A páva tollai beszédes árnyalatokban pompáznak,
Ibolyaszín virágok nyújtóznak a napfényben.
A világ örvénylő színek gyönyörűsége,
De a virág közepén ott ragyog a nyugalom.
A világ mozog. Természete szerint állandóan és vég nélkül változik. Végtelen variációk nélkül megrekedne, mert elérnénk a határait. Ám valójában minden határ mesterséges. Az élet a sötétség, ragyogás, színek, hangok, illatok és érzetek végtelen egyvelege.
A páva a tollazatával vonzza a párját, a virág színével és illatával vonzza a méheket. A szépség őrületbe csap, még több szépséget hoz elő, és elmerül a csábítás táncában. Keringünk a virág szirmai körül, megrészegít a színek kavalkádja. Egy ragaszkodó illat bűvöletében tenni, érinteni akarunk, hogy megtöltsük üres edénykénket az ígért öröm teljességével.
A virág középpontjában viszont minden rezzenetlen. Amikor a szépség tánca leáll, a tetőpont közel. Az életben a vonzás végtelen, ezért álljunk meg, ha már eleget kaptunk. Tovább folytatni esztelenség. Meg kell tudnunk állni, hogy magunkba nézhessünk. A lelkünkön kívül vibráló szépségben és fantasztikus mozgásban gyönyörködhetünk. De csak ha a lelkünk közepébe hatolunk, kerülhetünk a vihar központjába, ami a létezésünk nyugvópontja. Akkor minden ragyogás és energia elviselhetetlen erejűre sűrűsödik, ugyanakkor páratlan nyugalomba merül.
TENG MING-TAO
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése