oldalak

2021. július 7., szerda

KI VÁLASZT?

Az, hogy tetszésünk szerint azt tehetjük, amit akarunk, még nem bizonyítja igazi cselekvési szabadságunkat. Meg kell értened, hogy milyen mértékben vagy szabad, és mennyire befolyásolnak a rossz szokásaid. Jónak lenni csak azért, mert szokásoddá vált, hogy jó légy, még nem jelent szabadságot. Kísértésbe esni nem jelent bűnt, de ellenállni annak és legyőzni azt - az méltó dolog. Az a szabadság. Mert akkor egyedül szabad akaratodból és szabad választásodból cselekedtél.
 
YOGANANDA

 

2021. július 6., kedd

SZÉTTÉPI

 

A lélek kötve van a testhez a vágyak és kísértések, a szomorúság és a gondok láncával, és törekszik attól megszabadulni. Ha elkezded rángatni ezt a láncot, mely halandó tudatodhoz köt, egyszer majd a láthatatlan Isteni Kéz széttépi láncodat, és szabad leszel!
 
YOGANANDA

2021. július 5., hétfő

SZER - ENCSE

Nem tudod, milyen szerencsés vagy, hogy mint emberi lény születtél meg. Ezáltal áldottabb vagy minden más teremtménynél. Lehetőséget kaptál a meditáción keresztül Istennel bensőséges összeköttetésre lépni. Az Úr megadta neked azt a szabadságot, hogy keresd meg őt.
 
YOGANANDA

 

2021. július 4., vasárnap

SZOLGÁLAT

 

A szabadsághoz vezető út mások szolgálatán keresztül érhető el. A boldogsághoz vezető út a meditáláson keresztül visz el az Istennel való egybehangolódáshoz. Rombold le egód korlátjait, szabadulj meg önzésedtől, szabadítsd meg magad a test-tudattól, felejtsd el önmagadat; szabadulj meg testetöltéseidnek ezektől a börtöneitől, szereteteddel olvadj a Mindenbe, és légy Egy, minden teremtménnyel.
 
YOGANANDA

2021. július 3., szombat

SZAB - AD - SÁG

Az ember szabadsága végleges és azonnali - ha ő maga úgy akarja, és ez nem külső, hanem belső győzelmektől függ.
 
YOGANANDA

2021. július 2., péntek

KAR - MA

Mielőtt cselekszel, még szabad vagy. Cselekvésed után hatás követi a cselekedetet - akár akarod, akár nem. Ez a karma törvénye! Szabadon cselekvő személy vagy, de ha már végrehajtottál egy bizonyos cselekedetet, ennek következményét te fogod learatni.
 
YOGANANDA

2021. július 1., csütörtök

FELFELÉ SZABADULÁS

 

A szabadság azt az erőt jelenti, amelyet a lélek irányít, és nem a vágyak és szokások kényszere. Ha az egónak engedelmeskedsz, az leigázottságra vezet - ha a léleknek engedelmeskedsz, az felszabadulásodat hozza.
 
YOGANANDA

2021. június 30., szerda

ÖNGYÓGYÍTÁS

Elismerem, hogy minden betegség az EGÉSZségi törvények megsértésének az eredménye, és megkísérlem, hogy a bajt megszüntessem a helyes étkezéssel, a mértékletes evéssel, a böjtöléssel, több meditációval és helyes gondolkodással.
YOGANANDA

 

2021. június 29., kedd

TISZTÍTÓ - SZER

 

“Az orvos a gyógyítás munkáját Isten törvényei szerint végzi, amikor a megfelelő dolgokat alkalmazza." - mondta Sri Yukteswar. Ám a mentális terápia magasrendűségét magasztalta, és gyakran ismételte: „A bölcsesség a legnagyobb, leghatásosabb tisztító".
 
YOGANANDA

2021. június 28., hétfő

HATÁSKELTÉS

 
A makacs lelki és testi betegségek mindig igen mélyen gyökereznek az altudatodban. A betegséget, rejtett gyökereinek kitépésével lehet meggyógyítani. Ezért a tudatos elme minden állításának, a tudatos gondolatok erejének, olyan hatáskeltően kell átjutnia az altudatba, hogy az automatikusan viszont-befolyásolja a tudatos elmét. Az erős, tudatos állítások igy visszahatnak az elmére és a testre az altudat közvetítésével. Sót, a még erősebb állítások így nemcsak az altudatot érik el, hanem a felsőtudatot is, a csodás erők bűvös tárházát.

YOGANANDA

2021. június 27., vasárnap

HAMIS BARÁT!

 
A test hamis barátod. Add meg neki a szükségeset - de ne többet. A fájdalom és az élvezet múlékonyak, tűrd e kettősséget nyugodtan, ugyanakkor igyekezz azok reád ható befolyása fölé emelkedni. A képzelet (imagináció) az a kapu, amelyen keresztül mind az egészség, mind a betegség be tud lépni hozzád. Ne higgy a betegség valóságában még akkor sem, ha beteg vagy, mert az el nem ismert látogató elmenekül!
 
YUKTESWAR

 

2021. június 26., szombat

ISTEN EGÉSZSÉGI TÖRVÉNYEI

Tartsd be Isten egészségi törvényeit. A lelki egészség, az elme tisztán tartása felette áll a fizikai higiéné fontosságának, de ez utóbbit sem szabad elhanyagolni. Mindamellett ne élj olyan merev szabályok szerint, hogy a szokásaidtól való legkisebb eltérés megártson.
YOGANANDA

2021. június 23., szerda

BIZTOS MÓDSZER

 

A tökéletes, a feltétel nélküli hit Istenben a legbiztosabb módszer az azonnali gyógyulásra. A szakadatlan erőfeszítés ennek a hitnek az elérésére - az ember elsőrendű és legjobban jutalmazott kötelessége.
YOGANANDA

2021. június 22., kedd

NÉZETELTÉRÉS

 

Öregember, vigyázz a büntetéssel!
A nézeteltérés még nem hűtlenség.
Vattába csomagolt vasad lehet,
Hogy már csak törékeny csont a hájtömegben.

Senki nem játszhatja a legfelsőbb hatóságot. Az emberek vezetőket keresnek, papokat, gurukat és remetéket, hogy megtudják tőlük a helyes életreceptet. De azt senki nem ismeri. Senki nem ismerhet olyan jól, mint te saját magadat. Némi kezdeti útmutatáson kívül nem sokat kaphatsz egy bölcs embertől. Akár évtizedekig is tanulhatsz egy rendkívüli ember mellett, de sose add fel a méltóságodat, a függetlenségedet és a személyiséged.

Nincs legjobb módja a dolgok intézésének. Vannak hiteles ösvények, még ha el is térnek a tiszteletre méltó idősebbekétől. A sokféleség hasznára válik a hagyománynak. Az öregek viszont gyakran összekeverik a nézeteltérést a hűtlenséggel, és büntetést osztanak az eltérő nézetek miatt. Elszakadnak a Taótól, s öncélú sémákról papolnak. Talán saját közelgő haláluk miatt kapaszkodnak bizonyos nézetekbe. Amikor a vezetők elnyomásra váltanak, azt jelzi, hogy idejük a végéhez közeledik.

Van egy szállóige, ami az idős mestereket vattába csomagolt vashoz hasonlítja: kívülről lágynak tűnnek, de belső erejük hatalmas. Mind reménykedünk ilyen öregekben. Ám az öreg mesterek gyakran elveszítik kapcsolatukat a Taóval. A próba megmutatja, hogy nem maradt más belőlük, csak törékeny csont és háj. Hogyan tisztelhetnénk ilyen embereket?

TENG MING-TAO

GYÓGYÍTÁS

Ó, Szellem, taníts meg bennünket meggyógyítani testünket kozmikus energiáddal való feltöltéssel; segíts meggyógyítani elménket koncentrációval; és segíts meggyógyítanunk szellemi tudatlanságunkat a Rólad való meditálás isteni gyógyszerével.

YOGANANDA 



2021. június 21., hétfő

FEJLESZD MAGAD!

