oldalak

2021. augusztus 16., hétfő

KÖNYÖRÜLET

Ápold a tanokat, de légy könyörületes.
Fokozatosan építsd be magadba, amíg már nincs szükséged törvényre.
Növeszd a bölcsességedet jón és rosszon túlra.

Volt egyszer egy fiatal pap, aki visszatért a közösségbe, ahol született. De a szomszédság megváltozott ahhoz képest, amilyennek gyerekként ismerte, a közösségben immár túlsúlyba kerültek a homoszexuálisok. Elbizonytalanodott: egyrészt szolgálnia kell az embereket. Másrészt a felekezete tiltotta a homoszexualitást, amit rendkívül súlyosnak bélyegzett. Úgy tűnt, bármit tesz is, az álszenteskedést nem kerülheti. Végül úgy döntött, fogad bárkit, aki felkeresi őt, ugyanakkor fenntartja felekezete elveit. A legfontosabb kötelességének a könyörületet tekintette, így segíthetett másoknak anélkül, hogy megsértette volna az elveit.

Amikor ellentmondás mutatkozik a hitelvek között, oldd meg azokat a magasabbnak tekintett elvek javára.

Nem ajánlatos kiárusítanunk az elveinket a hasznosság vagy önzés kedvéért. Egy adott spirituális hagyomány követése teljes elkötelezettséget jelent a szabályai iránt, másképp nem kaphatjuk meg az illető hagyomány esszenciáját. Ugyanakkor nem engedhetjük meg magunknak a dogmatikus hozzáállást.

Az emberi törvény nem tökéletes. Mindig adódnak példátlan körülmények. Ilyenkor túllépünk a szabályokon, és a tiszta bölcsesség szerint cselekszünk, tapasztalatból, rugalmasan és belső felismeréseink szerint. Így tehetjük magunkévá az egységet - a maga diadalával és kudarcaival -, azzal, hogy a helyes dolog kiválasztását a megérzésünkre bízzuk.

Első a hagyomány. A könyörület megelőzi a hagyományt. A bölcsesség megelőzi a könyörületet.

TENG MING-TAO

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése