolatban, törekednünk kell e kapcsolatot egyre mélyebb és mélyebb tudatossággá kiterjesztenünk. Ezt kívánta Jézus, hogy mindenki ezt cselekedje. Fogadjuk el mindenütt jelenvalósága tudatát, mélyedjünk el ebben a misztikus gondolatban! Ezt tanítja nekünk Paramahansaji. Ő elhozza nekünk Istent, és minden, amit ezért cserébe kér, hogy fejlesszük magunkban a Krisztus-tudatot.

JANAKANANDA

 

2021. június 20., vasárnap

HÁZASSÁG

Lángok fala, könnyek hídja.
Hópehely a frissen kovácsolt láncon.

Egy tartós házassághoz a párnak rendkívüli erőfeszítéseken és nehézségeken kell átmennie. Olyan, mint amikor acélszemeket kovácsolnak egymáshoz. A vasat magas hőmérsékletre hevítik, majd hideg vízbe merítik. Egy házasság a szenvedély és a szerelem heve valamint a tragédiák, konfliktusok és ellenségeskedés dermesztő hidege között váltakozik. Egy tartós házasság olyanná válik, mint az edzett acél.

Nehéz egyedül átmenni az életen. Szükségünk van támogatásra és hogy érezzük, tartozunk valakihez, ami a közös célokért való munkálkodásból ered. Ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolat működjön, az értékek, a szemléletmódok és a célok alapvető összeillése szükséges. Elterjedt téves klisé, hogy a férj és a feleség legyenek barátok és szeretők is egyben. A házaspár a hűségnek egyetlen más kapcsolatban nem hozzáférhető szintjét ismerheti meg. Ám a Tao még egy ilyen hatalmas erő kapujában is mérsékletre int.

Végül is, minden kapcsolat átmeneti. Az egymás iránti hamis ragaszkodás függőséget okozhat - önkéntes köteléket szőve, ami elhomályosítja a tisztánlátást. Nem köthetjük magunkhoz a másikat, nem azonosíthatjuk magunkat a házasságunkkal, és nem kényszeríthetünk senkit, hogy maradjon velünk. De ha esélyünk nyílik rá, hogy együtt járjuk az utunkat, ki szólhatna bele abba, hogy kit választunk útitársaknak?

Amikor eljön a búcsú ideje, akkor eljön a búcsú ideje. Nincs szükség megbánásra. A házasság szépsége a tovaszálló hópehely tökéletességéhez hasonlítható.

TENG MING-TAO

ŰR - OTTHONOM

 

Magam szárnyalok a Szellem síkján, fenn, alant, jobbra, balra, belül és kívül - mindenütt, hogy rájöjjek: űr-otthonom minden zugában mindig Atyám szent jelenlétében vagyok.
 
YOGANANDA

2021. június 19., szombat

VÉG - TELENSÉG

Nagy időhatárokra kell irányítanunk gondolkodásunkat, mint: Örökkévalóság! Végtelenség!
YOGANANDA

2021. június 18., péntek

HOMOKBUCKA

Egyik nap láttam egy nagy homokbuckát, melyen egy pici hangya mászott. Gondoltam: a hangya bizonnyal azt véli, hogy a Himaláját mássza meg. A domb a hangyához képest óriásinak látszott - neki, de nekem nem. Hasonlóképpen - egymillió Nap-évünk Isten elméjében kevesebb lehet, mint nekünk egyetlen perc.
YOGANANDA

2021. június 17., csütörtök

HALHATATLAN SZELLEM

A Szellem tengerén lelkem kicsiny buboréka belesimul a fényhullámokba. Akár a születésbe sodródom, akár a halálban tűnök el, életem buboréka a Kozmikus Tudat tengerében nem halhat meg. Elpusztíthatatlan tudat vagyok a halhatatlan Szellem oltalmában.
YOGANANDA

2021. június 16., szerda

SKOLASZTIKA

 

 
Óceán egy koponyában,
Betűkben kutatja az egyetemes kódot.
Az elme, mint virág a jeges vízben:
Szem a szirmokban.

Az elme a spirituális kereső egyik legkényesebb problémája. Az ember nem boldogul nélküle - tényleg elengedhetetlen, ugyanakkor nem hagyhatjuk, hogy diktátor maradjon. Az intellektust teljesen ki kell fejleszteni, mielőtt semlegesítjük. Amíg ezzel nem végzünk, fékezi a munkánkat, és megakadályoz bármi lényeges spirituális eredményt.