Meditálnunk kell, hogy hitünk elmélyülhessen. Ha egyszer részesülhettünk már Istennel való kapcsolatban, törekednünk kell e kapcsolatot egyre mélyebb és mélyebb tudatossággá kiterjesztenünk. Ezt kívánta Jézus, hogy mindenki ezt cselekedje. Fogadjuk el mindenütt jelenvalósága tudatát, mélyedjünk el ebben a misztikus gondolatban! Ezt tanítja nekünk Paramahansaji. Ő elhozza nekünk Istent, és minden, amit ezért cserébe kér, hogy fejlesszük magunkban a Krisztus-tudatot.

JANAKANANDA

 

2021. június 20., vasárnap

HÁZASSÁG

Lángok fala, könnyek hídja.
Hópehely a frissen kovácsolt láncon.

Egy tartós házassághoz a párnak rendkívüli erőfeszítéseken és nehézségeken kell átmennie. Olyan, mint amikor acélszemeket kovácsolnak egymáshoz. A vasat magas hőmérsékletre hevítik, majd hideg vízbe merítik. Egy házasság a szenvedély és a szerelem heve valamint a tragédiák, konfliktusok és ellenségeskedés dermesztő hidege között váltakozik. Egy tartós házasság olyanná válik, mint az edzett acél.

Nehéz egyedül átmenni az életen. Szükségünk van támogatásra és hogy érezzük, tartozunk valakihez, ami a közös célokért való munkálkodásból ered. Ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolat működjön, az értékek, a szemléletmódok és a célok alapvető összeillése szükséges. Elterjedt téves klisé, hogy a férj és a feleség legyenek barátok és szeretők is egyben. A házaspár a hűségnek egyetlen más kapcsolatban nem hozzáférhető szintjét ismerheti meg. Ám a Tao még egy ilyen hatalmas erő kapujában is mérsékletre int.

Végül is, minden kapcsolat átmeneti. Az egymás iránti hamis ragaszkodás függőséget okozhat - önkéntes köteléket szőve, ami elhomályosítja a tisztánlátást. Nem köthetjük magunkhoz a másikat, nem azonosíthatjuk magunkat a házasságunkkal, és nem kényszeríthetünk senkit, hogy maradjon velünk. De ha esélyünk nyílik rá, hogy együtt járjuk az utunkat, ki szólhatna bele abba, hogy kit választunk útitársaknak?

Amikor eljön a búcsú ideje, akkor eljön a búcsú ideje. Nincs szükség megbánásra. A házasság szépsége a tovaszálló hópehely tökéletességéhez hasonlítható.

TENG MING-TAO

ŰR - OTTHONOM

 

Magam szárnyalok a Szellem síkján, fenn, alant, jobbra, balra, belül és kívül - mindenütt, hogy rájöjjek: űr-otthonom minden zugában mindig Atyám szent jelenlétében vagyok.
 
YOGANANDA

2021. június 19., szombat

VÉG - TELENSÉG

Nagy időhatárokra kell irányítanunk gondolkodásunkat, mint: Örökkévalóság! Végtelenség!
YOGANANDA

2021. június 18., péntek

HOMOKBUCKA

Egyik nap láttam egy nagy homokbuckát, melyen egy pici hangya mászott. Gondoltam: a hangya bizonnyal azt véli, hogy a Himaláját mássza meg. A domb a hangyához képest óriásinak látszott - neki, de nekem nem. Hasonlóképpen - egymillió Nap-évünk Isten elméjében kevesebb lehet, mint nekünk egyetlen perc.
YOGANANDA

2021. június 17., csütörtök

HALHATATLAN SZELLEM

A Szellem tengerén lelkem kicsiny buboréka belesimul a fényhullámokba. Akár a születésbe sodródom, akár a halálban tűnök el, életem buboréka a Kozmikus Tudat tengerében nem halhat meg. Elpusztíthatatlan tudat vagyok a halhatatlan Szellem oltalmában.
YOGANANDA

2021. június 16., szerda

SKOLASZTIKA

 

 
Óceán egy koponyában,
Betűkben kutatja az egyetemes kódot.
Az elme, mint virág a jeges vízben:
Szem a szirmokban.

