...a haláltól való félelmet úgy lehetne leírni, mint a félelmet, attól, hogy valaki nem lesz az, aki szeretett volna lenni.
(HF.: fogj egy papírt és írd össze, milyen tulajdonságokat szeretnél magadnak. Még nem veszett el semmi!!!)
A csend, ahonnan minden hang ered és ahová minden hang
végül visszatér. A mozdulatlanság két lélekzetvétel között. A csend két
gondolat között. Minden hang. Minden és mindenki rezgés. Minden és mindenki
egy sajátos, egyedi rezgésminta. Amit mi anyagnak nevezünk nem más mint
egymásra épülő rezgő rendszerek összessége – mondja ki mára a nyugati tudomány
is azt, amit a keleti hagyományok évezredek óta tudnak. Ezért fontos
odafigyelni arra, hogy milyen hangokkal és rezgésekkel kerülünk kapcsolatba. A csend és az éltető hangok nélkülözhetetlenek a
pihenéshez, a fejlődéshez, a békéhez. A külső-belső zajoldás észrevétlenül létszükségletünkké
vált. Egyetlen lélekzetvételnyi csend is mérföldkőnek bizonyulhat a nyugalom,
béke vagy a gyógyulás, változás felé vezető úton. A hallás az első érzékünk, amely kifejlődik bennünk az anyaméhben,
és halálunkkor az utolsó, amely ehhez a világhoz kapcsol – aktuális
kultúránkban mégis háttérbe van szorítva – mint minden egyéb, ami elsődleges. Behunyt szemmel hallgatni a világot.