A tudományos munkásság tehát fontos első lépcső. A tanulás eszköz ahhoz, hogy hozzáférjünk a konvencionális világhoz, kielégítsük a kíváncsiságunkat, és elkerüljük a babonás hajlamokat, irányokat. Nem mélyülhetünk el a filozófia rejtelmeiben, amíg az ember a természet, a társadalom, a matematika és nyelvek iránti kíváncsiságát sem elégítette még ki. De amint a mentális fejlesztésben sikerrel járt, egyre inkább az elmének arra a részére kell összpontosítania, ami messze túlmutat a tudományosságon.

Az intellektus megkülönböztet, osztályoz és szembeállít, mégpedig igen kiművelt módokon. Ezzel szemben a spirituális szemlélődésben nincsen se megkülönböztetés, se osztályozás, és főleg nincs dualitás, így nem sok skolasztikára van szükség. Tiszta cselekvés, amihez csak a belső lényünk teljessége a feltétel. Részvételt igényel, nem pusztán tanulmányozást. Az intellektus megfelelő alkalmazása, hogy szabadjára engedjük, rendkívüli szintre fejlesztjük, ugyanakkor félretesszük, ha spirituális cselekvés szükséges. A bölcs tudja, hogyan egyensúlyozza és egyesítse a kettőt.

TENG MING-TAO

ISTENI SZERETET

 

Tanuld meg Istent látni minden emberben, bármilyen fajú vagy vallású legyen is. Akkor fogod megismerni, hogy mi az isteni szeretet, ha kezded érezni egységedet minden emberi lénnyel - előbb nem.
 
YOGANANDA

2021. június 15., kedd

KERESZTÜLHATOL

Érzem őt, ahogyan áthatol szívemen, mint minden szíven, amint keresztülhatol a Föld pórusain, keresztül az égen és minden teremtett dolgon áthatol. Ő az öröm örök mozgása. Ő a csend tükre, melyben minden teremtés visszatükröződik.
 
YOGANANDA

2021. június 14., hétfő

GYENGESÉGEK

A harcos mindenkit ellenségnek tekint.
Látja valamennyi sebezhető pontjukat,
És gyakorol, hogy megszüntesse a sajátjait.
Egy bölcsnek nincsenek gyengeségei.

Egy harcos mindenkiben potenciális ellenfelet lát. Mindenkit felmér, akivel találkozik, miben erős, hol gyenge, és stratégiai szempontból elhelyezi saját magát. Egyetlen összecsapás sem éri váratlanul. Elvei: védelem, vetélkedés, becsület és igazságosság.

Ő maga a fegyver. Ezért a harcos a testét és az elméjét a tökéletességig képezi. Jól tudja, hogy az átlag emberen több száz pont van, aminél fogva a halál leterítheti. Azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb gyenge pontját megszüntesse. Küzdelemben egy vagy két pontot véd, figyelmének többi részét a stratégiai tervezésre és a támadásra fordítja. Ugyanakkor egyetlen harcos sem képes valamennyi gyengeségét kiküszöbölni. Még a bajnokoknál is mindig marad legalább egy. Csak a bölcs útja szünteti meg az összes gyengeséget.

Azt mondják, hogy a bölcseknek nincs olyan pontjuk, ahol a halál hozzájuk férhet. Ez helyezi a bölcset - aki a Tao tökéletes követője - a harcos fölé, aki mindössze jól képzett követő. A harcos elfogadja a halált, de nem lép túl rajta. A bölcs túllép a védelem, versengés, becsület és igazságosság fogalmain, és nem fél a haláltól. A bölcs tudja, hogy semmi nem hal meg, hogy az élet puszta illúzió: nem más, mint egymásba folyó álmok sora.

TENG MING-TAO

JELEN-VALÓSÁG

 Ameddig el vagyunk merülve a test tudatába, idegenek vagyunk, külföldi országban. Szülőhazánk: a mindenütt jelenvalóság! 

YOGANANDA

2021. június 12., szombat

SZENTSÉGES FÉNY

Minden dolog Isten! Ez a valóságos tér és világegyetem sodródik, mint egy filmkocka tudatom vásznán. Nézem ezt a teret, és nem látok semmi mást, csak tiszta Szellemet, tiszta Fényt, tiszta Örömöt. Testemnek, a ti testeteknek látható képe és minden dolog ezen a világon - csak fénysugár, amely az egyetlen Szentséges Fényből árad. Mikor ezt a Fényt látom, nem veszek észre semmi mást, csak a tiszta Szellemet.
 
YOGANANDA