Az elme a spirituális kereső egyik legkényesebb problémája. Az ember nem boldogul nélküle - tényleg elengedhetetlen, ugyanakkor nem hagyhatjuk, hogy diktátor maradjon. Az intellektust teljesen ki kell fejleszteni, mielőtt semlegesítjük. Amíg ezzel nem végzünk, fékezi a munkánkat, és megakadályoz bármi lényeges spirituális eredményt.

A tudományos munkásság tehát fontos első lépcső. A tanulás eszköz ahhoz, hogy hozzáférjünk a konvencionális világhoz, kielégítsük a kíváncsiságunkat, és elkerüljük a babonás hajlamokat, irányokat. Nem mélyülhetünk el a filozófia rejtelmeiben, amíg az ember a természet, a társadalom, a matematika és nyelvek iránti kíváncsiságát sem elégítette még ki. De amint a mentális fejlesztésben sikerrel járt, egyre inkább az elmének arra a részére kell összpontosítania, ami messze túlmutat a tudományosságon.

Az intellektus megkülönböztet, osztályoz és szembeállít, mégpedig igen kiművelt módokon. Ezzel szemben a spirituális szemlélődésben nincsen se megkülönböztetés, se osztályozás, és főleg nincs dualitás, így nem sok skolasztikára van szükség. Tiszta cselekvés, amihez csak a belső lényünk teljessége a feltétel. Részvételt igényel, nem pusztán tanulmányozást. Az intellektus megfelelő alkalmazása, hogy szabadjára engedjük, rendkívüli szintre fejlesztjük, ugyanakkor félretesszük, ha spirituális cselekvés szükséges. A bölcs tudja, hogyan egyensúlyozza és egyesítse a kettőt.

TENG MING-TAO

ISTENI SZERETET

 

Tanuld meg Istent látni minden emberben, bármilyen fajú vagy vallású legyen is. Akkor fogod megismerni, hogy mi az isteni szeretet, ha kezded érezni egységedet minden emberi lénnyel - előbb nem.
 
YOGANANDA

2021. június 15., kedd

KERESZTÜLHATOL

Érzem őt, ahogyan áthatol szívemen, mint minden szíven, amint keresztülhatol a Föld pórusain, keresztül az égen és minden teremtett dolgon áthatol. Ő az öröm örök mozgása. Ő a csend tükre, melyben minden teremtés visszatükröződik.
 
YOGANANDA

2021. június 14., hétfő

GYENGESÉGEK

A harcos mindenkit ellenségnek tekint.
Látja valamennyi sebezhető pontjukat,
És gyakorol, hogy megszüntesse a sajátjait.
Egy bölcsnek nincsenek gyengeségei.

Egy harcos mindenkiben potenciális ellenfelet lát. Mindenkit felmér, akivel találkozik, miben erős, hol gyenge, és stratégiai szempontból elhelyezi saját magát. Egyetlen összecsapás sem éri váratlanul. Elvei: védelem, vetélkedés, becsület és igazságosság.

Ő maga a fegyver. Ezért a harcos a testét és az elméjét a tökéletességig képezi. Jól tudja, hogy az átlag emberen több száz pont van, aminél fogva a halál leterítheti. Azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb gyenge pontját megszüntesse. Küzdelemben egy vagy két pontot véd, figyelmének többi részét a stratégiai tervezésre és a támadásra fordítja. Ugyanakkor egyetlen harcos sem képes valamennyi gyengeségét kiküszöbölni. Még a bajnokoknál is mindig marad legalább egy. Csak a bölcs útja szünteti meg az összes gyengeséget.

Azt mondják, hogy a bölcseknek nincs olyan pontjuk, ahol a halál hozzájuk férhet. Ez helyezi a bölcset - aki a Tao tökéletes követője - a harcos fölé, aki mindössze jól képzett követő. A harcos elfogadja a halált, de nem lép túl rajta. A bölcs túllép a védelem, versengés, becsület és igazságosság fogalmain, és nem fél a haláltól. A bölcs tudja, hogy semmi nem hal meg, hogy az élet puszta illúzió: nem más, mint egymásba folyó álmok sora.

