Olvadt szikla görcsei emeltek
Három mérföld magas kúpot
Eső és szél téptek belőle száz égnek meredő ujjat.
Az idők során fák küzdötték magukat egyre feljebb a repedésekben. Millió év után keselyűk és kígyók foglaltak szállást.

Hatalmas kő, faragott falak,
Chartreuse és karmazsin zuzmódíszek.
Az ember még annál is kisebb azokon a köveken.
Meddig tart meglátni a Taót?
Addig nem láthatod, amíg fel nem adod a kivagyiságot.

Az ég és föld gigantikus mozgásaihoz, a földtani korok időtlenségéhez képest az emberiség legnagyobb tettei és emlékművei egy fű szálat sem rezdítenek meg. Megmásszuk a legmagasabb hegyeket, lemerülünk a legmélyebb tengerfenékre, olyan közel megyünk a naphoz, amennyire csak merünk, de még csak ki sem lendítjük a természet mérlegét. Felfuvalkodottságunkban az univerzum közepére képzeljük magunkat, mintha életünk jelentene valamit a csillagok, a hegyek és folyók mellett. Pedig nem. Nem remélhetjük, hogy bekerülünk az univerzum történelemkönyvébe. Lehetünk viszont jobb részei, ha jobban megismerjük.

Ha meg akarod ismerni az erőt, ami kékíti az eget, égeti a csillagokat, emeli és fenntartja a hegyeket, önti a folyókat, ringatja a tengereket, akkor rántsd le a fátylat, ami eltakarja előled a Taót.

TENG MING-TAO