TENG MING-TAO

JELEN-VALÓSÁG

 Ameddig el vagyunk merülve a test tudatába, idegenek vagyunk, külföldi országban. Szülőhazánk: a mindenütt jelenvalóság! 

YOGANANDA

2021. június 12., szombat

SZENTSÉGES FÉNY

Minden dolog Isten! Ez a valóságos tér és világegyetem sodródik, mint egy filmkocka tudatom vásznán. Nézem ezt a teret, és nem látok semmi mást, csak tiszta Szellemet, tiszta Fényt, tiszta Örömöt. Testemnek, a ti testeteknek látható képe és minden dolog ezen a világon - csak fénysugár, amely az egyetlen Szentséges Fényből árad. Mikor ezt a Fényt látom, nem veszek észre semmi mást, csak a tiszta Szellemet.
 
YOGANANDA

 

2021. június 11., péntek

ÍTÉLET

 

A vádlott tehetetlenül áll a bíró előtt.
A toll lebeg, elválasztja helyeset és helytelent.
Egyetlen önkényes vonás,
Eldőlt élet és halál.

A bíráknak van Taójuk? Miközben a kegyetlenségig szenvtelenül szelektálnak önkényes törvények alapján, képesek a Tao emberszerű szemléletébe illeszkedni? A válasz az összefüggéseken múlik. Ha a természetszerető remeték Taójáról beszélünk, akkor a válasz nem: senkinek sincs joga ítélkezni a másikról. Ha azonban a társadalom felől közelítünk, a Tao követői elfogadják a kidolgozott törvények szükségességét.

Ezek a törvények alkotják a társadalom Taóját. Amint átlépünk a természet világából az emberek világába, belemerülünk a dualista megkülönböztetésekbe. Ekkor az olyan fogalmak, mint igazságosság és kegyelem, értelmet nyernek. Az igazságszolgáltatás nevű eljárás során eszméket vetünk össze, hogy egyezéseket vagy ellentmondásokat állapítsunk meg a társadalom Taójával. A tényeket alaposan meg kell vizsgálni. A bírók világosan és bölcsen alkalmazzák a megkülönböztetéseket. Amelyik illeszkedik, az lesz az igazság.

Hasonlóképpen, mi is mind rákényszerülünk, hogy megvizsgáljuk életünk aktuális körülményeit. Ez része az emberléttel járó kötelezettségeknek. A Tao követése nem mentesít minket az értékeléstől és a döntéshozataloktól. Mi vagyunk a végső bírák és a vádlottak is. És amikor elérkezik az utolsó napunk, mi leszünk a hóhérok. Jól végezted a dolgod? Vagy eltékozoltad az értékes létezésed? Neked kell eldöntened.

TENG MING-TAO

HALHATATLANSÁG

Minden perc örökkévalóság, mert egy perc leforgásában meg lehet tapasztalni egy örökkévalóságot. Minden nap, óra és perc egy-egy ablak, melyen át az örökkévalóságot láthatod meg. Az élet rövid, de mégis végtelen. A lélek örökkévaló, de ennek az életednek rövid időszakában le kell aratnod a halhatatlanságból annyit, amennyit csak tudsz.
 
YOGANANDA

2021. június 10., csütörtök

LÁTOMÁSOK

Se valamilyen szer,
Se a fantáziád látomásaira
Nincs szükséged.
Tolj félre minden víziót,
Hogy megláthasd az ürességet.

A Taót nem találhatod meg kábítószerekkel, sem más külső eszközökkel. Bár minden bizonnyal lesznek látomásaid. Honnan fogod tudni, mit jelentenek? Nem lényeges, milyen élénkek, ne érdekes, mennyire valóságosnak tűnnek, meg kell őket érteni ahhoz, hogy hasznodra váljanak. Ezzel szemben a meditáció is hoz látomásokat, hangokat, érzéseket és abszolút bizonyosságokat. De az előzetes filozófiai kutatás, tanulmányozás lényeges előkészület ezekre a tapasztalatokra. A gyakorló azonnal be tudja illeszteni az új élményeket a megfelelő keretbe. Elmarad a zavarodottság, és meg tudja különböztetni a valódit a hamistól. Mindamellett még a meditációs észlelések is hagyhatnak kételyeket maguk után.

Nem minden igaz, amit spirituális kutatás közben kap az ember. Akadnak megtévesztések, és át kell tudnunk látni rajtuk. A forma, amit az efféle látomások felvesznek, a mentális fejlettségünk fokától függ. De mint ilyenek, továbbra is az elménk határain belül maradnak. Ha az igazi Taótól akarsz impulzusokat, akkor jó, ha tudod, hogy azok nem látomásként érkeznek. A Tao befogadásához a tudatosság állapotába kell lépnünk. A Tao követői egy-egy időre foglalkozhatnak a spirituális látomásokkal, de végül megtanulják, hogy van, ami fontosabb a látomások vég nélküli felderítésénél. A végső cél az, hogy túllépjünk az észlelés valamennyi csapdáján. Az ember csak akkor ítélheti meg helyesen a valóságot, ha képes belépni ebbe az állapotba.

TENG MING-TAO

VÁRJ!

 

Ha bármikor rátör elmédre a gondok sokasága, ne engedd, hogy ez téged befolyásoljon. Várj csöndben, keresd meg az ellenszerét, permetezd be a gondokat a békesség erőteljes szerével, és várd békéd visszatértét.
 
YOGANANDA

2021. június 9., szerda

ELLAZULÁS

 

 
Az ellazulás
Teljes nyugalom.

Amikor teljesen ellazulsz, teljes a csend. Egyetlen gondolat nem hatol az elmébe, egyetlen probléma nem törhet fel a testből, egyetlen emlék nem ragadja meg a szellemet. Minden meditáció erről a mindent elsöprő nyugalomról szól valójában. Az elme semleges csendje megújítja a megfáradt lelket, és ez a regeneráció.

Még ha nem is követsz egy formális meditációs programot, akkor is jót tesz, ha nyugodtan üldögélsz egy ideig minden nap. Ez a pihenés éppen olyan rendszeres lehet, mint a mindennapos alvás. Ha már képes vagy csendben ülni, és teljesen ellazulni, akkor voltaképpen már meditálsz is. A különféle, bonyolultabbnál bonyolultabb módszerek és vizualizációk azért léteznek, mert az emberek képtelenek magukat ebbe a rendkívül egyszerű ellazult állapotba juttatni. Elméjük állandóan csörtet, testük egyensúlytalan, és nyakukban hordják a nap aggodalmait. Nem képesek elengedni, ezért szükségük van egy formális eljárásra. Ha viszont képes vagy csak egyszerűen leülni, és kiüresíteni magadat, akkor csodálatos csendet és mély, elégedettséget hozó békességet érezhetsz.

Meg kell próbálnunk rendszeresen előidézni egy ellazult állapotot. Ennek egyszerű oka, hogy a relaxáció felfrissít, megtisztít minket, és mélységes derűt ad. Ez nem egy szertartás. Nem vallásos kötelezettség. Hanem csodálatos állapot a problémáinktól távol. Elérve, természetes állapotunkban lebeghetünk.

TENG MING-TAO

ISTENI BÉKE

Amikor örömmel tölt el bennünket, hogy másokat boldoggá tehetünk az isteni béke átadásával, akkor tudhatjuk, hogy Isten nyilatkozott meg rajtunk keresztül.
 
YOGANANDA

 

2021. június 8., kedd

ŐSZINTE

Légy őszinte önmagadhoz. A világ nem őszinte hozzád, a világ szereti az álszenteskedést. Ha becsületes vagy önmagadhoz, akkor megtalálod benső békéd útját!
 
YOGANANDA

 

2021. június 7., hétfő

ELLAZULÁS

 

Az ellazulás
Teljes nyugalom.

Amikor teljesen ellazulsz, teljes a csend. Egyetlen gondolat nem hatol az elmébe, egyetlen probléma nem törhet fel a testből, egyetlen emlék nem ragadja meg a szellemet. Minden meditáció erről a mindent elsöprő nyugalomról szól valójában. Az elme semleges csendje megújítja a megfáradt lelket, és ez a regeneráció.

Még ha nem is követsz egy formális meditációs programot, akkor is jót tesz, ha nyugodtan üldögélsz egy ideig minden nap. Ez a pihenés éppen olyan rendszeres lehet, mint a mindennapos alvás. Ha már képes vagy csendben ülni, és teljesen ellazulni, akkor voltaképpen már meditálsz is. A különféle, bonyolultabbnál bonyolultabb módszerek és vizualizációk azért léteznek, mert az emberek képtelenek magukat ebbe a rendkívül egyszerű ellazult állapotba juttatni. Elméjük állandóan csörtet, testük egyensúlytalan, és nyakukban hordják a nap aggodalmait. Nem képesek elengedni, ezért szükségük van egy formális eljárásra. Ha viszont képes vagy csak egyszerűen leülni, és kiüresíteni magadat, akkor csodálatos csendet és mély, elégedettséget hozó békességet érezhetsz.

Meg kell próbálnunk rendszeresen előidézni egy ellazult állapotot. Ennek egyszerű oka, hogy a relaxáció felfrissít, megtisztít minket, és mélységes derűt ad. Ez nem egy szertartás. Nem vallásos kötelezettség. Hanem csodálatos állapot a problémáinktól távol. Elérve, természetes állapotunkban lebeghetünk.

TENG MING-TAO

BÉKÉS TÖREKVÉS

 

 
Amikor testednek minden működése nyugodt, békesség van gondolkodásodban, akaratodban és szeretetedben, és békés törekvés él benned Isten utáni vágyadban - akkor tudhatod, hogy életedet összekapcsoltad Istennel.

YOGANANDA

2021. június 6., vasárnap

KÁDÁR

A kádár pontos szögekben gyalulja a dongákat.
A forgácsok ragyognak a délutáni napfényben.
Összeilleszti az illatos fadarabokat,
Mintha boltívet építene.
Amíg fel nem teszi az abroncsot, nem létezik a hordó.

A hordó nem létezik, amíg a kádár el nem készíti. Addig csak mindenféle darabok: egyenes szálú fa, forgács, egy kerek fenéklemez és fémpántok, de hordó sehol. Minden alkotórésze megvan, de össze kell állítani azokat, hogy alakot öltsenek. Ugyanez vonatkozik a személyiségeinkre. Mindaddig, amíg nem kapaszkodnak össze szorosan, egy egységbe, nem beszélhetünk teljességről, és hiába várunk a hasznosságra.

A spirituális gyakorlás kívül eshet azon a rendszeren, amire a személyiségnek szüksége van. Bár az efféle rend kezdetben korlátozónak tűnhet - önkényességében talán még mesterkéltnek is - teljes mértékben szükséges. Merthogy eszköz a célhoz. Meglehet, a célnál nem lesz szükségünk efféle szerkezetre, de nélküle mi sem érnénk el a célt. Mielőtt elhagynánk a hordó képét, van még valami, amire felfigyelhetünk. A hordóban egyetlen dolog van: űr. Ugyanez igaz ránk is. Személyiségünk valamennyi része - mindegy, milyen tökéletesen formált - csakis azt foglalhatja magába, ami bennünk van. Minden spirituális gyakorlat, miközben összeforraszt minket, rámutat a középpont ürességére. Ez az üresség nem nihilizmus, hanem lehetőség a Tao belépésére. Csak ilyenféle tér birtokában lehet nyugalmunk.

TENG MING-TAO

 

TITKOS HELY

Ha a hangulataid uralma alatt állsz, az azt jelenti, hogy még az anyag része vagy. Csak ha megtartod szándékodat, hogy nyugalmadat sohase veszítsd el, akkor érheted el az isteniséget. Őrizz magadban egy titkos, csendes helyet, ahová nem engedsz belépni sem hangulatot, sem megpróbáltatást, sem harcot. Rekessz ki onnan minden gyűlölködést, megtorló gondolatot, még ezek vágyait is! A békének ebben a szobácskájában látogat majd meg az Isten.
YOGANANDA